Autómentes Gyermeknap a Kazinczy utcában szeptember 20-án

Szeptember 20-án a Kazinczy utca megint megmutatja, hogy milyenné szeretne válni: A Kazinczy utca autómentes, a pezsgő élet, a sokféleség, a gyermekek, a szórakozás, a kultúra utcája. Az itt működő vendéglátóhelyek most is összefognak, hogy egy napot a párbeszéd jegyében töltsünk, együnk-igyunk, újra megtanuljunk játszani azoktól akik még nem felejtettek el. Szeptember 20-án a Nemzetközi Autómentes Nap mellett Gyermekek világnapja is van, ezért elsősorban a gyermekkorúakat és persze a gyermeklelkűeket várják a programok.

Fellép az Eszter-lánc mesezenekar, illetve a Makám és a Babra együttes is koncertet ad. Lesz afro house és kuduro táncbemutató és tánctanítás, Helló Anyu játszóház, kézműves foglalkozások és különféle portréfotózások

Este is minden korosztály számára lesz program, Dream Ferry koncert, Balkan Party és még sok minden más.

kazinczcy3Ám a Kazinczy utca élete nem csak játék és mese. Sokan más szemmel nézzük fejlődését, sokan mást szeretnénk tőle. Többet kell beszélgetnünk és nyitottan kell gondolkoznunk, ezért az érdeklődőknek egy rendhagyó fórumot szervezünk, melyen olyan emberekkel beszélgethetnek, akik mind különböző szemszögből tudják bemutatni az utcát, illetve az itt zajló életet. A fórumot az intelligens vita és párbeszéd jegyében a Humán Plattform moderálja.

A rendezvényen jelen lesz a fogyatékkal élő gyermekeket segítő KézenFogva Alapítvány. A KézenFogva Alapítvány 1993 óta dolgozik a befogadó társadalomért, melyben a fogyatékos emberek képesek méltósággal élni napjaikat. A fogyatékos emberek közül is a leghátrányosabb helyzetben lévő értelmi fogyatékos és halmozottan sérült emberek ügyének támogatását választottuk feladatul.

Az utca reggel 10-től este 10-ig le lesz zárva az autók számára, mert ez így természetes!

További részletek az esemény Facebook oldalán elérhetők.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .