Bábszínházi világnap szombaton

Mintegy negyven bábszínház, független társulat, oktatási intézmény és szakmai szervezet ünnepli március 21-én, szombaton a bábszínházi világnapot egyedi produkcióval. Üres üzlethelyiségeket, városi tereket vesznek birtokba és nyílt próbával is várják a közönséget a magyar nyelvű bábszínházak határon innen és túl.

A Budapest Bábszínház kezdeményezésére 2014-ben a magyar nyelvű bábosok először ünnepelték közösen a bábszínházi világnapot. A siker arra ösztönözte a szervezőket, hogy 2015-ben újra szokatlan körülmények között, váratlan produkciókkal mutassák be a báb és a bábosok sokoldalúságát – olvasható a világnapi programok magyarországi kezdeményezője és koordinátora, a Budapest Bábszínház MTI-hez eljuttatott közleményében.

1509662_651002138301128_1806319594_nMint írják, egy iráni bábszínház, a Dzhivada Zolfagariho művészeinek ötletére 2002-ben a bábművészeti világszervezet, az UNIMA (Union Internationale de la Marionnette) indítványozta, hogy március 21. legyen a bábosok ünnepe. Ehhez az időponthoz kapcsolódva 2003 óta szerte a világon, így Magyarországon is zajlottak események.

Tavaly a magyar nyelvű bábosok első alkalommal határon innen és túl a műfaj sokszínűségét szokatlan körülmények között mutatták be. A bábot váratlan helyszínekre vitték, hogy azok, akik utoljára talán gyermekként jártak bábszínházban, újra felfedezhessék ezt a műfajt. Tavaly húsz településen mintegy negyven bábszínház, független társulat, szakmai egyesület, oktatási intézmény vett részt az eseményen.

A rendezvény célja az, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar nyelvű bábművészetre, annak sokszínűségére, így ez a nap az összes magyarországi és határon túli, kő- és független bábszínház közös ünnepévé váljon. A szervezők célja az is, hogy megismerjék a nézők azokat, akik évek, évtizedek óta a pályán vannak, és találkozzanak a legfiatalabb bábos generációval is.

A bábosok ebben az évben is különleges programokkal készülnek: avatnak babajátszóteret, birtokba vesznek üres üzlethelyiségeket és városi tereket, buszoznak, bicikliznek, nyílt próbát tartanak, beállnak a cukrászda és a kocsma pultja mögé.

A Budapest Bábszínház programjai között szerepel például, hogy a művészek budapesti iskolákban és óvodákban olvasnak fel olyan meséket, amelyek a színház repertoárjához köthetők. A színházban bábkészítés, papírszínház, diavetítés, kézműveskedés is várja a látogatókat. A Hagymácska című előadás bábosai és bábjai a Nagyvásárcsarnokban egy zöldség-gyümölcs standon bukkannak fel. A színház művészei különleges, klasszikus zenére készült bábetűdökkel térnek vissza az Operaházba. A programok között szerepel barangolás Giovannini Kornél bábművész és bábkészítő állandó kiállításán az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban, ahol marionett bábokat is kipróbálhatnak az érdeklődők.

A bábszínházi világnap eseményeinek fővédnöke 2015-ben ismét Áder János köztársasági elnök.

A programról bővebb információ a Bábszínházi Világnap Facebook oldalán érhető el.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .