Sok cikk és írás foglalkozik a gyerekrajzok értelmezésével, azonban én elővigyázatosságra intek minden anyatársat a rajzok “megfejtésével” kapcsolatban.
Ugyan számos szakmai anyag is elérhető a témában, de sajnos láttam rengeteg innen-onnan ollózott, sematizáló, és erősen félreértelmezhető írást is. Saját tanulmányaim a rajzvizsgálat terén, szintén azt mondatják velem, vigyázzunk ezekkel az értelmezésekkel, és ne adjunk senki olyan véleményére, aki nem szakavatott a témában. A szótárszerű értelmezéstől külön igyekeznék eltávolodni, azaz ne akarjunk félinformációk alapján beaonosítani tartalmat, vagy egyes rajzi jegyeknek egyértelmű jelentést tulajdonítani.
A rajzok vizsgálatánál egyébként is fontos szempont, alapvetően betartandó szabály, hogy az alkotásokat egymással összefüggésben vizsgáljuk. Egyetlen rajz alapján nem szabad, és nem is lehet következtetéseket levonni. Magam, a ház, nap, fa, létra… stb., sok helyen található jelentés magyarázatoktól eltávolodva, inkább fordítanék nagyobb figyelmet pl. az ismétlődésre, a visszatérő elemekre, a hiányzó formákra, vagy alakokra, a rajzon elhatárolt, bekeretezett tartalmakra. De ezek jelentéstartalma is az összefüggések, egyéb elemek viszonyában értelmezhető.
És akkor ha már kellő elővigyázatossággal tekintünk efelé a rettenetesen izgalmas téma felé, akkor nézzük meg, mégis mi az amit üzennek, súghatnak, közvetítetnek a kisgyermekrajzok felénk.
Gyermekrajzok
A fenntartások szem előtt tartása mellett, csalogatóan érdekes megfigyelni a gyerekünk rajzait, felfigyelni a kibontakozó vonalakra, formákra, megcsodálni a színek életre kelését, a kezek ügyesedését, az önkifejezés és annak jelenlétének nagyszerűségét. Figyeljük meg őket, mélyüljünk el bennük, csodáljuk őket együtt, az alkotóval. Lássuk, ha vannak visszatérő motívumok, akkor ezzel lélekben dolga van a kicsinek. Ez így jól is van, ne avatkozzunk bele, ne próbáljuk meg lebeszélni róla.
Nem kell akkor sem azonnal a legrosszabbra gondolni, ha számunkra negatív tartalommal bír, hogy a gyerekünk pl. folyamatosan boszorkányt rajzol.
Sokkal inkább fontos, hogy figyeljünk, és jelen legyünk a rajzok, nem is értelmezésénél, hanem megismerésénél. Örüljünk, hogy a gyerekünk egy olyan szeletét mutatja meg most önmagának, amit a szavakon túl a rajzolás eszközével tud kifejezni. Itt megjelennek a tudatos tartalmak mellett a tudatalatti érzelmek, a világhoz és másokhoz való viszonyulásai is.
Örüljünk, hogy rajzol, és van kedve az önkifejezéshez. Kérdezzünk, beszélgessünk vele az elkészült műről. Nem kell persze indokolatlanul elvetni a sulykot a dicséretben, de a pozitív visszacsatolás mindenképp jól esik, hisz mindannyiunkkal így van az alkotó tevékenységek kapcsán. Azt üzenjük ezzel, szépek a gondolataid, mutasd meg bátran őket, legyél önmagad, úgy szeretlek, ahogy vagy.
Nagyfokú pozitív visszajelzés, és büszkeség a gyermek részére, ha rajzát kiállítjuk otthon egyfajta házi tárlatként, hisz ebből látja, ő egy ilyen komoly tartalmat tudott létrehozni, ami kiállításra érdemes.
Összességében úgy vélem, tartózkodjunk attól, hogy önképző elemzővé váljunk, nagyon sok zsákutcát rejt a dolog. Legyünk inkább bölcs, külső megfigyelők, azaz lássuk, nézzük mit rajzol, a témákon el lehet gondolkozni, mit jelenthet ez gyerekünk számára. A számunkra feltűnő jellegzetességekre rákérdezhetünk, de a legfontosabb, hogy a kérdés véletlenül se tartalmazzon ítéletet (pl. Miért ilyen csúnya fekete a tanító néni ruhája? Miért áll ilyen csálén a macska kalapja?… stb.). A válaszok sokszor nagyon beszédesek, és a gyerekek általában szívesen mesélnek a fantáziájuk szüleményeiről, vagy az általuk megjelenített hétköznapi esemény, számukra izgalmas momentumairól. A kérdések pedig elvezetnek minket oda, hogy intenzívebben tudunk beszélgetni, és legfőképp együtt lenni gyerekünkkel.
Fotó:freepik.com
