Tanulni sohasem késő, avagy miért érzi magát öregnek valaki a harmincas éveiben járva? Olvasói levélre válaszolva születik ez a cikk. A levélíró rendezett családi élet mellett, tartósan beteg gyermeket nevelve jutott arra a felismerésre, hogy a gazdasági körbe tartozó szakképesítései nem elégítik ki.
Az ambícióit nem tudja kiélni, céltalanná és értelmetlenné vált számára a korábban szeretett szakmája, és talán még a kérdést is feltette már magának, hogy vajon miért is végezte éppen azokat?
Középiskolás pályaválasztásnál a mi korosztályunk igen erős nyomás alatt állt, melyben a szülők, a nevelők, a pedagógusok határozták meg életcéljainkat, valahogyan úgy, mint a köznevetség tárgyát képező szépségkirálynő választások „VILÁGBÉKE” reményét hirdetők.
Ahol nagyobb volt a prés a fiatalon, ott a nagykorúak nyertek, ahol liberális családmodell uralkodott, ott egyezségre jutottak.
Nekem például határozott életcélom volt, hogy virágokkal foglalkozzak. Nem zöldségekkel, nem fákkal, de még csak nem is a dísznövényekkel, hanem általában a virágokkal. Szenvedélyesen érdekelt minden, ami a virágokkal volt kapcsolatos, de még itt is differenciálódott a téma a virágok színére. Nos, ettől még nem lettem szuper tanuló fizikából, viszont úgy úsztam meg a bukást, hogy fénytanból az utolsó órán előadtam egy szép összefoglalót. Szívből, szenvedélyből. A fizika tanár nagy ámulatára.
Sosem felejtem el, ültünk az iskola udvarán, az egész osztály, és hallgattuk a javítani akarókat (kétharmados többségben voltunk). A tanárnő gyönyörűen sminkelve, frissen lakkozott körmökkel ült, és néztem, néztem a körmeit, arra gondolva, hogy pontosan olyan a lakkja színe, mint az egyik virágé ott, a kertben.
Nem mi kértük a felelést, ő választotta ki a felelőket, akinek adott még egy esélyt. Én az esélytelenek nyugalmával ültem a padon, barátnőm mellett, és néztem azokat a bizonyos körmöket, amit a tanárnő talán kihívásnak vélhetett, mert felszólított. Volt valami nyugtalanító félmosoly az arcán, ami nem tetszett. Megkérdezte, miből szeretnék felelni. Fénytanból, vágtam rá egyből. Elcsodálkozva intett, hogy kezdhetem – végül ötöst kaptam, így átmentem az év végén.
Mindezt a zöldségtermesztő szakirányon, tehát még mindig nem a virágokkal foglalkozva.
Megkaptam mindent otthon: ezalatt értsük azt, hogy mindent, amivel vissza lehet húzni az ember lányát. A negatív sugallatok ellenére kreatív virágkötő lett belőlem, és nagyon élveztem a képzést, majd az utána következő, jobbnál jobb állásaimat.
Kedvenc, málnaszínű virágboltomban már főiskolai hallgatóként dolgoztam. Aztán egy nagy ugrással a főiskola Dísznövénytermesztési- és Parkfenntartási Tanszékén kaptam pedagógusasszisztensi állást.
Végre azzal foglalkozhattam, amit gyerekkorom óta szenvedélyesen szerettem, amiért éltem, és rengeteget tanultam, csodálatos kollégák között.
Kinyíltam, és megírtam életem első, igazán komoly üzleti tervét, amit következetesen, az egyes lépéseket időnként le- vagy felcserélve, netán kihagyva, mert már aktualitását vesztette, nekiláttam a megvalósításának.
Az évek során sok minden változott a tervben, de két dolog stabilan benne maradt: önmagam képzése, az aktuális céljaim, és igényeim kielégítésére, valamint a virágok…
Az idő persze rajtam is nyomot hagyott, az ízületeimnek, lábaimnak nem tetszik már a monoton munkafolyamatok halmaza, így az offline világból átnyergeltem az online világba, és itt valósítom meg a virágokkal kapcsolatos elképzeléseimet. (Na jó, néhány elképzelésemet azért kivitelezem a gyakorlatban is, nem csak írok róla, és nem tettem le a virágboltos ideámról sem.)
Emellett nagyon jól megfért a másik érdeklődési vonalam…
Valamikor, a kilencvenes években jártam pályaválasztási tanácsadáson, mert komoly problémát okozott, hogy milyen irányban képezzem magamat. Egyrészt ott volt a kreatív énem, aki odavolt a virágokért, az alkotóművészetért, másrészt rajongásig szerettem (szeretem) a gyerekeket, és ugyanilyen intenzitással vonzott a könyvek világa is.
Környezetem azt sugallta, hogy valamilyen probléma lehet velem, ha ennyire nem tudok dönteni – de igazából nem is akartam közülük választani, mert így volt teljes az életem.
A teszten olyan eredmény jött ki, ami számomra csak fokozta a káoszt, mert egyaránt megjelent a fokozott kreativitás, a társadalmi-szociális felelősségvállalás, valamint a monotóniatűrés. Magyarul a teszt csak azt mutatta, amit addig is tudtam, hogy mindhárom terület egyaránt érdekel, és mindhármon van mit keresnem. De választ kérdésemre: mégis mit tanuljak, nem kaptam. A pályaválasztási tanácsadó pedig azóta is visszahív…
Kénytelen voltam tehát engedni a természetnek, és fejet hajtottam az iskoláknak. Nem ritkán dolgoztam egyszerre négy különböző helyre négy különböző szakmában, és jártam párhuzamosan két-három képzésre. Elevenemben voltam.
Mi lett volna, ha behódolok, és elvégezve a szakmunkásképzőt azt mondtam volna, hogy beérem annyival, hogy palántázzak egy fülledt üvegházban…? Sosem valósítottam volna meg a mögöttem lévő céljaimat, és nem tűztem volna még nagyobbakat magam elé, nem alapítottam volna céget, és végső soron – nem mondhatnám el magamról, hogy elégedett vagyok az életem irányával.
Megtehetjük, hogy művészeti vágyainkkal is a közgazdaságtant választjuk, ha ez jólesik, de abban a pillanatban, amikor felmerül az első kétely, hogy a számvitel nem a mi jövőképünk része, miért ne kereshetnénk vadabb vizeket?
Asszonytársaim, a GYES időszaka csodálatos lehetőség, és nincs az az életkor, amelyben ne lehetne valami másba kezdeni, mint amit addig csináltunk.
Ha a lelkesítés hiányzik, akkor bátran mutogassuk, mondjuk el a gyerekünknek, vonjuk be az új pályánkon tett utazásba – segíteni fog.
Nem kell jobb példa számára, legyen lány vagy fiú, mint a saját édesanyja, aki végre kezébe veszi az élete irányítását, felelősséget vállal önmagáért, vágyaiért, céljaiért, az egész életéért és megvalósítja önmagát.
Kedves Olvasóm, aki megkerestél, hogy szeretnél művészeti diplomát, csak biztatni tudlak, csodálatos, hogy felmerült Benned a gondolat, hogy képezd magadat és tanulj, tanító sorsú gyermeked mellett, 35 év körül is! Minden felsőoktatási intézményben elérhető a pótfelvételi, ha lemaradtál a normál felvételiről, és vannak keresztfélévek is.
Sose felejtsd el: A ragyogó szemű édesanyáknak ragyogó szemű gyermekeik vannak!
Találj rám, amikor célodat elérted és mesélj az útról!
Erdei-Gulyás Gabriella, pályamódosítási tanácsadó
