Állapotjelentés: Kinti gyerek: együttérző, kíváncsiskodó, mindjárt nővér. Benti gyerek: látványosan gyarapszik, mozog, jól érzi magát. Anya: nehezen lélegző, nehezen mozgó, de még így is viszonylag filigrán kismama.
Cikáznak a hormonok
Kezdek roppant feszült és hiperérzékeny lenni, ami gondolom a hormonoknak köszönhető, ebből kifolyólag sűrűsödnek a veszekedések. Veszekszem apával, lányával, kutyájával és mindenkivel. Természetesen ilyen lelkiállapotkor jönnek az egyéb bosszúságok, úgymint hűtőszekrény elromlása, kutya lenyíratása, jaj és megint beteg a gyerek…. és mindezt persze egyszerre! És ilyenkor ne kapjon agyvérzést a kismama!
Kapkodás és világvége!
Különben is még annyi dolgom lenne! És még azt a két munkát is bevállaltam, meg kéne csinálnom valamikor! Elkezdtem kapkodni, mert még annyi mindent szeretnék elvégezni mielőtt, megszületik a baba, nem tudom, miért gondolom, hogy a születése után vége lesz a világnak…
Ez már a pánik, már annyira kézzelfogható közelségbe került a szülés, hogy el sem hiszem, hogy már itt tartunk. Pedig még csak most kezdődött!
Lassan kezdem felidézni a szülésélményt, készülök rá tudatosan, de bevallom férfiasan, félek. Mert már tudom milyen fájdalom vár rám! Leginkább a kórházba való bejutáson stresszelek, és azon mi lesz Kincsővel a távollétemben. Persze már mindent leszerveztem, mindenki ugrásra készen figyeli a telefonját, nagymamák be vannak osztva, de akkor is aggódom. Mondanom sem kell, a szülésfelkészítő gyakorlatoknak egyszer feküdtem neki idáig, sebaj majd a kórházban ráhangolódunk, addig is Enyára lazulunk.
Tűnődés és utálat
Így a vége felé metamorfózison megyek keresztül, kezdek csecsemőformát ölteni: este 9kor ájultan alszom és három óránként eszem. Újabban rákaptam az éjszakai evésre, mert persze az éjszaka közepén nem jön álom a szememre, viszont annyit agyalok, hogy közben megéhezek. Azon töprengek vajon fogom-e tudni úgy szeretni őt is, mint Kincsőt, egyáltalán fogom szeretni? Hogy fog kinézni, mekkora lesz, és nem mellesleg fiú lesz vagy lány? Egy kis ismeretlen ismerős… Két névvariációnk van, úgyhogy lehet akár fiú, akár lány, csak egészséges legyen. Nehezen ülök már nyugodtan a fenekemen, és elképesztően unom a pihenést – tudom, még vissza fogom sírni, de egyszerűen elegem van abból, hogy kímélem magam, vigyázok magamra.
„Vissza akarom kapni a testem, rohangálni akarok, felkapni Kincsőt és megpörgetni a levegőben, babakocsit tologatni, és táncolni, ugrálni!!
Jaj, ezek az utolsó hetek, de nehezek„
Most akkor apával szülök vagy nélküle?
Biztos, ami biztos összekészítettem a kórházi csomagot, bár még minden nap teszek hozzá valamit, így lassan akkora lesz a betyár bugyor, hogy kisbusszal megyek a kórházba. Apás szülést tervezünk ez alkalommal is, a bökkenő csak annyi, hogy apa rém elfoglalt mostanában, úgyhogy győzködöm csöpkét a helyes időzítésről. Remélem, minden rendben zajlik majd, és a jelenlegi állapot helyét átveszi a csakugyan áldatlan állapot: immár babasírással, szoptatással, pelenkacserével megspékelt boldog családi állapot. (Apropó, családi állapot: házas, két gyermek édesanyja – hű, de jól hangzik…) Addig is kiélvezem az áldott állapot minden egyes percét, úgy tervezem nem lesz rá többször alkalmam…
