Bűncselekmény pénzt kérni a szülésért

mikola.jpg

Mikola István szeretne tiszta helyzetet teremteni a szüléseknél, véget akar vetni annak a szokásnak, hogy a szülész orvosok egy része előre rögzített „tarifa” ellenében vezetnek le szüléseket. Erről a politikus hétfőn beszélt a Parlamentben, sajtótájékoztatón. A Fidesz országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: ezt az eljárást hivatalból kell üldözni.

Ennek érdekében egyeztetni fog a szülészeti szakma vezetőivel, az országos tiszti főorvossal, de az egészségügyi bizottság is napirendre tűzi a témát. Mikola szerint megengedhetetlen, hogy egy olyan beavatkozásért kérnek előre pénzt egyes orvosok, amelyet a társadalombiztosítás támogat és közfinanszírozott ellátás.

A Magyar Hírlap értesülései szerint törvénytelenül kiszabott orvosi díj kikényszerítése miatt a hatóságokhoz is készül fordulni Mikola István. Elmondása szerint döntésében nagy szerepe volt egy vidéken élő várandós anyának, aki már több tízezer forintot összegyűjtött a szülésre, az orvos pedig azt mondta neki, hogy gyűjtsön még hozzá. „Ez korrupció és kényszerítés, ami nemcsak a törvényt, hanem az erkölcsöt is sérti” – nyilatkozta a fideszes politikus.

Mikola szerint egyre gyakoribb jelenség, hogy a közkórházban dolgozó szülészorvosok csak egy előre meghatározott díj fejében vállalják a gyermekek világra segítését, a tarifák pedig évről-évre magasabbak. Hangsúlyozta, nem az egész szülész társadalomról van szó, de aki előre pénzt kér egy finanszírozott ellátásért, az bűncselekményt követ el.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke erre úgy reagált, hogy aki ragaszkodik saját orvosához, azt meg kell fizetni. Éger István az MTI-nek elmondta, önmagában az, hogy egy tb-támogatott egészségügyi ellátásért valaki előre pénzt kérjen, az valóban felháborító, de lehetnek olyan igények, amikor a szolgáltatást igénybe vevő, jelen esetben a szülő nő az orvos személyéhez ragaszkodik, és azt várja tőle, hogy akár a szabadidejében ráérjen, azt nem kérheti az orvostól ingyen.

A Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke szerint mindenképpen egységes szabályozásra van szükség azoknál az eseteknél, amikor a szülő nő ragaszkodik választott orvosához. Tóth Zoltán az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta, a kollégium feladata elsősorban a szakmai kritériumok és eljárásrendek kidolgozása, felügyelete, és nem tud olyan esetről, amikor valakitől azért tagadták volna meg az ellátást, mert nem volt fogadott orvosa.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .