Hangszer bármiből?

hangszer kreatívan

Tartja a mondás, hogy hangszert bármiből lehet készíteni – persze az kérdéses, hogy milyen módon szólal meg végül egy répából készült szaxofon, vagy egy lábasokból kialakított dob.

Egy gyakorló szülő talán az utóbbit közelebbről ismeri, hiszen melyik kisgyermek ne próbálná ki, hogy milyen érzés a fazekakat fakanállal ütve dobolni, mint a nagyok, sőt – ahogy azt látni fogjuk – van olyan felnőtt, aki nem is növi ki ezt az élményt!

Dobolni bárhol, bármivel lehet

Itt van például az alábbi videón ez a srác, aki a konyhában szinte mindent valamilyen dobként (vagy cintányérként) használ:

Persze a dobolás ilyen szempontból „könnyű” terep, hiszen elegendő két bot, meg szinte bármilyen ütni való felület – például: pohár széle, asztallap, vödör alja és kész is a hangszer.

Pohár, víz == Bach

Egészen elképesztő dolgokra képesek egyesek pár pohár víz segítségével, például Robert Tiso „hárfaként” játszik el így szinte bármit, például itt a Für Elisé-t:

Hangszerek ételből?

Korábban hatalmas sikert aratott, Linsey Pollack, 2014-es ausztráliai TED előadása – amelyben megmutatta, hogy egy darab répa, egy tölcsér és egy szaxofon fúvóka segítségével, hogyan lehet klarinétot készíteni pár perc alatt!

Pár nappal ezelőtt pedig London Vegetable Orchestra készített egy demonstrációs videót, amelyben az a céljuk, hogy felhívják a figyelmet az élelmiszer-pazarlás problémájára, illetve az LG-vel közösen mutassák meg, miként tudja akár hetekkel, hónapokkal is meghosszabbítani a friss élelmiszerek eltarthatóságát a legfejlettebb hűtőgép-technológia olyannyira, hogy akár egy mókás zenei kísérlethez is tökéletesen illeszkedjenek. A
„zöldségzenekarért” egyébként nem kell Londonig utaznunk, az erdélyi Minestrone Band például magyarországi fesztiválokon is fellép.

Íme a videójuk:

Te otthon miből készítenél hangszert? Mit hagytunk ki?

Engedd szabadjára a kreativitásod és írd meg nekünk a cikk alatt kommentben bátran, illetve ha ismersz érdekes videót, amin valami érdekes dologból készítenek hangszert, írd meg nekünk bátran!

fotó: londonvegetableorchestra.com

Erről a témáról a Kreatív ötletek rovatban olvashatsz többet!

hirdetés