Hányat kell aludni még?

Mostanában kevés kérdés van, amit Farkasházi Réka gyakrabban ismételgetett volna… És nem csupán azért, mert gyermekei már izgatottan várják a karácsonyt, hanem azért is, mert a napokban készült el az idén Fonogram-díjra jelölt színésznő vadonatúj karácsonyi dala. A dal zenéjét és szövegét Csiszár Ferenc írta, a stúdióban pedig Réka zenekarának állandó tagjai Dajka Krisztián, Delov Jávor és Studniczky László gondoskodtak arról, hogy csilingelően tökéletes új karácsonyi dal szülessen.

Rékának ez az időszak amúgy sem telik eseménytelenül, hiszen vizsgaidőszakhoz közeledik a veszprémi egyetem drámapedagógusi szakán, közben pedig színdarabokkal és gyermekkoncertjeivel is járja az országot. És persze gondozza a májusban Gubás Gabival közösen indított Anyakanyar című weboldalt, amelyben napról napra friss szöveges és videó-blogbejegyzéssel adnak tippeket, tanácsokat, vagy éppen osztják meg gondjaikat és örömeiket az oldal egyre növekvő olvasótáborával. Ráadásul nemrég olvasták végig a számtalan mesét, amelyet az Anyakanyar által októberben meghirdetett meseíró felhívásra küldtek el anyukák, apukák, nagymamák és nagypapák, és a legjobb 24 mese be is került az Anyakanyar adventi Mesetárába Gabi és Réka előadásában.

És ha mindez még mindig nem lenne elég, akkor eláruljuk, hogy nem csak ez az egy karácsonyi dal készült el, hanem gőzerővel haladnak egy következő gyermekalbum munkálatai, amely, hasonlóan Farkasházi Réka előző két albumához, ezúttal is kortárs költő verseit szólaltatja majd meg. Finy Petra költő és írónő Egy marék buborék című, nemrég megjelent kötete adta a kiindulópontot, de a tervek között szerepel, hogy az írónő ezúttal külön Rékának is ír majd szövegeket, sőt, egyszerre készül majd könyv és lemez az alkotásokból.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen ez még a jövő év zenéje, most maradjunk a fülbemászóan dallamos, és bűbájosan kedves videoklipnél, amelyben Réka 3 és fél esztendős kislánya, egy karácsonyfa, egy doboz és egy játékbaba is fontos szerepet kapott. A kliphez Makány Márta készített Rékának ruhát, a rendezést pedig Kriskó László vállalta. Az eredmény pedig lenyűgöző: alig több, mint 24 óra leforgása után már több mint 1800 lejátszást mondhat magáénak ez a tündéri dal. Nem is csoda, hiszen ha bevalljuk, ha nem, kicsik és nagyok egyaránt kórusban számoljuk: hányat kell aludni még?

Farkasházi Réka meseszép karácsonyi dala

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkValóra vált karácsonyi mese Horvátországban
Következő cikkKarácsonyi Kívánságfa sztárokkal a babavárás, családterv​ezés jegyében..​.

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .