Hízókúra, roboráló étrend

hizokura_1_250.jpg

A manapság megfelelő szépségideál eléréséhez leginkább mindenki fogyni akar. De mi van azokkal, akik túl soványnak érzik magukat s hízni szeretnének, vagy egy betegség után szeretnék visszanyerni az erejüket? Meglepő, de annak, aki túlzottan sovány, éppoly nehézséget jelenthet pár kiló felszedése, mint a fogyókúrázók számára annak leadása.

A soványság okai

Az alacsony testsúly nem jelent minden esetben betegséget. Egészséges embereknél az alacsonyabb testtömeg genetikai adottság vagy alkati sajátosság miatt állhat fenn. Az alkatilag sovány embrenek csak a zsírtartaléka kevés, nem kötelező híznia. Sőt, akkor sem hízik, ha sokat eszik.

Sovány szülők, nagyszülők esetében a családtagok, gyermekek is örökölhetik ezt az adottságot: megfelelő táplálkozás és életmód mellett a normálisnál kb. 10%-kal kisebb testsúly még kedvező is lehet szervezetük egészséges működéséhez, bár egyes embereket külső megjelenésükben zavarhat ez az állapot.

A soványság kialakulhat helytelen táplálkozási szokások – kismennyiségű étel fogyasztása, rendszertelen étkezés, alkoholizmus – következtében is, de az alacsony testsúly számos betegség kísérő tünete is lehet. Ebben az esetben alultápláltság (malnutríció) jön létre, amelyre bizonyos nélkülözhetetlen tápanyagok hiánya a jellemző. Az anorexián kívül kóros alultápláltsági állapotot okozhatnak a különféle emésztési és felszívódási zavarok, a hormonális- és anyagcsere-betegségek, a szív-, vese-, máj- vagy hasnyálmirigy-betegség, a gyulladásos bélbetegségek, a táplálékallergia, a gluténérzékenység, a refluxbetegség, a daganatos megbetegedések, a cisztás fibrózis vagy a depresszió. Az egyes tápanyagok hiánya tovább ronthatja a fennálló betegséget és a beteg állapotát. Alultápláltság esetén az alapbetegség gyógyításával érhető el a hízás.

A kiváltó okok között szerepelhet még gyógyszerszedés miatti étvágytalanság és a fogyókúra, amennyiben rövid időn belül történő nagyobb mértékű testsúlycsökkentést eredményez.

Hízókúra, erősítő étrend

A hízás hízókúrával, vagyis roboráló étrenddel érhető el, melynek lényege, hogy növeli az energia bevitelt mind a fehérje-, a zsír-, mind a szénhidrátmennyiség emelésével. Hetente fél kilogramm testsúlygyarapodásnál többre nem kell törekedni, mivel nem szabad megterhelni a szervezetet.

Növelni kell az étrendben a fehérjék, a zsiradékok és a szénhidrátok mennyiségét, mert ez adja a többletenergiát. Ez az egészséges, de hízni vágyó emberek esetében, illetve betegség esetén is – a beteg állapotától függően – naponta 2300-3300 kcal kalória felvételt jelent. Ezen belül a fehérje és az összetett szénhidrátok mennyiségét kell megemelni (fehérje: 1-1,2 g/ttkg, szénhidrát: 350-500 g/nap). A zsiradékok felhasználásával nem szabad túlzásokba esni: mennyiségük ne haladja meg a napi energiaszükséglet 30 %-át. Elsősorban növényi olajokat lehet használni, amelyek vitaminokat tartalmaznak, előnyös az esszenciális zsírsavösszetételük és nem tartalmaznak koleszterint.

Ha napi 500 kcal-val fogyasztunk többet, mint amennyit a szervezetünk felhasznál, akkor elérhetjük a megközelítőleg heti fél kilogrammos súlygyarapodást, de oda kell figyelni a mikro tápanyagok és a napi 2-2,5 liter folyadék felvételére is, amelyeknek kiemelkedő szerepük van az energiát adó tápanyagok hasznosulásában

Fontos a rendszeres, naponta többször, ötször vagy hatszor történő étkezés, de nem szabad túlterhelni az emésztőrendszert. A tízórai és az uzsonna lehet például gyümölcs vagy gyümölcsturmixok, illetve olajos magvak kis mennyiségben. Az étrend tartalmazzon utóvacsorát is, ami lefekvés előtt fél órával kis mennyiségű étel fogyasztását jelenti (például egy doboz kefir, két darab keksz, egy darab zsírszegény kockasajt, egy lágy tojás, stb).

Az étrendben a fehérjét tejjel, tejtermékekkel, tojással, hússal, halhússal, húskészítményekkel, növényi fehérjékkel és fehérjealapú tápszerekkel biztosíthatjuk.

Szerepeljen a menüben minél többször zöldség- és főzelékféle, burgonya, rizs, gyümölcsök, kenyér és tésztafélék. A friss gyümölcsök és zöldségek segítik a szervezet vitamin-, ásványi anyag- és nyomelem-ellátottságát. A pektint tartalmazó gyümölcsök és zöldségek biztosítják az emésztéshez szükséges élelmi rostokat is. Hízókúrában, roboráláskor a túlzott mértékű rostfogyasztás nem ajánlott.

A tányérra mindig kis adagokat kell tenni, mert a nagyobb adag étel látványa elveheti étvágyunkat.

Ne édesítsük túl az ételeket, és erős, csípős fűszereket sem ajánlatos használni, de a többi, főleg zöld fűszer használata előnyös, mivel javítják az étvágyat, az ízetlen étel pedig rontja az evés élvezetét.

Ételek dúsítása

Az ételeket dúsíthatjuk különböző élelmiszerekkel, amelyek kis mennyiségben belekeverhetők a főtt ételbe, így kisebb adag fogyasztásakor is több energiát tartalmaz az ebéd, vagy a vacsora.

Fehérjék: Alkalmas a fehérjék közül például a felvert tojás, amit bele lehet csurgatni a főzelékbe folyamatos keverés mellett. Alkalmazhatunk még reszelt tojásfehérjét és sajtot, tejport vagy darált húst és belsőséget (például máj).

Zsiradékok: Például: kefir, joghurt, tejföl, folyékony tejszín, margarin, vaj, majonéz (salátákhoz), zsíros tejpor. Ezeket levesekhez, főzelékekhez, házi szendvicskrémekhez adhatjuk hozzá. A felhasznált zsiradék mennyisége ne legyen sok, mert hasmenést okozhat.

Szénhidrátok: Méz, cukor (kis mennyiségben). A túl sok egyszerű cukor használata, illetve fogyasztása nem előnyös, mert átmeneti jóllakottságérzetet okoz, és a hízni vágyó nem kíván majd más, egészségesebb ételt. Az ételek dúsíthatók még lisztekkel, keményítővel, áztatott, kinyomkodott zsemlével és kenyérrel.

Tápszerek: A hízókúra során jó hatást érhetünk el a különböző összetételű tápszerek használatával. A klinikai tápszerek kis mennyiségben és megfelelő összetételben tartalmazzák a szervezet számára nélkülözhetetlen tápanyagokat. Az energiát adók mellett a vízben oldódó és a vízben nem oldódó vitaminok és a szükséges ásványi anyagok is megtalálhatók bennük. Kaphatók például ízesített és ízesítés nélküli tápszer italok, amelyek ízlés szerinti kiválasztással két étkezés között is fogyaszthatók. A tápszerporok ízesítés nélküliek, belekeverhetők az ételbe, melynek növelik a tápanyag-összetételét, de nem változtatják meg az étel ízét, jellegét. Ajánlottak például burgonyapürébe, főzelékekbe, mártásokba, turmixokba, töltelékekbe, palacsintába és vagdalt húsokba.

Az alkati, nem betegségből eredő sovány embereknek a hízás érdekében – a megemelt energia felvétel mellett – fontos kiegészítő a rendszeres testmozgás és fizikai aktivitás is. Könnyű, akár otthon is végezhető sportolási módot érdemes választani és naponta minimum fél órát mozogni. A rendszeres mozgás növeli az éhségérzetet és emeli a szervezet kalóriaigényét.

Az alultáplált, valamilyen betegségben szenvedő betegek roborálása, testsúlyuk növelése nagyon fontos kiegészítője az alapbetegségek orvosi kezelésének. Amennyiben azonban a soványság nem betegségből ered és nem is kórosan sovány valaki, akkor nem érdemes mindenáron hízásra ösztönözni magunkat.

Tibay Rózsa dietetikus | Kérdezz-felelek>>

Képek: FreeDigitalPhotos.net

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

Dietetikusnak tanultam de előtte gyermekorvosi asszisztensként dolgoztam. A főnökömtől megtanultam, hogy szinte minden betegség, baj visszavezethető a nem megfelelő táplálkozásra, táplálásra. 2004-ben elvégeztem Pécsen az egészségtan tanári szakot. Kérdéseiteket táplálék allergiák, egyéb gyermektáplálási kérdésekben várom. Szívesen válaszolok hozzátáplálással, várandósság és szoptatás alatti étkezéssel kapcsolatos kérdésekre, táplálkozástani szempontból. Elhízott gyerek fogyókúrájával is foglalkozom. Illetve alternatív táplálási módokkal: pl: gyermekkori vegetarianizmus. Fordulhattok hozzám jó evő és rosszevő gyerekekről szóló kérdésekkel.
Előző cikkAz UNICEF és a Pampers folytatja az újszülöttkori tetanusz elleni harcot
Következő cikkÁlomkóc CD

16 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Üdvözlöm!

    Kislányom 27 hónapos lesz 10,5-11kg 92 cm.
    Sajnos nem akar hízni!
    A zöldséget nem szereti,estleg a levesvből megeszi a répát,krumplit.
    A tésztát hajlandó csak megenni.
    Gyümölcsöt sem eszi,esetleg az almát,narancsot és banánt.
    Ezenkívül amit szeret: tojás,tej,gabonapehely,virsli,sajt,szendvics,péksütemények,gomba,rizs,actimel,joghurt,müzli,rudi,tejszelet.
    Ezeket hajlandó megenni,de ezekből is csak 4-5 falat és köpi ki jobb esetben…
    Jelenleg a Béres cseppet és a Cebiont adom neki,de ez sem hatásos.
    Sok vitamint próbältam már,de egyik sem hozta meg az étvágyát!
    Szinte soha nem beteg,télen is csak orrfolyás volt 2x.
    Folyékonyan beszél,egész nap szaladgál,szobaruszra is már.
    Soha nem ivott tápszert anyatejes volt,most sem issza meg.
    Annyira el vagyok keseredve már a súllya miatt

    Kérem segítsen mit csináljak,hogy egyen??
    Köszönöm a válaszát!!

  2. sziasztok én 160cm magas vagyok 18 éves leszek novemberben és csak 43kg vagyok nagyon szeretnék pár kilót felszedni mert nagyon nem tetszik így az alkatom kérlek valahogy segítsetek nekem ebben mert sokan csúfolódnak hogy milyen vékony vagyok előre is köszönöm a segítségeteket köszönettel évi

    • Szia Évi!

      Ahhoz,hogy eredményeket érjünk el, ki kel zárni néhány szervi okot és ismerni kell a szokásaid. Ha hajlandó vagy orvoshoz menni és követni egy dietetikus utasításait, akkor írj a dietatanoda@gmail.com címre.

      Rózsa

    • Kedves Ilona!

      Ez függ attól is,ohgy ön mit szeretne. Ha hízni akkor a rendszeres bőséges étkezés mellett a heti 3-4 x30 perc sport. Így nagyon röviden.

      Tibay Rózsa
      dietetikus

  3. Jó napot!!
    Lenne egy kérdésem Önhöz! 22 éves lány vagyok, az elmúlt 2 évben sokat fogytam. Mostanában kezdett el úgy túlságosan is zavarni a dolog, mert már nagyon sovány vok,kb.45kg. és 158 cm. Ezelőtt ez nem így volt szóval ezért sem hiszem hogy nekem ez alkati kérdés lenne, bár apukám elég vékony. Voltam orvosnál aki először arra gyanakodott hogy idegi alapon van ez nálam mert párszor szúrt a szívembe is. Felírt nekem nyugtatót,de nem szedtem 1,5 hétnél tovább. A belgyógyászaton sem találtak semmit. Egyik nap eszek 1-2 alkalommal, következő nap pedig kb. 8-szor minimum mert annyira éhes vagyok! De semmi nem marad meg rajtam. Egyedül mellből nem fogytam, sőt..!! Nőgyógyász is megvizsgált már és ő sem talált semmit.
    Tudna-e nekem adni valamilyen tippet,hogy hogyan hízhatnék vagy mi állhat ennek a hátterében? Köszönöm!!!

  4. Kedves Rózsa!
    Nem gondoltam volna, hogy valaha majd hízókúrával kapcsolatosan kell szakértőhöz fordulnom, mivel én magam mindig is enyhe túlsúllyal küzdöttem. Kisfiam azonban, aki májusban múlt 2 éves egyre inkább lemarad a súlygörbékről, jelenleg 10,5kg és tavasz óta nem is nagyon hízott. Biztos, hogy apjától vékonyabb testalkatot örökölt, azonban a fő probléma szerintem a tejérzékenysége. Nyolc hónapos kora óta tejmentes diétán van (pontosabban akkor még én voltam azon, mert az anyatejes táplálástól jelentkeztek ekcémás kiütései), de elkerülhetetlen, hogy ne egyen meg egy-két ropit vagy pl.néhány karika virslit, mert aki megkínálja, nem gondolja, hogy ezek az élelmiszerek is tartalmaznak tejport. Ezek a “találkozások” aztán mindig hasmenést okoznak, mint ahogyan egy-egy betegség is, amivel mindig el is veszíti azt a néhány 10 dkg-ot, amit havonta felszedne.
    Mindezek mellett elképzelhető, hogy az általam egészségesnek gondolt konyha, amit viszek, nem megfelelő számára: olívaolajjal főzök, húsok közül csak szárnyasokat készítek és nem pártolom a nassolást, mert látom, hogy akkor már nem jut hely a “rendes” étkezéseknek. A kisfiam nem rossz étvágyú, de magától soha nem mondaná hogy éhes, csak ha másokat enni lát, az hozza meg a kedvét. 3-4-szer eszik egy nap. Reggelire általában valamilyen gabonakását kap (zabpehelyből, darából) vagy sűrűre készített Sinlac pépet valamilyen idény gyümölccsel, mert ezeket táplálónak gondolom. (Lehet, hogy jobban járna a klasszikus margarinos kenyér + felvágott kombinációval?) Ebédre, mivel a főzelékeknek nincs nagy sikere, gyakran eszünk tésztaféléket zöldséges szósszal, zölséglevest vagy húsfélét körettel. Vacsorára is gyakran kap főtt ételt, mivel a tejmentességet leginkább csak így tudom biztosítani. Tízóraira vagy uzsonnára egy fél zsömlénél, 2-3 reform keksznél vagy egy banánnál többet nem tudok adni, mert különben már nem hajlandó a következő főétkezésnél enni.
    Kérdésem tehát, hogy a tejmentesség mellett hol tudnék plusz kalóriákat beszempészni az étrendjébe? Adjak-e pl. közvetlenül ebéd után valami desszeret. Vagy mit csináljak másképp a leírtakból?

    Válaszát előre is köszönöm!

    Üdvözlettel:
    Mónika

    • Kedves Mónika!

      Elnézést,ohgy csak most válaszolok. Egyéb szeptember eleji elfoglaltatáságaim elszólítottak.

      Megnéztem magam is a súlygörbét és aszerint igaza van anyukának. DE kérdés milyen magas a kicsi és mint ön is leírta apuka vékony alkatát örökölte. Érdemes esetleg a nagyit megkérdezni milyen alkatú gyermek volt apuka illetve ha emlékszik,vagy utána tudd nézni milyen magas és hány kg volt 2 évesen. Ez csak a megnyugtatás végett lenne jó, ohgy lehet még sem marad el semmitől a kisfiú.
      Ami inkább engem nyugtalanít az a “melléevésekre” jelentkező hasmenés. Kérdésem: Pontosan ki és mikor vizsgálta ki a tejérzékenységét a gyereknek? Mikor voltak utoljára kontrollon? Nincs illetve nem vetődött fel más ételallergia gyanúja, Előfordul, ohgy a tejérzékenység annyira tönkreteszi a bélrendszert,hogy társulhat tojás, szója, vagy akár liszt allergia is ( nem cöliákia csak búzaliszt allergia). Érdemes ennek is utána járni.
      Egy 2 éves gyermek nem mindig jelzi has éhes. Ezért nekünk kell rendszer teremtenünk az étkezésében azzal, ohgy együtt eszünk vele. Vagy együtt látja enni a családot.
      Hogy érti azt,hogy visz neki enni. Nem otthon van önnel?
      A gabonakása miből készül illetve mivel? ( Mi benne a folyadék)? Illetve milyen zsemlét vesz? Ezek csak úgy felmerültek bennem végig gondolva a tejmentességet.
      Úgy vélem amit kap a kisfiú az teljesen jól van. Igen lehet próbálkozni a klasszikus szendviccsel is néha de nem szükséges.
      amint ezek a melléevések rendeződnek illetve kiderül,ohgy van-e más ok is a háttérben én bízom benne,hogy helyreáll a rend és hízni fog a kicsi.
      Amit még anyuka megtehet ha valahol vendégségben vannak a mellé evést megelőzendő elmondhatná ,hogy ne adjanak semmit a gyereknek rágcsálni csak gyümölcsöt,mert tejallergiás a gyerek. Egyszerű és praktikus megoldás és kivédi a drasztikus refrakciókat. Ilyenkor az ekcéma nem jelentkezik? Mert a tünetekből gyanús nekem a liszt allergia.
      Üdv Rózsa

      • Kedves Rózsa!
        Köszönöm a gyors(!) választ!
        Először is: valószínűleg rossz magyarsággal fogalmaztam, tehát a “konyha, amit viszek” alatt azt értettem, ahogyan itthon főzök. Én igyekszem mindenre figyelni, a gabonakása zabpehelyből készül vízzel vagy tönkölydarából zabtejjel. A tejhelyettesítőket bioboltból szerzem be, és “vizes” zsemlét veszek. A szóját is igyekszünk kerülni, mert tudom, hogy kereszt-allergiát okozhat, de itt azért nem alaklmazom a zéró-toleranciát. A tojást, mint másik nagy allergént, szintén leszorítottuk, de nem kerüljük, mert ott nem látok problémát a gyereken.
        Az allergia diagnosztizáláséval érdekes kérdésre tapintott, csak nem akartam ennyire a részletekbe menni. A kisfiamnál 3 hónaposan jelentkeztek az ekcémás tünetek, 8 hónaposan már elég súlyosak voltak ahhoz, hogy elfogadjam a gyerekorvos tanácsát és én magam ninden tejterméket kizárjak az étrendemből (azért volt nehéz, mert vegetáriánus vagyok) – a gyermek bőre néhány hónap alatt teljesen helyrejött. 1 éves múlt, amikor allergológus végzett vérvizsgálatot, ami semmilyen élelmiszerre nem mutatott allergiát, a tejre sem. 2 évesen (most a nyáron) mentünk kontrollra, amikor csak tejet és tojást néztek bőrteszttel, ez megintcsak negatív lett. Ezzel együtt a gyerekorvos és a szakorvos is szigorú tejmentes diétát javasol. A megfigyeléseimen túl, az egyetlen vizsgálat, ami kimutatta az allergiát az összes tejfélére, tejtermékre, laktózra és fehérjére egyaránt, az egy biorezonancia mérés volt, ahová magam magnyugtatására vittem el a gyereket.
        Igen, az is előfordult már, hogy a lisztre gyanakodtunk, mert tavaly ősszel egy vírusfertőzés annyira felborította a bélrendszer egyensúlyát, hogy majdnem 2 hónapig tartott a hasmenés és attól állt helyre, hogy elhagytam minden glutén tartalmú élelmiszert egy hétre. A Cöliákia centrum aztán felvilágosított, hogy nem szabad diétáztatni a gyereket, mert akkor hamis eredményt kapunk a vizsgálaton, ezért visszatértünk a gluténhoz, de onnantól rendben volt az emésztés, így elvetettük a gyanút, lemondtuk a vizsgálatot. – Persze elgondolkodtatott, amit most ír, de lisztes ételt napi rendszerességel fogyasztunk, hasmenés viszont csak 3-4 hetente van, mindig olyankor, amikor nem tudtam valamit kontrollálni. Mondjuk egy virsli a nagymamánál (mert laikusként ki gondolná, hogy az is tartalmaz tejet), egy negyed sajtos tallér a játszótéri anyukától, mert azt már lenyelte, mire a többit kicsavartam a kezéből. Gondolom jól ismeri ezeket a jószándékú kínálgatásokat úton-útfélen. Attól tartok, hogy soha nem fogom tudni 100%-ban kivédeni ezeket a dolgokat, különösen akkor, ha közöségbe kerül.
        A kisfiam egyébként a 10,5 kilójához 88cm. Sovány, különösen a strandon volt ez feltűnő, de talán még nem aggasztó. Normál súllyal született és fokozatosan maradt le, lehet, hogy azért mert, annyira hittem az anyatejes táplálásban, hogy nem engedtem a gyerekorvosnak tápszert felírni. (Apuka is vékony volt, de 2 évesen még elég kerek, mert ő tápszeres baba volt.) Én jó darabig el voltam ezzel, hogy vékonyabb és kész, most az kezdett aggasztani, hogy tavasz óta egyáltalán nem hízott, bár nőni nőtt 2-3 cm-t. Szerintem egyébként az is gond, hogy a tejmentes étrend eleve kevesebb kalóriát tartalmaz.
        Ne haragudjon, hogy ennyire terjedelmes lett a levél – igyekeztem a kérdéseit megválaszolni.
        Köszönettel és üdvözlettel:
        Mónika

        • Kedves Mónika!

          Kisfia tényleg csak soványabb az átlagnál. Amit okozhat a tejallergia ( bár nem látom igazoltnak a megfelelő IgE és IgA vérvizsgálatokkal, de a diéta igazolni látszik).
          amit fontos tudni,hogy egy 2 éves gyermek súly növekedése már nem olyan rohamos mint korábban 1 éves koráig. Ne várja, ohgy hónapok alatt 1-2-3 kg-t hízzon. Ha ez még megnyugtatja az én kisebbik fiam is 2,5 éves és ő pl 1 éves kora óta egyetlen dkg-t sem hízott inkább nőtt. Most a növekedés lesz gyorsabb ezét lehet kisfia cingárabb lesz. Majd jön egy újabb gyarapodás és ez így változik egészen a kamaszkor végéig.

          Visszatérve a diétára. Nem egsézen értem miért nem végezték el a megfelelő vérvizsgálatokat kontrollkor. De ez az orvos kompetenciája. Mivel ön vegetáriánus felmerül bennem a kérdés kisfiát is ilyen módon táplálja vagy ő kap húst? Az ő számára fontos lenne a különböző hiányállapotok elkerülése végett. Az pedig,hogy a tejmentes étrend kalória szegényebb lenne mint a normál étrend nem mondanám, nem lenne szabad,hogy így legyen.

          A cikkben leírt türköket alkalmazva meg lehet próbálni kicsit kalória dúsabbá tenni egy-egy étkezést.. de ettől még nem biztos, ohgy rohamos hízás indulna be.
          Remélem azért tudtam segíteni:)
          Rózsa

          • Kedves Rózsa!

            Köszönöm a válaszát! Megpróbálom a trükköket bevetni.
            (Csak megnyugtatás képpen írom, hogy a gyermek kap húst.)

            Üdv:
            Mónika

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..