Az első 12 hónap

Amikor a nagysikerű Az a 9 hónap szerzői úgy döntöttek, hogy a terhesség utáni időszakról jelentetnek meg könyvet, tudták, hogy olyan területre merészkednek, ahol nagy a verseny. Gyermekgyógyászok, pszichológusok, nevelők, tanárok és szakértők műveiből nincs hiány.  Az első 12 hónap szerzői azonban más szemszögből nézik a világot. Nem specialisták, „csak” szülők.

Arra törekednek, hogy megmagyarázzanak mindent, amit a szülőknek az első életévről tudniuk kell. Az a céljuk, hogy választ keressenek a többi szülő számára a gyermeknevelés során felmerülő, mindenkit egyformán foglalkoztató kérdésekre.

Hónapról hónapra haladva igyekeznek maximálisan kielégíteni a csecsemőt gondozók kíváncsiságát. Segítséget kap, akinek nehezen megy a szoptatás, aki elakad a tápszerkészítésben vagy retteg egy szálka kihúzásától, aki bizonytalan abban, hogy az ijesztő kiütés vajon betegség tünete-e.

Az első 12 hónap megjelenése óta több mint 7 millió példányban kelt el. Sikere minden bizonnyal a gondos kutatómunkának, a mindennapos problémák átgondolt és érvekkel alátámasztott tárgyalásának, valamint a legkisebb részletre is kiterjedő figyelemnek köszönhető.

Megnyugtató válaszok a legkülönfélébb kérdésekre

  • Szülés előtt azt hittem, ha egy kórteremben leszünk a gyerekkel, az maga lesz a mennyország, de most úgy látom, maga a pokol. Folyton sír, és nem tudok vele mit kezdeni, de micsoda anya volnék, ha megkérném a nővért, vigye át a csecsemőosztályra?
  • Ha kérdezik, rám hasonlít-e a gyerek vagy a férjemre, megrémülök. Egyikünknek sem hegyes a feje, püffedt a szeme, kajla a füle vagy ferde az orra. Mikor fog ez a baba tisztességesen kinézni?
  • A fiam nála kissé idősebb gyerekekkel egy csoportba jár játszani. Néhány gyerek azonnal verekszik, ha valami nem tetszik neki, s már a fiam is kezdi őket utánozni. Mi ilyenkor a teendő?

Heidi Murkoff – Arlene Eisenberg – Sandee Hathaway: Az első 12 hónap (Park Könyvkiadó, 832 oldal, flexibilis borító, 6900 Ft) www.parkkiado.hu 

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .