Friss padlizsánkrém recept

Friss padlizsánkrém recept

Hozzávalók:

  • 2 padlizsán,
  • 4 gerezd fokhagyma,
  • 2-3 újhagyma,
  • 15 dkg juhsajt,
  • olívaolaj,
  • fél citrom leve,
  • só, bors

A padlizsánokat meghámozom. (Ha gőzben tudnám megsütni: azután is lehúzhatnám a héját, de a grill erre nem igazán alkalmas.) Centivastag, kerek szeletekre vagdosom. Összevágok nagyobb darabokra néhány gerezd fokhagymát, mondjuk úgy négyet, és pár kerekre hízott újhagymát is.

Minimális olívaolajjal megspriccelem a padlizsánkorongokat, és kis házi grillen – faszénen is lehet, vagy serpenyőben – szép aranyra sütöm. Mellérakom az újhagyma-szeletkéket is. Amikor már épp kezdene látszani a leheletnyi színe a korongocskáknak, mellé-, közé- és rádobálom a fokhagymadarabkákat. Pirosra, füstösre sütöm, az egészet kihűtöm, és villával összetöröm. Ha teljesen sima krémet szeretnénk, tegyük turmixgépbe – én szeretem, ha rusztikus.

Hozzáreszelek még vagy tizenöt deka friss, sós, kemény juhsajtot. Mivel az épp elég sós, ezért nem használtam egyébként a receptbe sót máshol. Ha kihagyjuk a juhsajtot, akkor azért tegyünk bele egy csipetnyi tengeri sót. Meg feketeborsot, illatosat, frissen őrölve. És egy fél citrom leve is mehet. Általában kíván még a krém egy kevés, leheletnyi olívaolajat, hogy jobban összeálljon.

Tálalhatjuk pirítóson, paprikával, uborkával, paradicsommal, lilahagymával, vagy készíthetünk belőle falatkákat olajbogyóval díszítve.

fotó: pixabay.com
hirdetés
Lakberendezési tanácsadó, kreatív nő, aki szereti a finomságokat és a gyönyörű, kreatív környezetet. Kedves Olvasónk! Szakértőnk elfoglaltságai miatt nem tudja tovább folytatni szakértői rovatát. A kérdezési lehetőséget azonban biztosítjuk számodra - ugyanebben a témában – ajánljuk aktív szakértőnket neked! Az eddigi kérdéseket és válaszokat, továbbra is olvashatod itt az oldalunkon.
Előző cikkMegfázás megelőzése gyermekjógával
Következő cikkSchirilla György befutása a Bethesdába – videó

5 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Ez egy igazán jó recept!De én csak,megsütöm a padlizsánt,majd lehúzom a héját.Olívaolajjal jó kikeverem,apróra vágott hagymát vágok bele,sózom,borsozom és citromlevet nyomok bele.Lehűtve tálalom!Paradicsom karikával és petrezselyemmel díszítem.Ízlések és pofonok különbözőek,de én így szeretem.Próbáljátok ki,finom!

Comments are closed.