A táplálékallergia tünetei kisgyermekkorban

Tápszeres babáknál a negyedik és a hatodik hónap között, anyatejes csecsemőknél fél éves kortól javasolt megkezdeni a hozzátáplálást. Ennél tovább halogatni nem célszerű, egyrészt mert a fejlődő szervezetnek más típusú táplálékokra is szüksége van, másrészt az anyatejjel táplált csecsemőknél így segíthetjük az allergia megelőzését. Az anyatej védőanyagai ugyanis segítenek, hogy a kicsi szervezete könnyebben fogadja az új, addig ismeretlen tápanyagot és így csökkenti az allergiás reakció megjelenésének esélyét. Ha mégsem sikerül panaszmentesen fogadni a frissen bevezetett ételt, azt az ételallergia jellegzetes tünetei jelzik.


Allergének az étlapon

„A csecsemő- és kisgyermekkorban jelentkező ételallergiás tünetek oka az immunrendszer, bélrendszer és az emésztési képesség éretlensége” – mondja dr. Polgár Marianne gyermekgyógyász, gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa. A bélnyálkahártya fejletlensége miatt a fajidegen fehérjék relatíve nagy mennyiségben jutnak a baba szervezetébe, ahol velük szemben ellenanyag termelődik és megjelennek az allergiás tünetek. Korai életkorban a táplálékallergia leggyakoribb forrásai a tejtermékek, a tej, a tojás és a liszt.

Lisztet előbb, tejet később

ID-100200005Az utóbbi években a nemzetközi és a hazai orvosi ajánlások alapján korábbra tevődött át a glutén bevezetésének idő-pontja. Az anyatejes táplálás előnyeit kihasználva a glutént a baba 17. és 24. hetes kora között, kis mennyiséggel kezdve adjuk. A glutén tartalmú élelmi-szerek fokozatos bevezetésével a liszt-érzékenység kialakulásának veszélye csökkenthető, még olyan családok esetében is, ahol van már cöliákiás beteg.

A tehéntej fogyasztását 1 éves kor alatt nem javasolják. A túl korán megkezdett tehéntejes táplálás a csecsemőknél asztmatikus légúti tüneteket, ekcémát és hasmenést okozhat. Főzelékek készítéséhez egy éves kor alatt használjunk inkább anyatejet, vagy tápszert. A tojás bevezetésével kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy tojássárgáját heti 1-2 alkalommal már 10-11 hónapos korától kaphat a kicsi. Mivel elsősorban a tojásfehérje okozhat allergiás tüneteket, ezért azt csak később, a gyermek 1 éves kora után szabad az étrendbe bevezetni.

A táplálékallergia tünetei

Csecsemő és kisgyermekkorban az ételallergia jellegzetes tünete a hasfájás, haspuffadás. Emiatt a baba nyűgösebb, sírósabb lehet. A székletváltozása is megfigyelhető: gyakori hasmenés jelentkezhet. Bőrtünetek, vörös, viszkető foltok, ekcéma, csalánkiütés is kísérhetik a betegséget. A hozzátáplálás időszakában a panaszok összefüggnek az újonnan bevezetett étellel. Ezért lényeges, hogy mindig egy élelmiszerrel bővítsük a gyermek étrendjét és pár napot várjunk, amíg újat vezetünk be. Így ugyanis jó eséllyel pontosan be tudjuk azonosítani, hogy mi az, ami a panaszokat kiváltotta.

Kivizsgálás és diéta

„Amennyiben az allergia gyanúja felmerül, a vizsgálatokat gyermek gasztroenterológus végzi. Az első konzultáció előtt javaslom, hogy a szülők otthon gondolják át, hogy mikor jelentkeztek a tünetek és pontosan mit tapasztaltak a gyermeknél” – mondja dr. Polgár Marianne. „Van-e allergiás beteg a családban, szed, vagy szedett-e a közelmúltban gyógyszert a gyermek, illetve volt, vagy van-e valamilyen ismert betegsége. A táplálékallergia vérvizsgálattal kimutatható, ez már a legkisebbeknél is elvégezhető. A táplálékkal szembeni allergiát az esetek 90 százalékában 4 éves korra a gyermekek kinövik, de addig a diéta tartására van szükség, az allergiás tüneteket okozó élelmiszer mellőzésére.”

hirdetés

1 KÉRDÉS

  1. Csak én érzem az ellentmondást?
    Egyrészről azt mondja, hogy az anyatej segíti az allergének elfogadását, e miatt is kezdjük meg a hozzátáplálást legfeljebb 6 hónaposan, DE tápszeres babáknál már akár 4 hónaposan és az igazán komoly allergéneket meg csak 1 éves kor után vezessük be, amikor már a legtöbb gyerek nem szopik?
    Tehát egyrészről azt mondja a cikk, hogy az anyatejjel együtt adott allergént jobban tolerálja a szervezet, másrészt pedig azt, hogy lehetőleg akkor kezdjük az allergének adását, amikor már nem anyatejes a baba.
    ?????

    Egyébként rendkívül sajnálom, hogy nem mentettem el egy allergológus (?) doktornőtől származó cikket, valamikor úgy két éve találkoztam vele, amiben éppen azt fejti ki, hogy a jelenlegi ajánlással ellentétben nincs értelme a glutént korábban bevezetni, inkább várjunk vele minél tovább, és hogy ezt hamarosan hivatalosan ajánlani is fogják (még nem találkoztam vele). Ennek alapja egy sok ezres mintán, több éven keresztül végzett skandináv kutatás.

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .