Ingyenes szabadtéri koncertet ad a Fesztiválzenekar a Hősök terén

Ingyenes szabadtéri koncertet ad a Fesztiválzenekar a Hősök terén
Ingyenes szabadtéri koncertet ad a Fesztiválzenekar a Hősök terén

Ismét ingyenes, szabadtéri hangversenyt szervez a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a Hősök terén; június 18-án este egy Bach-szvit után Philip Glass darabjának európai bemutatóját hallhatja a közönség.

A budapesti Hősök terére öt év után visszatérő zenekar Bach igazi nyitánynak való 4. (D-dúr) zenekari szvitjét követően a kortárs amerikai zeneszerző, Philip Glass 2006-os, Rámakrisna-passió című darabját adja elő – áll a zenekar MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a filmzenéiről is ismert Philip Glass az indiai jógi, Srí Rámakrisna életét bemutató, nagyszabású oratóriumát Fischer Iván vezényli, magyar és külföldi énekesek mellett közreműködik a Cantemus Vegyeskar.

Mozgáskorlátozott gyermekeket lát vendégül a Fővárosi Állatkert

A közleményben Erdődy Orsolyát, BFZ menedzser-igazgatóját idézik, aki kiemelte: több évtizedes hagyomány szezonzáró, szabadtéri koncertjük, amelyet ismét a Hősök terén adhatnak. Tavalyi eseményüktől a járvány még sokakat távol tartott, de idén már újra a régi létszámú közönségre, több ezer emberre számítanak. “Júniusi hangversenyünkre árnyékot vetnek a világunkban tapasztalható bizonytalanságok és a szomszédunkban dúló háború, ezért is hirdetjük Philip Glass oratóriumán keresztül Rámakrisna tanait, miszerint legyen bennünk szeretet mindenki iránt, mert +senki sem más, mint a többi+” – nyilatkozta Erdődy Orsolya.

Ingyenes koncert

Free Ingyenes stockfotó bemutat, előad, előadás témában Stock Photo, ingyenes
pexels

Mint írják, a 85 éves Philip Glass többször járt Indiában, és sokat tanult az ottani kultúráról. Az eddig csak amerikai koncerttermekben felhangzó oratóriuma az ország egyik legnagyobb spirituális alakja előtt tiszteleg, aki nemcsak az emberek, de a nagy vallások közel azonosságát is hirdette, miután a hinduizmus egyes ágainak megismerése után éveken keresztül teljes odaadással gyakorolta a kereszténységet és az iszlámot is, anélkül, hogy megtagadta volna saját vallását. “Mintha az indiai kultúra és spiritualitás alvó óriása – az ókori világ egyik legjelentősebb kultúrája – újraéledt és erőre kapott volna, hogy elfoglalja az őt megillető helyet a modern időkben” – írta a szerző Rámakrisna jelentőségéről.

Légfrissítők

A Rámakrisna utolsó hónapjait elbeszélő, az eredeti evangéliumi szöveg angol fordításán alapuló mű párbeszédekből áll: megjelenik a feleség, Sarada Devi (szoprán), a tanítvány, M (igazi nevén: Mahendranath Gupta, basszbariton) és az orvos, Dr. Sarkar (basszus) is, míg a jógit egy teljes vegyeskar személyesíti meg – áll a mű ismertetőjében.

Mint írják, az oratóriumban Philip Glass egy orgona regisztereiként használja a zenekari szólamokat. Motívumai hol keleties monoton nyugalmat árasztanak, hol érzékenyen reagálnak a szöveg tartalmára, legyen szó hurrikánról, vagy szél táncoltatta levelekről.

Az oratórium szereplői között van a koreai Sung-Hwan Damien Park (bariton), az Olaszországból érkező Maria Stella Maurizi (szoprán), valamint Szilágyi Szilárd (tenor), Földesi Ildikó (szoprán) és Magyar Péter (kontratenor).

Illatgyertyák

hirdetés
Ha van kimeríthetetlen téma és témán belüli kérdéskör ezen a csodálatos bolygón, úgy vélem ezek pontosan a gyereknevelés és a család témakörei. Minden nap hoz némi változást, mindig jönnek újabb és újabb fordulatok a világban, mindig lesznek időszerű kutatások, melyekről igenis érdemes írni. Önnön gyermekkori tapasztalatokat, személyes gondolatokat, szakmai cikkek fordításait öntöm szavakba. Az írás az életem fő mozgatórugója. Legyen szó cikkekről vagy versekről, izgalmasnak és gyönyörűnek találom az alkotás ezen módját. Az információáramlás könnyeden zajlik modern világunkban, ezért nagy lehetőség számomra, hogy egy ilyen nagyszerű közösséggel oszthatom meg mondandómat, mint amilyenek Ti vagytok!
Előző cikkMozgáskorlátozott gyermekeket lát vendégül a Fővárosi Állatkert
Következő cikkTizedik alkalommal ad otthont Eger a Kaláka Fesztiválnak

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .