A takarékoknál is igényelhető hitel a csokhoz

Február elsejétől a takarékok országszerte közel 1500 fiókjában elérhetővé vált a családok otthonteremtési kedvezményéhez (csok) igényelhető államilag támogatott kedvezményes hiteltermék – közölte a Takarékbank hétfőn az MTI-vel. 

A közlemény ismerteti: a Takarék 10+10 otthonteremtő kamattámogatott hitel keretében a háromgyerekes, vagy három gyermeket vállaló családok az új ingatlan építéséhez vagy vásárlásához igényelt 10 millió forintos csok mellé 10 millió forint összegű hitelt is felvehetnek maximum 25 éves futamidővel és fix 3 százalékos kamattal.

A takarékoknál a csok önmagában és hitellel együtt is igényelhető. A lakáscél megvalósításához szükséges források vizsgálatakor a szövetkezeti hitelintézetek önerőként számítják be a csok keretében odaítélhető támogatást. A 2016. február 29-ig befogadott és legkésőbb április 30-ig szerződött hitelügyletek esetében a takarékok egy ingatlan értékbecslési díját visszatérítik az igénylőnek, elengedik a folyósítási díjat, a közjegyzői díjat pedig 40 ezer forintig átvállalják az igénylőtől.

block-405912_640

A csok iránti igényléseket az év eleje óta nyújthatják be a szövetkezeti hitelintézeteknél azon ügyfelek, akik rendelkeznek a jogszabály által előírt dokumentumokkal. A takarékok munkatársai kalkulációt is tartalmazó teljes körű személyes tájékoztatást nyújtanak a csokról és a hitellehetőségekről a kirendeltségeken az érdeklődőknek, akik egy egyszerű folyamat keretében igényelhetik a vissza nem térítendő támogatást, valamint a kedvezményes feltételeket kínáló hitelt.

Februárban országos road-show indul a takarékok szakértőinek részvételével, amelyen az érdeklődők a csokkal és a kamattámogatott hitellel kapcsolatos aktuális információkhoz juthatnak és személyes tanácsadást vehetnek igénybe.

A csokkal és a kamattámogatott hitellel kapcsolatos információk megtalálhatók a Takarékbank honlapján.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .