Elefántfürdetés a Cirkuszok Éjszakáján

cirkusz

Július 14-én hatodik alkalommal is megrendezik a Cirkuszok Éjszakáját, amely idén is a balatonlellei elefántfürdetéssel veszi kezdetét. A Kossuth-díjas Richter József kezdeményezésére létrehozott esemény a Magyar Nemzeti Cirkusz, a Richter Flórián Cirkusz, a Fővárosi Nagycirkusz, az Exit Cirkusz és az Eötvös Cirkusz összefogásával valósul meg.

A Magyar Nemzeti Cirkusz öt afrikai elefántja – Mambo, Betty, Nanda, Tonga és Kimba – július második szombatján ismét megmártózik a Balaton hűsítő vizében. Az elefántok menete 13 órakor indul Balatonlellén a Cirkusz térről, ahonnan a 7-es főúton át egyenesen a Napfény strandra veszik útjukat. Egy jó alapos fürdőzés és egy csodálatos gyümölcstál elfogyasztása után még a szelíd elefántok hátára is fel lehet ülni.

Ugyanezen a napon este 19 órától egészen éjfélig kibővített programokkal és nemzetközi sztár fellépőkkel fogadják a közönséget a Magyar Nemzeti Cirkuszban. A műsor előtt porondlátogatásra invitálják az érdeklődőket, utána pedig a kulisszák mögé is bepillantást nyerhetünk, és megnézhetjük a cirkusz állatparkját. Végül egy hatalmas tűzijátékkal koronázzák meg a napot Balatonlellén.

„A Cirkuszok Éjszakája egy cirkusz népszerűsítő program. A célunk minél szélesebb körben elterjeszteni, hogy a cirkuszművészetet is lehet nagyon magas színvonalon, maximális állatvédelem mellett művelni.” – foglalja össze Ifj. Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója.

Cirkuszok Éjszakája – Magyar Nemzeti Cirkusz

2018. július 14., szombat -.Cirkusz tér, 7-es főút mellett, Balatonlelle

Kapunyitás: 18:00 óra, Programok és műsor: 19:00-24:00 óra, Tűzijáték: 24:00 óra

https://www.facebook.com/events/466723000441298/

forrás: magyarnemzeticirkusz.hu

További klassz programokat az Élményajánló rovatunkban találsz!

 

 

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .