Alapanyagok karácsonyi édességekhez

Alapanyagok karácsonyi édességekhez

Kandírozott gyümölcsöket és fűszeres cukorszirupot készíteni jó dolog. Mesebeli illat lengi be a lakást, ami nem utolsó hangulatot áraszt, és még nagyon finomak is. A kandírozott narancshéj és a gyömbér süteményekbe, gyümölcskenyerekbe használható fel, a cukorsziruppal pedig ízesíthetünk kávét, teát, fagylaltot.

Kandírozott narancshéj

A kandírozott narancshéjhoz hatalmas, vastag héjú narancsokat veszek. (Néhány napig hűtöm, hogy a vegykezelés eredménye lebomoljon a héjban.) Vékonyan levágom a héjukat, úgy, hogy a fehér rész ne nagyon kerüljön rá, majd vékony csíkokra vágom. A narancsok levét rácsorgatom, és a narancshéj súlyával megegyező mennyiségű cukrot teszek rá. Összefőzöm, és húsz-harminc percig hagyom lassan rotyogni a karamellában. Egy napig pihentetem, és másnap, majd harmadnap megismétlem az egészet. Egy csöpp vizet teszek mindig rá a melegítéskor, hogy ne kapjon oda – ha nagyon folyós lenne, akkor szórjunk rá még cukrot is. Harmadnap forrás után hagyom kicsit kihűni, majd villával kiszedem, és enyhén fahéjas porcukorba forgatom a narancsszeleteket. Üvegben tárolom, és minden karácsonyi édességbe, italba belepakolok belőle egy keveset.

Kandírozott gyömbér

Isteni finom az illata – likőrbe lehet majd tenni, meg süteménybe, kalácsba, gyümölcskenyérbe. Mindenhova keveset, mert őrületesen erős.

A kandírozás folyamata amúgy a szokásos: három-négy napon át, naponta tíz-húsz percig főzni együtt az apróra vágott gyömbért a súlyával megegyező mennyiségű cukorral, majd kristálycukorba forgatom az egészet.

Fűszeres, karamellás cukorszirup

Fűszeres cukorszirupot készíteni annyira egyszerű, hogy nem is merem receptnek hívni, legyen mondjuk csak leírás.

Egy kilónyi kristálycukrot tegyünk fel a tűzhelyre, vastag falú lábosban, lassú tűzre. Ez szépen, lassan elkezd melegedni, majd olvadni, aztán karamellizálódni. Legyünk résen, nehogy leégjen – kavargassuk gondosan. Amikor úgy a harmada, fele olvadozik és rózsaszín, akkor ne olvadjunk el mi magunk a gyönyörűségtől, hanem dobáljuk bele a fűszereket. Három fahéjrúd, hat-nyolc szegfűszeg, egy teáskanálnyi őrölt gyömbér és egy citrom reszelt héja kerüljön bele, és csavarjuk bele a citrom levét is. Én egy liternyi vízzel szoktam felönteni.

Ez a szirup tea, kávé ízesítésére kiváló, főleg a téli időszakban. Fagylaltra is lehet önteni, aztán pirított dióval, mogyoróval vagy mandulával, esetleg pisztáciával megszórni. A likőröket is lehet ezzel édesíteni, ha mi magunk készítjük el a gyümölcslikőröket. Puncsba, forralt borba is tehetjük. És persze kimagozott, félbevágott gyümölcsöket (almát, körtét, barackot) lehet benne párolni, és mondjuk vaníliafagylalttal enni. Megéri a próbát.

Mézből is elkészíthető ám, ha épp egészségesen szeretnénk elhízni!

hirdetés
Lakberendezési tanácsadó, kreatív nő, aki szereti a finomságokat és a gyönyörű, kreatív környezetet. Kedves Olvasónk! Szakértőnk elfoglaltságai miatt nem tudja tovább folytatni szakértői rovatát. A kérdezési lehetőséget azonban biztosítjuk számodra - ugyanebben a témában – ajánljuk aktív szakértőnket neked! Az eddigi kérdéseket és válaszokat, továbbra is olvashatod itt az oldalunkon.
Előző cikkKilenc feng shui ötlet karácsonyra
Következő cikkKarácsonyi kuglóf recept