Az Ön gyereke elcsalható?

A napokban nagy port vert fel az a videó, ahol kísérletet tettek arra, hogy a játszótéren játszó gyerekek elcsalhatóak-e. Az eredmény döbbenetes volt mind a szülők, mind a kísérletet végzők számára. A gyerekek jó része, maximum néhány perc alatt elment az idegennel. Vajon miért?

Nos, a gyerekek számára más az idegen fogalma, mint a felnőtteknek. Vannak sztereotip képek, amik beépülnek a az okos, figyelmes gyermek fejekbe, de ezt néhány perc ismeretség vagy, hasonlóság felül tudja írni. Ugyanilyen sarkalatos kérdés az érzelmekre való hatás.

Léteznek nagyon jó módszerek arra, hogy a gyerek meg tudja védeni magát az ilyen helyzetekben, az egyik ilyen a jól bevált  a “hogyan azonosítsa magát az idegen” módszer. Ez azonban csak akkor alkalmazható, ha a szülők ismerősének adja ki magát a bűnöző.

Egy jól felkészült bűnöző, azonban tudja, hogy hogyan kell a gyerek bizalmába férkőzni.

A másik kérdés: Ki az idegen?

fotó: sxc.hu
fotó: sxc.hu

Az ovizsaru óta tudják a szülők, hogy egy zárt közösségben megjelenő külső személy – addig ameddig nem tudják, hogy kicsoda valójában – veszélyforrás lehet. Azonban egy nyilvános helyen mindenki idegen. Az első pár percig. Egy 2 gyermekes anyuka így fogalmazta meg: – Ha jobban belegondolok, engem is elcsalhatna egy idegen, pedig én már nem vagyok kisgyerek!

Ugyanakkor létezik egy hatékony módszer, amivel meg lehet tanítani a gyerekeket arra, hogy hogyan ismerjék fel a veszélyforrást jelentő embereket, vagy helyzeteket és ezt a szülőkkel közösen el is lehet sajátítani. Természetesen ehhez tudni kell, hogy a gyerek képes-e felmérni a helyzetet, vagy hogy elmegy-e egyáltalán idegennel.

Erre léteznek valós tesztek, és helyzetgyakorlatok, amivel fel tudjuk mérni a gyerek felkészültségét – korosztály szerint – és hajlandóságát arra vonatkozóan, hogy elmegy-e idegennel, ha valaki megpróbálja elcsalni.

A probléma az, hogy ez több felkészítést igényel mind a szülő, mind a gyerek számára annál, hogy néhány sort, tippet vagy cikket elolvas az ember az interneten. Mi tudunk segíteni abban, hogy nem csak felmérjük a gyerek hajlandóságát, de meg is tanítjuk a szülőknek és a gyerekeknek a szükséges óvintézkedéseket, amivel ez megelőzhető.

Amennyiben érdekli a kérdés részletesebben, keressen meg bennünket az info[@]onvedelemakademia.com e-mail címen.

Papp Zoltán önvédelmi szakértő

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkA terhesség alatti vizesedés komoly gondokra is utalhat
Következő cikkA gyermekkori asztma tünetei

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .