Fogadj örökbe kisállatot a Premier Outletben!

Hazánkban évente körülbelül 250 – 300.000 kóbor kutya kerül ebrendészeti telepekre, miközben kb. 1.000.000 kutya és macska kóborol szerte az országban. A felelős állattartást nem lehet elégszer hangsúlyozni, így Magyarország legnagyobb outletközpontja elhatározta, hogy az idei születésnapi rendezvényén kisállat örökbefogadó napot tart.

A Premier Outlet idei születésnapi hétvégéje sok szempontból rendhagyó lesz. A két napos ünnepi kedvezmények és az ingyenes családi programok mellett idén a felelős állattartás és az állatvédelem is a középpontba kerül. „Mivel a Premier Outletben a nyitás óta, vagyis már közel 11 éve szabadon vásárolhatunk négylábú kedvenceinkkel, így nem véletlen, hogy az idei születésnapunk kiemelt főszereplői az állatok lesznek” – tudhattuk meg Imre Csabától centerigazgatótól.

prsz2

A születésnapi rendezvény október 9-én és 10-én, pénteken és szombaton reggel 10 órától este 9-ig tart. A legkisebbek számára többek között ugrálóvárral, arcfestéssel, lufihajtogató bohóccal és póni lovaglással készülnek a szervezők. A felnőttek pedig a SzépségPontban frissülhetnek majd fel. Szombaton több állatvédő szervezet is kitelepül az outletközpontba, így az érdeklődők a szakemberektől tájékozódhatnak a felelős állattartásról, valamint az ingyenes állatorvosi tanácsadást is igénybe vehetik. A tájékoztatás mellett az örökbefogadás is nagy hangsúlyt kap: a résztvevő állatmenhelyek jóvoltából számos gazdára váró négylábúakkal is találkozhatunk.

Az esemény védnöke Tornóczky Anita, az Állatvédőrség ügyvezető igazgatója. A szervezet 2011-es megalakulása óta több tízezer állaton segített már. „Fő célunk az állatkínzás és a természetkárosítás elleni összehangolt, hatékony fellépés” – fejtette ki Anita. – „Az állatvédőrök feladatai között szerepel többek között a felelős állattartásra nevelés is és szívesen veszünk részt minden olyan rendezvényen, amely ezt célozza, így örömmel vállaltam el a Premier Outlet születésnapi rendezvényének védnöki szerepét. Nagyon reméljük, hogy sok négylábú talál majd gazdára most hétvégén.”

 

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .