Erősítsd meg a szülő-gyermek kapcsolatot!

szülő-gyermek kapcsolat

Az érzelmek, a kötődés, az egymáshoz tartozás időnkénti kifejezése minden emberi kapcsolatban fontos. Ez törtéhet verbális és nonverbális eszközökkel egyaránt, a lényeg, hogy  a másik fél felismerje az üzenetet – így lényeges, hogy a kommunikáció jól működjön a felek között. Egy szülő-gyermek kapcsolatba, a felnőttek szerepe az, hogy a gyerkőc érzelmi biztonságban tudja magát. Ehhez pedig az ölelésen és a puszikon kívül ott van még egy remek lehetőségünk; a szavak ereje.

Az alábbiakban bemutatunk néhány példát arra, hogy miként lehet elcsépelt mondatok helyett kifejezni, hogy gyermekünk ránk, életünk végig számíthat, szeretjük, óvjuk és segítjük őt, amíg csak tudjuk, amíg csak erre szüksége lesz. Nem kell ezeket betanulnod, a sajt szavaiddal add át neki ezeket, így lesz tőled hiteles felé.

4 mondat, amit mondj minél gyakrabban gyermekednek

Tudod kicsim, hogy mennyire imádok az anyukád lenni?

Ezzel – amellett, hogy szívet melengető üzenetet adsz át gyermekednek – egy szuper játékot is előhívhattok; a „mennyire-ennyire versenyt”. Próbáljatok egymásra rákontrázni, közben nevetni, összebújni. Nem mellékes az sem, hogy érzelem kimutatásból remek példával szolgálsz a számára és észrevétlen őt is erre buzdítód.

Szeretem, hogy te vagy a lányom/fiam!

Egyrészt növeled az önbizalmát, másrészt – mivel nem indoklod – jelzed felé, hogy olyannak szereted amilyen, elfogadod őt. Természetesen, ha rákérdez, nyugodtan mondj neki példákat, de a végét minden esetben azzal zárd, hogy elsősorban önmagáért szereted!

Milyen volt a napod?

A bölcsisek s ovisok körében mi szülők, akik egész nap nem láttuk a gyermekünket, hajlamosak vagyunk hazafelé kérdésekkel bombázni a gyereket. Ehelyett tegyél fel csak egyet. Ha a válasz tömör és számodra nem kielégítő, akkor ne kezdj el erőszakoskodni, inkább járj elől példával; mesélj Te a napodról. Ez, ha nem is egyből, de felszabadítja és megtanítja a gyermeket magáról, a vele történt dolgokról beszélni. A beszélgetés közelebb hoz, többet tudsz majd életének azon részéről, melybe csak vajmi kevés belelátásod van, ráhatásod pedig még csekélyebb.

Köszönöm Neked, hogy …

Ez szólhat teljesen hétköznapi dolognak; megfogta a kezed az utcán, megette a vacsorát, ügyesen aludt az éjszaka, hiszti nélkül lehozta a délutánt… stb. De a gesztuson túl, nevelhetjük is, vagy épp megerősíthetjük egy elvárt viselkedését is. „Köszönöm, hogy délután, kölcsönadtad a testvérednek a babádat, ez nagyon kedves dolog volt.”

fotó: pixabay.com

 

Erről a témáról a Gyermeknevelés rovatban olvashatsz többet!

hirdetés
HISZEK abban, hogy kétgyerekes Anyának, Nőnek, Társnak, Barátnak, igenis lehet egyszerre lenni, akár napi 5 óra alvással is. TUDOM, hogy mi Nők, miért aggódunk, mitől félünk, vagy épp olvadunk el, mi az, ami kimozdít a hétköznapokból, és mivel nézünk farkasszemet nap, mint nap. CÉLOM, hogy a szavaimból összeálló cikkek informáljanak, szórakoztassanak, okozzanak meglepetést, MEGMOZGASSANAK!
Előző cikkGyermekvállalást ösztönző akcióterv
Következő cikkIngyenes Dévény mozgásfejlődési kisokos