Fellendül a lakáspiac 2017-ben – CSOK

Fellendül a lakáspiac 2017-ben

A lakáspiac élénkülése miatt jelentős növekedést várnak a bankok az új lakás vásárlásához vagy építéséhez kapcsolódó családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) igénylésekben 2017-ben, az OTP-nél idén már duplájára nőtt az új lakást vásárlók aránya pár hónap alatt.

A legtöbb kérelmet befogadó OTP Bank arról tájékoztatott, hogy a CSOK-feltételek szeptemberi könnyítésének köszönhetően megduplázódott az új lakást vásárlók aránya az igénylőknél. Egyre többen gondolkodnak a komplex lakásmegoldási lehetőségekben és igénylik a többi állami támogatási formát is (lakás-takarékpénztár, kamattámogatott lakáshitel, lakáshitel cafeteria). Felidézték, az első háromnegyed évben a kiadott új lakásépítési engedélyek száma országosan majdnem két és félszeresére nőtt a tavalyi év azonos időszakinak.

Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára a korábban azt közölte, hogy 24 ezer CSOK-igénylést fogadtak be november végéig a bankok, hozzávetőleg 71 milliárd forint értékben. Az államtitkár szerint az újlakás-építések élénkülését mutatja, hogy a kiadott építési engedélyek száma két és félszerese az egy évvel korábbinak. A felfutás elkezdődött, és azzal, hogy beindulnak a lakásépítések, a CSOK-igénylések száma is várhatóan nőni fog – fogalmazott.

Az OTP már 11 ezret meghaladó folyósításnál jár és idáig több mint 13 ezer igénylő adta be a csok iránti kérelmét – írták.
Az idei igénylések közel felénél 2 gyermekre kérték a támogatást a szülők, második helyen 31 százalékkal a 3 gyerekes családok állnak. Új lakás esetén a családok 66 százaléka 3 gyermek után igényli a CSOK-ot, ez az összes igényt beadók 17 százaléka. Többségük, 87 százalékuk a 10 milliós CSOK mellé a 10 milliós kedvező kamatozású támogatott hitelt is igénybe veszi.

Infinety hirdetés

Az Erste Bank várakozása szerint a lakáspiacot élénkítő intézkedések, a CSOK, az alacsony kamatkörnyezet, ingatlanpiaci beruházások a jövőben is kedvező környezetet fognak teremteni. A banknál az év első felében a használt lakás vásárlás utáni igény volt kiemelkedő, de összességében elmondható, hogy a folyósítások zöme új vásárlásokhoz történt 2016-ban.

Az MKB Bank 2017-ben számottevő növekedésre számít, várhatóan tovább bővül az új lakások vásárlása és építkezés, és nem kizártak újabb kormányzati intézkedések sem. A banknál a csokot 57 százalékban használt lakáshoz igényelték, új lakás vásárlására 10 százalék, építésre 33 százalék kérelmezte, összesen 7,8 milliárd forint értékben.

Az UniCredit Bank tapasztalata szerint megnőtt az építési célú támogatások száma az év elejéhez képest, jelenleg meghaladja a 25 százalékot, ám az ügyfelek többsége továbbra is használt lakás vásárláshoz igényli a támogatást. A banknál használt lakásnál jellemzően a két gyermekesek kérik a nekik járó 1,430 millió forintot, míg az új lakások esetében is a kétgyermekes ügyfelek vannak többségben, akik a 2,6 millió forintos összeget igénylik.

A K&H Bank arról írt, egyelőre még nincs elég új lakás a piacon, ezért továbbra is marginális az új lakásokra igényelt hitelek aránya. A jövőben azonban egyre több új lakás kerülhet piacra, ami a hitelezési arányokon is látszódni fog – írták. A CSOK indulása óta 7,3 milliárd forint támogatást igényeltek az érintettek, kiegészítésképpen pedig további 15,2 milliárd forint összegben folyamodtak hitelért. Az első tíz hónapban 6,5 százalékkal, több mint 9500-ra nőtt a lakáshitel-igénylők száma – írták.

A Takarékbank is az igénylések számának további emelkedésére számít, mivel a folyamatosan megvalósuló lakásprojektek, az elkészült új lakások, illetve a megüresedő használt lakások új CSOK keresletet generálnak. Novemberben is nagyobb ütemben nőtt az új lakásra vonatkozó befogadott kérelmek száma a használt lakásokéhoz képest. A múlt hónapban 17 százalékkal nőtt az igénylések száma összegük 15 százalékkal haladta meg a korábbit az új lakásoknál, míg használt lakás vásárlására és bővítésre benyújtott igénylések száma 12 százalékkal, összegük 11 százalékkal nőtt.

A Budapest Bank tájékoztatása szerint főleg a 10 plusz 10 millió forintos konstrukcióban vár felfutást 2017-ben.

Forrás: MTI
Fotó: pixabay.com

Erről a témáról a Támogatások rovatban olvashatsz többet!

Szólj hozzá Te is!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!