
A kormány jövő szeptembertől az óvodalátogatáshoz fogja kötni a családi pótlék folyósítását – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára kedden az M1 Ma reggel című műsorában. A kötelezettség alól a szülők kérhetnek majd felmentést.
Novák Katalin azt mondta: az intézkedés célja a gyerekek biztonságának javítása, ugyanis sok családnak jelent segítséget, ha a gyerek már hároméves korától részt vesz a köznevelési rendszerben, és naponta háromszor ételt kap.
A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár rendkívül sikeres intézkedésnek nevezte, hogy iskoláztatáshoz kötötték a családi pótlék kifizetését, mivel ennek hatására 40 százalékkal csökkent a hiányzások száma. Hasonló eredményt remélnek ettől az intézkedéstől is – tette hozzá.
Azt mondta: azért jövő szeptembertől vezetik be a rendszert, mert akkorra lesz a gyermekek elhelyezéséhez elegendő férőhely.
Novák Katalin kitért arra is, hogy bármelyik szülő kérhet felmentést a kötelező óvodalátogatás alól. A mentességről a védőnő és az óvodavezető javaslata alapján a helyi jegyző dönt – mondta.
MTI
Fotó: Árvay Károly
Gondolom, a Szovjetektől örökölt és gondosan fenntartott kötelező oltási rend van mindezek mögött! Ha a gyerek nem oltott, nem engedik oviba, megbírságolják akárhányszor 500.000.- forintra a szülőket és elveszik a családi pótlékot is! A hab a tortán akkor van, mikor a gyerek az oltástól sérült, ám ugye a politikusok által erőltetett kötelezőség miatt a világon senki nem vállalja a hivatalos oltásmentesség megadását, így a fentieken túl a gyerek egészségét is a szülők kénytelenek önerőből kigazdálkodni, ha tudják! Egyébként meg itt az üzenet, takarodj az országból, ha a gyereked nem felel meg az előírásainknak!
Hajrá Magyarország!