Mikulás, havibaj, piros virág, váratlan vendég, mensi… sok neve van, de egy dolog közös benne: sosem lesz a női szívek csücske. (Sem a férfiaké, de az már más tészta. ? ) Elmesélem Nektek őszintén, a korai, majd későbbi élményeimet, így tartsatok velem, beszélgessünk a nők havi terhéről, a menstruációról.
Nagyon sokan tabu témaként kezelik, pedig egy egészen természetes folyamat. Szerintem minden nő emlékszik az elsőre, akkor is, ha teljesen jelentéktelen volt… nekem is tisztán megvan a pillanat, amikor megláttam az első vérfoltot. Majd miután tized kétségbeeséssel szóltam anyukámnak, hogy történik valami (már tudtam mi az, csak azt nem, mit tegyek) mosolyogva bejött a mosdóba, hogy érezte, miért hívom.
A kezembe adott egy szárnyas betétet. 11 év körüli lehettem. Szárnyas betét? Minek neki szárny? Tán el fog repülni? Hol kell ezt kicsomagolni? Melyik az eleje? Melyik a vége? Ezt a ragadós részt hová ragasszam? Gondolom nem a combomra. Ó, fenébe, hát ez összehajlik, mi van, ha rám ragad? – Öntötték el a kérdések a fejemet és közben küzdöttem, hogy hová és hogyan helyezzem az alsóneműmben. Majd idővel újra anya után szóltam, hogy segítsen, mert ötletem sincs mihez kezdhetnék vele.
Tisztán megmaradtak az első órák, úgy éreztem magam, mint egy csámpás, bepelenkázott 1 éves gyerek, nem tudtam ülni, állni, furcsa volt az érzés, hogy ott a betét. És akkor még nem is beszéltem az elkövetkező napokról. Az első nap, puha piskóta volt a másnaphoz képest. A vérzésem még csak enyhe volt, aludni is rémálomnak érződött a bizonyos szárnyas betéttel, de gondoltam majdcsak megszokom valamikor. Amikor elérkezett a „holnap” már enyhült a szokatlanság, és átvette a helyét a meglepődés. Ugyanis, amikor szembesültem piros virágom mennyiségével reggel, hirtelen nem tudtam hova nézzek.
Ez nem lehet az én vérem. Biztosan valaki másé. A szomszéd vére, csak valahogy hozzám került. A tegnap kifogott hal vére. Vagy a sebesült tyúké az udvaron. Az elrepülő gólya szájában lévő béka vére. Vagy művér, valaki csak viccel velem. Hű, mennyi. Na, ezzel most mit csináljak. Beragasztani még hagyján volt, de felgörgetni és becsomagolni úgy, hogy közben tiszta maradjak elsőre kész kihívásnak ígérkezett.
Aztán ahogy minden nő, az évekkel és a rutinnal én is beletanultam a menstruációs napjaim fortélyaiba. Személy szerint az első évek viszonylag békésen teltek. Nem görcsöltem, hamar megtanultam milyen időközönként érik meg a betét-csere, nem voltam előtte lobbanékony házisárkány.
Majd teltek múltak az évek, ahogy érettebbé vált a szervezetem, a múló idő úgy hozta magával a kellemetlenségek egész hadseregét. Eleinte csak azt vettem észre, hogy a havim előtti héten, az idegszálaim pattanásig feszülnek és minden rossz, sőt! Minden jó szóra harapóssá válok. Olyankor általában megkérem a környezetem tagjait, hogy nézzenek levegőnek, mert a mindenható a tanúm rá, bármennyire igyekszem normálisan viselkedni, egyszerűen nem megy.
Nem voltam pattanásos tinédzser, így nem volt szükségem arcápolók tömegeire, de a menstruációm előtt fergeteges piros pöttyök díszelegnek az arcomon. A hőmérséklet érzékelő receptoraim pedig arra a hétre… nos, szerintem nyugdíjba vonulnak. Melegben képes vagyok megfagyni, és nagy hidegben izzadni. Így ilyenkor a dezodor fogyasztásom nő. A hangulatom ezzel arányosan csökken.
Érzékennyé válnak a melleim, hohó! Érzékennyé? Mázsás súlyokká, olyanok, mint egy krumplis zsák, ami vékony cérnán lóg egy fa ágán és menten le akar szakadni. (75-B a mérete, de olyankor teltebbé is válik.)
De ha még ez sem elég, bizony a kedvem is olyannyira inog, mint a kocsonya. Sírva fakadok teljesen abszurd film jeleneteken, vagy olyan mélyről jövő nevetőgörcs kap el, hogy könnyeim kicsordulásáig, már-már zokogva kacagok.
Totális érzelmi és fizikai hullámvasút. Szinte egyik sem ugyan úgy zajlik le. Megáldott az élet a hasi görcs érzésével is. Na nem ám az az enyhe, észre se veszi az ember fájdalom ez. Hanem az az alattomos fajta, amelyik bekúszik a női has aljába, és kínzó lassúsággal görnyeszti ketté a kedves delikvens hátát.
Olyankor, mint egy darab plüss állat, mozdulatlanul fekszem az ágyon, vagy épp járkálok, vagy tornázni próbálok. Azt a kevésbé szerencsés tábort erősítem, ahol a periódus 7 napig is eltart, mire teljesen vége szakad és az első napon életképtelen vagyok a hasfájás végett.
Meg sem gondolná az ember, hányféle hangulatot képes megélni közben… így ezt a személyes sztorit nem is firtatnám többet. Most, hogy leírtam a csodás vagy kevésbé nagyszerű élményeimet, talán bennetek is felidéztem néhány emléket. Egy biztos, a legkevésbé se aggódjatok, ha elborzadtatok soraimat olvasva!
Egyrészt ezek normális, természetes folyamatok, másrészt egy következő cikkünkben meg fogom mutatni hogyan élhetitek túl a Mikulás érkezését (mert túl lehet ?), tanácsokat fogtok kapni, hogy a gyermeknek hogyan magyarázzátok el mi történik a testével és néhány higiéniai eszközről is szó lesz.
Mindenképpen érdemes lesz elolvasni, ugyanis hasznos információkkal látlak el titeket! Addig is kitartás minden menstruáló, hamarosan menstruáló kislánynak, nőnek, (annak is, aki épp a menzesz nélküli 3 hetet élvezi)! Erősek vagytok, elrepül az a néhány nap!
>>> A következő rész elolvasása előtt, nézzetek szét, KATTINTSATOK IDE <<<
