GYES-en lévőknek ideális pénzkereseti lehetőséget jelenthet az új online kereskedelmi rendszer

A szoftverfejlesztéssel foglalkozó Pannon Szoftver Kft. 110 millió forintos beruházással fejleszt online kereskedelmi rendszert, amely a tervek szerint az idén év végére készül el, és például a gyesen lévő anyukáknak jelenthet pénzkereseti lehetőséget – közölte a cég szerdán az MTI-vel.

A közeljövőben akár gyesen lévő édesanyák, vagy egyetemisták is minimális költséggel működtethetnek internetes áruházakat a terjedőben lévő drop shipping technológia segítségével – mondta Salga Péter, a Pannon Szoftver Kft. ügyvezetője a közlemény szerint.

ID-10072293A technológia lényege, hogy az internetes bolt tulajdonosa csupán közvetít a nagykereskedő és a vásárló között. A vásárló a kiskereskedő webáruházában megrendeli a terméket, onnan a rendelés befut a nagykereskedőhöz, aki kiszállítja a megrendelt árut a vevőnek. A nagykereskedő és a kiskereskedő később osztozik a bevételen. A nagykereskedő számára azért előnyös a rendszer, mert a kiskereskedők egyfajta „területi képviselőként” komoly marketingmunkát fejtenek ki az értékesítés érdekében.

A drop shippinget választó kiskereskedők pedig úgy szállhatnak be az online kereskedelmi piacra, hogy minimális befektetést eszközölnek és nem kell raktárt fenntartaniuk és nem kell fizetniük alkalmazottakat.

Mivel a drop shipping kiskereskedőnek nem szükséges árukészletet, raktárt, csomagküldő szolgálatot fenntartania, ezért az Egyesült Államokban már elterjedt eljárás az egyik legegyszerűbb internetes pénzkereseti formává nőheti ki magát.

Salga Péter hangsúlyozta: a lehetőség már az idén év végén elérhető lesz bárki számára Magyarországon is, hiszen a cégcsoportnak a meglévő informatikai rendszer és a több országra, köztük az Egyesült Államokra kiterjedő nagykereskedelmi hálózat kialakítása után már csak a logisztikai háttér részleteit kell finomítania.

A cég által felkínált nagykereskedelmi háttér arra is alkalmassá teszi a rendszert, hogy a résztvevő kiskereskedők ne csupán egy-egy termékkategóriára szűkítsék kínálatukat, a rendszerben lehetőség nyílik arra, hogy a kiskereskedők a legváltozatosabb termékekkel lépjenek piacra.

A Pannon Szoftver Kft. debreceni IT vállalkozás; Dyntell márkanév alatt futó termékei 2012-ben 700 millió forintos, 2013-ban közel egymilliárdos árbevételt könyveltek el, míg 2014-ben az amerikai nyitásnak köszönhetően már egymilliárd forint feletti forgalmat várnak – olvasható a közleményben.

MTI
Fotó: freedigitalphotos.net

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .