“Az esztendőnek a halála Oly ünnepélyes egy halál!” – avagy hála-levél az óévnek

Az év végének közeledtével gyakran negatív érzések keringenek az ember gondolataiban. Valamiért furcsa mód képes nyomasztani tudatunkat, ahogy a naptár utolsó oldalát bámulva ráeszmélünk: az elmúlás egy valós dolog. Talán igazán fel sem tűnne, hogy mennyire is peregnek a napok, ha nem kellene minden év elteltével hozzáadni 1-et a jelen évhez, hogy megkapjuk újdonsült, kétezres évekbeli dátumunkat. Majd ránk tör a felismerés, miszerint az élet nem örök, a lélek minden bizonnyal az, de földi létünk napjai meg vannak számlálva. Ilyenkor sajnos szorongásunk képes eluralkodni felettünk és keserűen tekintünk a múltba, a jövőbe pedig halálra rémülve. Ha kellemetlen élményekkel volt teli az óév, aggódunk, hogy mi lesz, ha az új esztendő sem tartogat csodákat? Ha pedig szuper volt az elmúlt 12 hónap, pláne aggódunk, hogy mi lesz, ha ez a nagyszerű jelen homályba vész és valami rosszabb veszi át a helyét?

Tudjátok mit felejtünk el sokszor a nagy aggodalmak közepette? Hálásnak lenni. Elfelejtjük, hogy a múlton egyszerűen nem tudunk változtatni. Elfelejtük, hogy a nehézségeink erősítenek meg minket. Elfelejtünk örülni mindannak a jónak, ami történt. Elfelejtjük, hogy az élet körforgásában fenti örömök és lenti szomorúságok váltakoznak (átlagban) szabályosan. Elfelejtjük, hogy csak egy életünk van, melynek jövőbeli éveit aggódás helyett kíváncsi érzésekkel kellene várnunk.

LEGO-K SZÉLES VÁLASZTÉKA

Ehelyett nyugtalanok vagyunk, pánikolunk, kétségbe vagyunk esve, egymást sokkoljuk, vagy éppen magunkat és olyan görcsösen ragaszkodunk a múlthoz, minthacsak rabjai volnánk a tegnapnak. Mintha a bokánkon csörögne a lánc, ami nem enged minket elszabadulni, ami egyszerűen nem engedi, hogy fellélegezzünk végre és pozitívan tekintsünk a jövőbe. De tudjátok, drága Olvasók… ez bizony belénk van kódolva. A félelmünk túlélési ösztönként funkcionál, amely azért felelős, hogy megóvjon bennünket a sérüléstől. Legalábbis ezért lenne felelős, csak a túl szervezett, túl modern, túl beosztott és túlságosan rohanó világunk olyannyira felerősíti bennünk ezt az érzést, hogy lehetetlenné teszi annak természetes medrében való csordogálását.

taxi, rohanás, forgalom, taxióra
pixabay.com

Önnön véleményem szerint igenis képesek vagyunk felülkerekedni ezen. Képesek vagyunk arra, hogy hálával nézzünk vissza az elmúlt hónapokra és reménnyel telve tekintsünk a jövőre. Ehhez viszont az kell, hogy lerakjunk vállunkról minden terhet, amit csak képesek vagyunk elengedni és merüljünk el gondolatainkba egy órácskát. Írhatunk hála levelet is az óévnek vagy üdvözlőt az újnak, ez mentálisan nagyon sokat tud segíteni saját lezárásunkhoz. Annak érdekében, hogy pontosítsam mire gondolok, most leírom nektek az én hála-levelemet példaként.

Kedves Óév!

Hamarosan búcsúznunk kell egymástól, lényegében ha akarunk, ha nem. Már tudom jól, hogy az elmúlás mennyire az élet része ezért könnyebb szívvel engedlek utadra, mint korábban. Az esztendő első felében nem lettünk jó barátok, elfelejtetted, hogy ha az egyik kezeddel elveszel a másikkal adni sem ártana valamit, s én végtelenül mérges voltam rád ezért. Egyre több keresztet aggattál hátamra, én szinte törpejárásban kezdtem kúszni súlyuk alatt.
Valamiért mégis furcsa mód motoszkált fejemben a remény. Reménykedtem, hogy ennek a nagy böjtnek meglesz a másik oldala is, hogy megéri cipelni a terhet, előbb utóbb úgyis megengeded, hogy lerakjam. Hiába hittem sokáig, hogy nem lesz, amit megköszönjek, a múló idővel egyszeriben rájöttem, hogy ha nem adnál semmi jót, akkor is lenne miért hálás legyek.
Köszönöm neked, hogy újra és újra bukások sorozatát zúdítottad a nyakamba, mert megtanultam, hogy ezerszer is képes vagyok felállni, ha szükséges.
Köszönöm neked, hogy embereket vettél el az életemből, mert bár nagyon fájtak, hogy nem részei többé, megtanultam, hogy mindennek oka van. Megtanultam, hogy azért nincsenek tovább a mindennapjaimban, mert vannak, akik bármilyen stabilnak tűnnek, csak időszakos látogatói lehetnek a sorsomnak. Megtanultam, hogy ez egyszerűen így van rendjén.
Köszönöm neked a nehéz pillanatokat, mert megtanultam, hogyan kezeljem önmagam, amikor minden szétesni látszik és megtanultam, hogyan legyek stabil támasza melankolikus bensőmnek is.
Köszönöm neked, hogy csalódásokat adtál, mert megtanultam, hogy csalódni csak abban lehet, aki soha nem érdemelte meg a figyelmemet.
Köszönöm, hogy erőssé tettél és megtanultam, magamra mindig mindenkor számíthatok.
Köszönöm, hogy könnyeket adtál, mert végigfolyva az arcomon megkönnyebbülést adtak a nehézségekben fáradt lelkemnek.
Köszönöm a sikereket, hogy megtapasztalhattam milyen érzés, amikor a munkának megtérül az eredménye.
Köszönöm az új embereket, akiket azért hoztál, hogy érezzem igenis megérdemlem, hogy csodálatos lelkekkel legyek körülvéve. Köszönöm Őket, mértéktelen módon köszönöm!
Köszönöm a boldog pillanatokat és az apró örömöket is egyaránt, mert kiolvasztották fagyos kamrájában didergő szívemet.
Köszönöm a soha el nem múló reményt, ami a sötét pillanatokban is tartotta bennem a lelket.
Köszönöm, hogy bebizonyítottad, hogy tényleg minden gödör mélyéről van felfelé út.
Köszönöm a családomat és a szeretteimet, hogy mindig van, aki hazavár és támogat.
Köszönöm, hogy van fedél a fejem felett, van meleg lakás és van finom étel az asztalon.
Köszönöm, hogy megtapasztalhatom a mindennapi csodákat, hogy nevethetek, hogy sírhatok, hogy mérgelődhetek, hogy lehetek hálás, hogy lehetek csalódott, hogy lehetek szomorú vagy éppen nagyon boldog, hogy dühönghetek, hogy megnyugodhatok, mert mindezen érzések azt bizonyítják, hogy dobog a szívem és élek.
KÖSZÖNÖM, HOGY MINDEN ÉJJEL LECSUKHATOM A SZEMEM ÉS MINDEN REGGEL ÚJRA KINYÍLIK.
KÖSZÖNÖM AZ ELMÚLT 365 NAPOT!
Köszönöm, hogy élek!

Hála-levél az óévhez
köszönöm levél
pixabay.com

Látjátok? Annyi mindenért adhatunk hálát, apró dolgoktól egészen a hatalmasabb történésekig, minden hozzánk tesz valamit, akkor is, ha éppen elvesz.

Levél helyett megfelelő lehet az is, ha nem vagyunk vizuális típusok (habár jómagam az vagyok, ezt mégis majd’ minden éven én is így csinálom) hogy megfogunk egy papírt és egy tollat és kezdjünk jegyzetelni, amolyan pro és kontra gondolatokat felsorakoztatva, hogy melyek azok a dolgok, amiket elengednénk és melyek azok, amikért igazán hálát szeretnénk adni.

Méginkább jó ötlet lehet, ha külön cédulákat vágunk ki az egyes dolgoknak, ennek már csak kreativitásunk szabhat határt, a fő, hogy a negatív dolgokat a végén biztosan külön fecniken láthassuk egybe. Ugyanis, amikor a végére érünk, fogjuk a rossz dolgokat és égessük el őket a kandallóban, a kazánban vagy simán egy fém tálban. Jó érzés lesz fizikailag látni, ahogy füstté válnak múltbéli szörnyűségeink.

A pozitív, kellemes dolgokat pedig montázs szerűen egy képkeretbe is kirakhatjuk, hogy mindig emlékezzünk rá, a felhők mögött folyton süt a nap.

A tegnapokkal fogy az élet,
A holnapokkal egyre nő,
S szemedben mégis mindörökké
A mának arca tűn elő.
(...)
Ezért ha illan ez az év is,
S a múltba szállva szétomolt,
Lelkedben ott a kincs örökre,
Amely valaha benne volt.


Mihai Eminescu

Címben lévő idézet költője: Petőfi Sándor

Írni számomra olyan, mint egy könnyed lélegzetvétel. Szükségem van rá a mindennapi létezésem kiteljesedéséhez, hiszen a szavak mindenkor körülvesznek minket, legyenek kimondott vagy kimondatlan formában. S egy kimondatlan szó: számomra elfecsérelt gondolat. Ezért szükséges mindenkor mindent lejegyezni. Talán így nem vész el a mondanivaló, talán így idővel mindenki szeme kinyílik az olvasás és az alkotás pótolhatatlan örömei felé. Az írás éltet - a lehetőség pedig, hogy megoszthatom gondolataimat csodálatos emberekkel - az egekig emel. A felhőkön való élet pedig, a végeláthatatlan lélek legzseniálisabb atmoszféráját adja meg.
Előző cikkÍgy altasd biztonságosan gyermekedet télen
Következő cikkMire számíthatsz, ha bak csillagjegyű a gyermeked?

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!