Átalakul a bölcsődei rendszer

Jövő év elejétől megváltozik a bölcsődei ellátórendszer, a szülőknek több lehetőségük lesz gyermekük elhelyezésének kiválasztására. A három év alatti kisgyermeket vagy a hagyományos bölcsődébe, vagy mini bölcsődébe, vagy munkahelyi bölcsődébe vagy családi bölcsődébe írathatják be szülők – közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

2015 szeptemberétől a 3 év feletti gyerekeknek már óvodába kell járniuk, ezért az új bölcsődei rendszerben az ennél fiatalabb gyerekek ellátására koncentrálnak.

Az államtitkár elmondta, hogy a jelenlegi szabályozás szerint még csak a tízezernél több lakosú településeknek kötelező bölcsődei ellátást biztosítaniuk, de

2017.január 1-jétől ez már azokra az önkormányzatokra is vonatkozik, amelyek területén legalább negyven, három év alatti gyermek él, vagy ahol legalább öt olyan gyerek van, akinek a szülei igénylik az ellátást.

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu
Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Mindezek következtében a családi napközik 2017. január 1-től átalakulnak, ezért a csana fenntartóknak 2015.augusztus 31-éig kell kérelmezniük a kormányhivataloknál azt, hogy januártól családi bölcsődeként, mini bölcsődeként, vagy bölcsődeként kívánnak majd működni.

 

Fűrész Tünde, miniszteri biztos tájékoztatása szerint jelenleg 47 ezer bölcsődei férőhely van a három év alatti gyerekek napközbeni ellátására, ezt 60 ezerre szeretnék növelni.

A bölcsődei ellátórendszer rugalmasabbá tételével azokat a családokat akarja segíteni a kormány, amelyekben mindkét szülő dolgozik, vagy ahol egy dolgozó szülő nevel három év alatti gyereket, és nincs más külső, például nagyszülői segítség.

A rendszer átalakítását, rugalmasabbá tételét egyebek mellett azzal is indokolta, hogy európai összehasonlításban az átlagnál kevesebb kisgyermekes anya dolgozik Magyarországon.

Nő a családi bölcsődék támogatása
Novák Katalin tájékoztatása szerint a családi bölcsődék költségvetési támogatása mintegy 30 százalékkal nő; így 2017. január 1-jétől 346 ezer forint lesz évente gyermekenként, a családoknak így megfizethetőbb lesz az ellátás. Kérdésre válaszolva közölte, hogy a családi bölcsődékben az étkeztetés nem közétkeztetésnek, hanem „családi étkeztetésnek” minősül.

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu
Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Arról is beszélt: uniós forrásból mentorhálózatot indítottak, hogy szakmai segítséget adjanak a családi napközik átalakításához, ezért a sajtótájékoztató után a tárca nevében stratégiai megállapodást írt alá Mátay Katalinnal, a Magyarországi Családi Napközik Közhasznú Egyesületének elnökével.

 

 

Nőtt a kisgyermeknevelő szakra jelentkezők száma
Az államtitkár az idei felvételi adatokra utalva azt mondta, lényegesen többen jelentkeztek a bölcsődei kisgyermeknevelő szakra, mint korábban. Szerinte a szakma vonzerejét növelte, hogy a felsőfokú bölcsődei kisgyermeknevelők már a pedagógus-életpálya szerint kapják bérüket.
A miniszteri biztos fontosnak nevezte a bölcsődei dolgozók megbecsülését és továbbképzését. Arról is beszélt, hogy jövőre a középfokú végzettségű kisgyermeknevelők is jelentős béremelésre számíthatnak; erre 1,5 milliárd forintot biztosítottak.

Mentés

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .