Ezt hozta 2018 a kisgyerekkel utazók számára

utazás babával

2018-ban, amikor egyre több bevásárlóközpontban van már szoptató helyiség, a gyorséttermekben is találunk etetőszéket és a legkisebb falusi turistaházak is felszerelkeznek babaággyal, kiskáddal, kerti játékokkal, mégis miért lehet problémás, vagy minimum macerás kisgyerekkel útra kelni?

Így utaztunk eddig

A példa kedvéért egy fiatal házaspár – nevezzük őket rendkívül kreatívan Anyának és Apának – elhatározzák, hogy a következő hosszú hétvégét kirándulással töltik, méghozzá gyerekeik, a három és fél éves Egyeske és a 14 hónapos Ketteske társaságában.

Míg Apa az úticélt próbálja konkretizálni, Anya leméri a kocsi csomagtartóját, a babakocsit, a babakádat, a bőröndöket, és fejben összelegózza, hogy minden szükséges holmi beférjen. Ekkor jön rá, hogy egyszerűen túl kicsi az autó. Közli Apával, hogy a keresés szűkítésénél fő feltétel, hogy legyen a szálláson babakád és pelenkázó, mert egyszerűen nem tudják azokat magukkal vinni. Plusz pont, ha van babakocsi is. Apa morog egy kicsit, és újra kezdi a keresést, most már ezeket a tényeket is figyelembe véve.

Mikor Apa szeme már jojózni kezd a végignézett szállások képeitől és semmitmondó bemutatásától, Anya végre a Mit vigyünk magunkkal lista végére ér, ami részletesen tartalmazza az utolsó babakönyvet, memóriajátékot, labdát, a szükséges pelenkák és bébiételek számát, a baba etetéséhez való étkészletet, és minden mást, ami talán nem lesz a szálláson. A listával épp teleír egy A/4-es lapot. Mindkét oldalát.

Mondhatnánk, hogy próbáljanak meg lazítani és kevésbé aprólékosan tervezni, kevesebb holmit vinni, de aki nyaralt már unatkozó, nyűgös, éhes vagy az alvópajtását hiányoló kisgyerekkel, az tudja, hogy a felnőttek sem élvezik ilyenkor az utakat.

A változás éve a babás utazásban

Ezt az állapotot elégelte meg Boros Diána, a bababaratszallasok.hu alapítója. 2017-ben hozta létre az oldalt, mert könnyíteni akart az apukák szenvedésén, és egy helyre gyűjteni azokat a szálláshelyeket, amelyek megfelelnek a kisgyerekes szülőknek. Kisimítja az anyukák ráncait is, amikor ezekről a helyekről részletes leírást ad, hiszen személyesen ellenőrzi az olyan apróságokat is, ami nekik fontos. A facebook-csoportban is válaszol és élménybeszámolók megírására bíztatja a többi szülőt is, hogy mindenki megtudhassa, a kiválasztott szálláson vajon milyen márkájú bébiételt ehetnek a kicsik (igen, sokszor csak egy fajtát hajlandóak megenni), vagy van-e a bébipancsoló mellett pelenkázó és szoptató helyiség (hogy ne kelljen minden alkalommal visszatérni a szobába emiatt). Itt még az olyan kis dolgokat is meg lehet kérdezni, hogy van-e az udvaron kismotor, vagy a szobához tartozik-e bébiőr.

Dia az oldalon található szállodák mindegyikét személyesen látogatja meg, és miközben anyukaként a családjával valóban kipróbálja, hogy milyen a játszószoba, van-e animátor vagy gyerekmenü, szakmai szemmel is nézi a szállásokat. Nemcsak teszteli a helyet, a személyzetet, a szolgáltatásokat, hanem fejleszti is azt. Minden utazás előtt a szálláshely rendelkezésére bocsát egy részletes, 90 pontos listát, ami szükséges a bababarát minősítéshez.

És ki ő, hogy jön ehhez, ért-e hozzá? Nos, mivel gyakorló anyuka, van benne tapasztalata, hogy milyen igényei merülhetnek fel egy csecsemőnek, totyogósnak vagy dackorszakos királylánynak. Emellett azonban több éve felsővezető a bécsi Hiltonban, ami nem látszik rajta, mikor a játszótéren libikókázik a lányával. De igenis meglátszik rajta, mikor a legapróbb szakmai kérdés szóba kerül, kezdve a higiéniával, egészen a munkaerő képzésén át a szállodák eszközellátottságáig.

Nem is csoda, ha hallgatnak a javaslataira, hiszen jelenlegi munkahelyén egy nagy és profi csapatot fog össze, motiválja a dolgozókat a további fejlődésre, miközben ugyanúgy becsekkolja a vendégeket, akár egy recepciós, ha arra van szükség, vagy válaszol a kérdéseikre, ha éppen őt találják meg. Sokféle tapasztalatot szerzett már a szállodaiparban, így átfogó képe van arról, hogy mitől működik igazán jól egy szálloda.

A bababarát turizmus bővülésének éve

Egyre több kisgyermekes szülő kel útra szívesen, és egyre több helyen figyelnek az igényeikre kiemelten.

Ráadásul ma már az a szemlélet is kezd kikopni a közvélekedésből, hogy babával utazni „nem illik”, vagy gyerekeknek ez „nem való”. Szerencsére nem vetik már meg azokat a szülőket, akik a megkeresett pénzükből közösen töltött időre költenek és drága játékok helyett családi nyaralásra fordítják a keretet, amikor nyilvánvalóan megjelenik az az igényük, hogy a pénzükért a legjobb ellátást kapják. Nem tartják sznobnak azokat, akik wellness-szállodákban lazítanak, és nem húzza fel a szemöldökét senki akkor sem, ha a hátunkra kötött babával indulunk erdei túrára.

A bababarát szállások száma is növekszik, köszönhetően a piac igényeinek, és nem utolsó sorban Dia személyes fejlesztési tevékenységének, valamint a segítőinek.

A praktikus utazás kellékei

A weboldalon található webshop és a benne található praktikus kellékek, utazáshoz, csomagoláshoz kapcsolódó, kisbabás és nagy babás termékek egy különleges gyűjteményt jelentenek, ahol megtalálható a hordozókendő, az utazós játék és a higiéniai termékek is.

A kínálatot átlapozva eljuthatnak hozzánk olyan információk, amikre eddig talán nem is gondoltunk, és szülőként nemcsak a hosszabb utakon lehetnek segítségünkre, hanem a napi szintű utazásoknál is.

Érdemes böngészni akkor is, ha épp nem tervezünk nyaralást.

Mi vár ránk 2019-ben?

Dia célja egyértelmű, egyre több helyre szeretne eljutni, és egyre több szállásnak szeretne segíteni, hogy bababarát legyen. Ez pedig nemcsak a nagy szállodákat és wellness-paradicsomokat érinti, felkeresi a kisebb apartmanházakat, vendégházakat is, ha igény van rá. Számukra nem a nagy hoteleknek szánt fejlesztési tervet adja, hanem figyelembe veszi az egyéni adottságokat is. Így a szűkebb költségvetésből gazdálkodók, vagy a nagy hoteleket, szállodákat nem kedvelő közönség is élvezheti a bababaratszallasok.hu oldal előnyeit.

2019-ben már nemcsak a magyarországi szálláshelyeket segíti majd nagy lelkesedéssel, hanem várhatóan egyre több határhoz közeli külföldi hotel, szálloda is bekerül a kínálatba. Mivel Ausztriában dolgozik, szíve vágya, hogy megmutassa ezt a páratlan szépségű vidéket és annak pezsgő, érdekes városait is a magyaroknak, ráadásul ez a nyugati országrészben élők számára nem is jelent sok utazást, így bátran ajánlja kisgyerekkel kirándulóknak is.

Ő már tudja, hogy babával utazni bizony külföldre sem bűn, és ez megfelelő helyen majdnem olyan pihentető és különleges lehet, mint egy második nászút.


Így utazunk ezentúl

Dia cseppet sem utópisztikus álmában pedig a következő zajlik. Apa felmegy a bababaratszallasok.hu oldalra és választ a szállások közül. Anya elégedetten olvassa el a leírást, amiből kiderül, hogy van játszószoba, az étteremben gyerek evőeszközök, etetőszék, a fürdetéshez babakád. Kíváncsi rá, hogy a wellness-ben milyen a gyerek medence, ezért megkérdezi a facebook-csoportban, ahol húsz-harminc anyuka személyes tapasztalatával megnyugtatja, hogy meleg, tiszta és egészen kicsiknek is élvezetes.

Mikor Apa lefoglalja a szállást, Anya a Mit vigyünk magunkkal lista végére ér, ami tartalmazza a ruhákat, egy-két kelléket és úti játékot. A lista egy A/4-es lap. Egyik fele.

Nem mondjuk, mert maguktól is tudják, hogy lazíthatnak, jó helyre mennek, ahol nem lesz velük unatkozó, nyűgös, éhes vagy az alvópajtását hiányoló kisgyerek, mert egyrészt ezt nem hagyják otthon, másrészt a személyzet abszolút családbarát szemlélettel dolgozik, így a gyerekek is jól fogják érezni magukat.

Egyetlen hisztiforrás jöhet szóba, a kirándulás utolsó napján: Nem akarok még hazamenni! Dia azt mondja, erre a megoldás, hogy a legjobb szállásokra idővel vissza kell térni, mert BABÁVAL UTAZNI JÓ!

A cikket írta Nagy Andrea, www.szovegvarazs.hu

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .