Boribon és Annipanni a Bábszínházban

A Budapest Bábszínház 2013/2014-es évadának első bemutatója Marék Veronika évtizedek óta sikeres könyvsorozatának történeteiből és a Boribon muzsikál című Fonogram-díjas album dalaiból készül. Az előadás rendezője Ellinger Edina, a színház színművésze.

A Boribon és Annipanni kifejezetten a hároméveseknek szól, de mivel a Budapest Bábszínház családi színház, és az idősebb ovis testvéreket sem hagyják otthon a szülők, természetesen számukra is élvezhető lesz az előadás. Az alapanyagot Marék Veronika Boribon-sorozata, valamint a Boribon muzsikál című, 2011-ben az év legjobb gyereklemezének járó Fonogram-díjat elnyert lemez jelenti, amelynek dalait szintén Marék Veronika jegyzi, zeneszerzője Tallér Zsófia, előadójuk Mórocz Adrienn, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakosaként a Budapest Bábszínházban töltötte szakmai gyakorlatát, ősztől pedig a társulat tagja.

A júniusi, az évadzáró társulati ülés utáni olvasópróbát a rendezőként debütáló színész, Ellinger Edina egy személyes történettel kezdte. Adriennt már tanította az egyetemen, amikor megjelent a Boribon muzsikál. A CD-t „ronggyá hallgatta” akkor kétéves kislánya, Lili, majd több koncertre is elmentek. (Az előadásban egyébként a Lilihez legközelebb álló dalok hangzanak el.)

A Boribon és Annipanni alkotói (fotó: Budapest Bábszínház)
A Boribon és Annipanni alkotói
(fotó: Budapest Bábszínház)

A bábokat és izgalmas, vintage stílusú gyerekszoba díszletet – a különleges, nézőbarát világával a Pettson és Findusz sikeréhez is jelentős mértékben hozzájáruló – Lisztopád Krisztina készítette, a szövegkönyvet  Gimesi Dóra, a koreográfiát pedig Sipos Vera jegyzi.

Gimesi Dóra célja az volt, hogy a „marékveronikaságot” megőrizze, hiszen a Boribon-sorozat sikerének az is a titka, hogy a karakterek nagyon pontosak, a nyelve egyszerű, de nem gügyögő, a történetek pedig szintén egyszerűek, de nagyon igazak.

Ezt hangsúlyozta egy interjúban néhány évvel ezelőtt Tallér Zsófia is a Boribon muzsikál lemez kapcsán: „Verában azt szeretem, hogy nem gügyög, nagyon természetesen tud gyerekeket zavaró vagy foglalkoztató dolgokról beszélni, és ezek a mesék segítenek a gyerekeknek olyan nehézségeket feldolgozni, mint egy testvér születése, vagy akár kríziseket, mint a válás vagy a halál. Egyáltalán: jól ráérez arra, mi az, amivel a gyerekeknek problémája van, és ez a tiszta gondolkodás lehet a titka.”

Az előadásban Annipannit Mórocz Adrienn alakítja, Boribont ketten keltik életre: a bunraku technikát használó bábot Rusz Judit és a macinak a hangját is kölcsönző Bercsényi Péter mozgatják; a lemezről ismert dalokat Mórocz Adrienn és Bercsényi Péter éneklik. Bence szerepében Szolár Tibort láthatja a közönség, a Cicát Bánky Eszter, Szuszit, a kutyát pedig Kovács Katalin eleveníti meg. A premierre 2013. október 6-án kerül sor a Budapest Bábszínház színháztermében.

Bővült a színház bérleteinek száma: a 2013/2014-es évadban már 22 – három előadást tartalmazó – hétköznapi és hétvégi bérletből választhatnak a családok.  A Pagony Kiadó szerzői közül Gimesi Dóra – aki a színház dramaturgja is –, Tasnádi István és Szabó Borbála darabjai láthatóak a Játszó-tér repertoárján, így a kiadóval együttműködésben elindul az 5-10 éves gyerekeknek és szüleiknek szóló Pagony-bérlet, amelynek vásárlói amellett, hogy a kiadó könyvesboltjában kedvezménnyel vásárolhatnak, a Budapest Bábszínházban látható előadások szerzőivel is találkozhatnak.

Babafalva/MTI

 

 

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkA terhesség alatti depresszió felismerése és kezelése
Következő cikkEgész napos gyerekprogramok Tatán

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..