Hogy kerül a cumisüveg az asztalra?

Hogy kerül a cumisüveg az asztalra?

A Szoptatást Támogatók Szakmai Közössége nyílt levélben fordult Dr. Szabó Lászlóhoz, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnökéhez a Cumisüveg és tudomány c. kampány kapcsán. A kampány olyan elemeket tartalmaz, amelyek alkalmasak a szoptatás sikerének aláásására, veszélyeztetve ezzel a magyar csecsemők egészségét.

Tisztelt Dr. Szabó László!

Azért fordulunk Önhöz, mert ugyan örömünkre szolgál, hogy a „Cumisüveg és tudomány” című kampány során hangsúlyozzák a szoptatás fontosságát, részletesen foglalkoznak a 6-12 hónapos csecsemők táplálásában a tehéntej alapú élelmiszerek kérdésével, valamint a só és a cukor korai bevezetésének veszélyeivel, mégis aggályainknak kívánunk hangot adni.

Valóban fontos az, hogy a csecsemők egy éves kor alatt ne kapjanak hozzáadott cukrot tartalmazó termékeket, valamint tehéntejet. Ennek a problémának a túlhangsúlyozása ugyanakkor elfed egy még nagyobb jelentőségűt: a fél éves kor alatti csecsemőtáplálás hiányosságait. A 6 hónapos korig történő 50%-os szoptatási gyakoriság megtévesztő, valójában alig van fél évig kizárólag szopó csecsemő.

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmét azokra az elhangzott állításokra, melyek a szoptatás sikerének meghiúsulásához vezethetnek, és így félő, hogy a kampány a kitűzött célon felül más, nem kívánatos hatást is fog eredményezni. Aggályosnak érezzük ugyanis, hogy a kampány során több olyan tudományos tényről nem esik szó, amely ennek a korosztálynak az egészséges táplálását, a szoptatást érinti!

1. A kampány során többször hivatkoznak arra, hogy a 6 – 12 hónapos gyermeknek 5–8 dl anyatejre, illetve ennek hiányában ugyanennyi tápszerre van szüksége. Az érvényben lévő ajánlások ezt nem támasztják alá: ilyen adat nem szerepel a szakirodalomban. Közismert viszont, hogy a csecsemő szükségleteinek megfelelő anyatejmennyiséget legjobban az igény szerinti szoptatás biztosítja. Félő, hogy a számadatoknak ilyenfajta hangsúlyozása arra ösztönzi az édesanyákat, hogy a mérleget figyeljék kisbabájuk jelzései helyett. Ez bizonytalansághoz, sőt szükségtelen tápszeres kiegészítéshez vezethet, ami az anyatej mennyiségének csökkenését, és idő előtti elválasztást eredményezhet.

2. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a kampány során többször elhangzott, hogy hat hónapos kor után csökkenni kezd az anyatej mennyisége. Ez azonban korántsem elkerülhetetlen. Ha a szoptatási gyakorlat megfelelő, vagyis az anya igény szerint szoptat, és a szilárd ételeket nem anyatej helyett, hanem annak kiegészítésére, szoptatás után adja, az esetek túlnyomó többségében nem várható csökkenés. Egy felmérés minden bizonnyal rávilágítana, vajon milyen – részben egészségügyi dolgozók, orvosok által terjesztett – tévhitek vezethetnek a helytelen szoptatási gyakorlathoz, amely oly sok anyánál az anyatej mennyiségének tapasztalt csökkenését okozza.

3. Az is elhangzott, hogy a tápszer majdnem olyan jó, mint az anyatej. Erről szó sincs, sem összetételében, sem hatásában nem vethető össze a két táplálék, a táplálás módjának lelki vonatkozásairól és sok egyéb részletéről nem is beszélve. Ezért és mivel a tehéntej alapú tápszerek a tehéntejhez hasonlóan szintén felelősek lehetnek allergiás betegségek kialakulásáért, az Egészségügyi Világszervezet az anyatej pótlására elsősorban a donor női tejet javasolja, és csak ennek hiányában a tápszert.

4. Arra is kitértek, hogy a csecsemő súlyfejlődése egyenletes, ha ellaposodik, az a tejtermelés elégtelen voltára utal. Valamint azt is elmondták, hogy egy egészséges csecsemő egyéves korára megháromszorozza a születési súlyát. Ezek a kijelentések nagyon sok csecsemőre nem igazak, túlságosan sematikusak, és alkalmasak arra, hogy megingassák az anyák hitét abban, hogy szervezetük képes elegendő tejet termelni gyermekük számára, méghozzá annyi ideig, ameddig az szükséges. Ezért félő, hogy a nem átlagosan gyarapodó, de egészséges csecsemők indokolatlan tápszerezéséhez vezetnek.

5. Szeretnénk még megjegyezni, hogy aggodalomra ad okot, hogy a társaság zászlajára tűzött egy olyan szimbólumot, mint a cumisüveg! Tapasztalatunk szerint és a nemzetközi szakirodalom alapján is elmondhatjuk, hogy a cumisüveg és a cumi használata önmagában is nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy számtalan csecsemő kénytelen pár hónapos korára nélkülözni az
anyatej áldásait.

Az utóbbi évtizedekben a szoptatás tudománya óriási fejlődésen ment keresztül. Könyvtárnyi tudományos kutatás és gyakorlati munka áll ezen ismeretek hátterében. Kérjük, hogy pozícióját kihasználva segítsen abban, hogy szülessen meg egy csak szoptatásról szóló és a szoptatással kapcsolatos tudományos ismereteket tükröző módszertani levél, melynek összeállításába vonják be a nemzetközi oklevéllel rendelkező laktációs szaktanácsadókat. Javasoljuk az AAP 1997 decemberében kiadott és 5 évente megújított „Breastfeeding and The Use of Human Milk” című ajánlásának tanulmányozását, alapul vételét.

Úgy gondoljuk, hogy a magyar csecsemőknek is van annyi joguk az egészséges táplálkozáshoz, mint a más országokban élőknek. Szerencsére ma már elmondhatjuk, hogy Magyarországon is számos értékes tapasztalattal és tudással rendelkező szoptatási szakember dolgozik. Örömmel tapasztaljuk, hogy az egészségügyi dolgozók között is egyre többen magukénak vallják a korszerű szemléletet. Ne feledkezzünk el a baba-barát kórházakban dolgozó lelkes orvosokról és szakdolgozókról sem!

A közelmúltban történt, és még mindig naponta újabb tragikus fejleményekkel járó, egyáltalán nem csak Kínát érintő melamin-botrány különösen felhívja mindannyiunk figyelmét arra, hogy a tápszereket bármilyen formában népszerűsíteni felelőtlenség, az egyetlen erkölcsi, etikai szempontból is elfogadható lépés a nők hatékony támogatása az anyatejes táplálás megvalósításában és fenntartásában. Ezt az Academy of Breasfeeding Medicine legfrissebb állásfogalása és a WHO-UNICEF közleménye is kimondja.

Mindezeket figyelembe véve arra kérjük Önt és a Magyar Gyermekorvosok Társaságát, hogy határolják el magukat a tápszercégek anyagi érdekektől vezérelt céljaitól, és ne folytassák a kampányt!

Szoptató párnák a Pepitán ›››
Mellszívók ›››
Mellápolók, krémek ›››
Mellbimbó kiemelők és mellbimbó védők ›››
Melltartóbetétek, nyugtatópárnák ›››
Tejgyűjtők, tejtároló kagylók ›››
Cumik ›››
Cumiláncok ›››
Cumisüvegek a Pepitán ›››
BPA mentes cumisüvegek ›››

Tisztelettel:

A Szoptatást Támogatók Szakmai Közössége

Többek között: Bánk Nikoletta szociológus hallgató, dr. Berta Gabriella aneszteziológus, Csákó Fruzsina pedagógus, LLL szoptatási tanácsadó, Csomóné Lindmayer Katalin Anyatejmisszió, Csörgőné Polgár Andrea pedagógus, perinatális szaktanácsadó-hallgató, Dombayné Fáy Tünde LLL szoptatási tanácsadó, Feketéné Tímár Zsófia gyógytornász, Gaborjákné Kovács Judit védőnő, Gitidiszné Gyetván Krisztina védőnő, IBCLC, Klencznerné Harmati Zsuzsanna pedagógus (biológia tanár), dr. Kós Csaba gyermekgyógyász, dr. Kun Judit Gabriella orvos, LLL szoptatási tanácsadó, IBCLC, Kurucz Kata pedagógus, dr. Lukács Réka jogász, Magassy Réka pedagógus, szülésznő, perinatális szaktanácsadó-hallgató, Makai Kinga védőnő, IBCLC, Martinovichné Debulay Bianca LLL szoptatási tanácsadó, IBCLC, Morvay Réka pszichológus, Rózsa Ibolya LLL szoptatási tanácsadó, IBCLC, Schneiderné Diószegi Eszter pszichológus, LLL szoptatási tanácsadó, IBCLC, dr. Sinkó Melinda orvos, Szabó Béláné védőnő, IBCLC, dr. Szalkay Krisztina orvos, dr. Szimuly Bernadett orvos, Sződy Judit pszichológus, újságíró, IBCLC, Tóth Orsolya védőnő, dr. Tőzsér Berta Mária orvos, LLL szoptatási tanácsadó, Werner Katalin gyermekápolónő, dúla, IBCLC, W. Ungváry Renáta újságíró, LLL szoptatási tanácsadó, IBCLC.

(IBCLC = International Board Certified Lactation Consultant, azaz nemzetközi vizsgával rendelkező laktációs szaktanácsadó.)

hirdetés

3 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Szerintem az is lényeges lenne, hogy beszéljünk arról a tényről még szülés előtt, hogy a szoptatás az első 2 hétben bizony fájdalmas. Nálam a több mint 4 kilós fiam, úgy szívott, hogy az első 3 hétben könnyeztem a fájdalomtól. Pedig a 8 órás vajúdás alatt még mosolyogtam a fájások között, csak a tolásnál voltam hangos, de szoptatás alatt hát….elővettem a jól bevált légzéstechnikát, főleg az első 8 napban-mire belövellt a tej! De megérte! Minden fájdalom megéri! Mert ennek köszönhetően tudom a 6,5 hónapos 8,4 kg-os fiam ma is 7-szer szopiztatni és csak egyszer hozzátáplálni! 🙂

    Sokan azért választják a tápszert, mert erre a fájdalomra már nem kíváncsiak! Nincsenek rá felkészítve-felkészülve! (Kivételt képeznek, azok az anyák, akik eleve a szülést is leegyszerűsítették egy „kihajrázott” császárral, így persze a tejük sem jött meg időben, és a babájuk már eleve a cumisüveget és a tápszert szokták meg——esélyt sem adtak a gyermeküknek a kizárólagos anyatejes táplálásra!!!) Aztán meg csodálkoznak, hogy nincs elég tejük… 🙁

    A másik érdekesség, amivel én is találkoztam:

    Az oltási kis könyvben található testsúly-gyarapodási táblázat!! Gyönyörűen ível felfelé…Miért?? A csecsemő születése után 7-10 % ig elveszíti súlyát—ez nem látszik a táblázatban, pedig e szerint „hajtják be az orvosok, a védőnők a csecsemő gyarapodását”! Persze, hogy a bizonytalan kismamák, amint 300-400 gramm elmaradás van, elkezdik a tápszerezést vagy a túl korai hozzátáplálást! Nálunk ez az első két hétben meg is történt: erőltetni akarták a tápszert- de nem engedtem, és láss csodát: 1 hónapos korára már behoztuk a lemaradást, majd 3 hónapos korára 97-es testsúly és testhossz percentilisünk volt (7kg-ra gyarapodott)!
    Aztán 4 hónaposan elkezdett négykézláb előre-hátra hintázni és forogni-tolatni. Több energiát fogyasztott a szervezete, és leállt a gyarapodása—na rögtön elővettek, hogy tessék elkezdeni a hozzátáplálást, mert csak 0,5 kg-ot hízott a negyedik hónapban!! Nem kezdtem el, csak amikor ténylegesen leállt a súlya 3 hétre: 5 hónaposan ismerkedtünk az ízekkel először, így 6 hónaposan már ki tudtunk váltani 1 szoptatást, de többet nem is akarok! 6 hónapos kora óta mászik és magától ül a kisfiam, és 1 főzelékkel is növekszik a súlya, így több szoptatást nem is akarok kiváltani!
    Mindenkinek kellő önbizalmat a szoptatáshoz! 😀

  2. Az anyatejes táplálás egyik nagy problémája, hogy Magyarországon bocsánat, a kifejezésért, de még mindig nagyon sok a begyepesedett egészségügyi szakember, akik nem arra buzdítják az első babás anyákat, hogy az anyatej a legeslegjobb a baba számára és semmi sem fogható hozzá, és nem világosítják fel kellőképpen a fiatal anyákat ennek jelentőségéről, sőt, mintahogy az előttemszóló leírta, inkább rákötelezik a szülőket a tápszeres táplálásra.

    Nagyon sok tévhit kering a mai napig a szoptatással kapcsolatban. Az első és ezen első gyermekemmel magam is keresztül mentem, hogy ha szülés után nem indul be rögtön de azonnal a tejed, akkor neked nincs és nem is lesz tejed, és tápszerrel kell etetni. Ez nem igaz! Nagyon sok nőnek a szülés után 1 héttel, de nekem például az első szülésem után 2 héttel indult be csak a tejem. Addig csak a kolosztrum volt, amit pici szívem megehetett, és engem is rábeszéltek különböző megfélemlítő, de annál inkább félrevezető indokokkal a tápszeres táplálásra. Első gyereknél sajnos bíztam bennük és minden szoptatás után pótlásként tápszert adtam.

    A másik ilyen tévhit, amint hazamegy babájával a kismama a kórházból, rögtön megjelenik a védőnő, aki azután akár 3 naponta, de minden héten legalább 1-szer benéz az anyukához, és ha azt látja, hogy 2-3 hetes koráig a baba nem szív ki legalább 100 ml tejet minden szoptatásnál, és nem gyarapodik rögtön sok-sok grammot, dekát a baba súlya, akkor szintén beijeszt azzal, hogy ha nem adsz neki tápszert, akkor nem fog egészségesen fejlődni a babád. Pedig ez nem igaz, mert a legtöbb babának, aki csak anyatejen él, nem 2 hetes korban, hanem az első 1 hónap végére kezd el először kisebb ütemben gyarapodni a súlya, és ez teljesen természetes, mintahogy az is, hogy a kórházból kihozott babák kisebb súllyal mennek haza, mint amennyi a születési súlyuk volt. Még szép, ilyenkor távozik szülés után a magzatszuroktól kezdve minden felesleges anyag, víz a szervezetéből, hát persze, hogy kisebb súlyú lesz a baba szülés utáni napokban, de nem azért, mintahogy a nővérek többsége megfélemlíti az anyát, hogy nincs teje és azért fogy a baba! Baromság!

    Magyarországon a védőnők, nővérek és az orvosok többsége még mindig nem elég szoptatás pártiak, még mindig inkább a tápszeres táplálás hívei és ezt súlykolják bele a fiatal, tudatlan, tapasztalatlan szülőkbe is.

    De ez még mind nem elég, amikor felírja a doki a tápszert, érdekes módon mindig azt írja fel, ami a legeslegdrágább. Ilyenkor felmerül az emberben, hogy miért? Mivel a kisbabán nem végez el semmiféle vizsgálatot ezzel kapcsolatban, honnan tudja az orvos, hogy a rengeteg forgalomban lévő tápszer közül melyik a legjobb a te babádnak? Mi alapján dönti el és választja ki? Ilyenkor is csak arra tudok gondolni, hogy a gyermekorvosok is szerződésben állnak a tápszergyártó cégekkel és annak a tápszerét ajánlják, aki a legtöbbet fizet a zsebükbe utánna. Mert ha elolvassátok több tápszeres doboz használati utasítását és tájékoztatását, az olvasottak alapján mindegyik ugyanolyan jó, és egészséges a kisbabák számára, csak az egyik olcsóbb, a másik középáron van, a harmadik drágább. De ha mindegyik ugyanolyan jó, akkor miért a legdrágábbat írja fel az orvos mindig a kismamáknak?

  3. első babás anyuka vagyok.

    terhességem alatt mindenki csak azt mondta, szoptassak, mert az jó és teje mindenkinek van.na nem is ástam el magam a témában, volt ezer más dolgom a 9 hónap alatt.

    aztán egyszercsak megszületett a lányom, olyan hirtelen, hogy csak na.bevallom, majdnem felkészületlenül ért a dolog 🙂

    este született, és éjszakára nem hozták be hozzám, mondván neki is pihennie kell. reggel az éjszakás nővér közölte, hogy olyan éhes volt a baba, hogy ők bizony megetették 60 ml tápszerrel. akkor még nem is gondoltam, hogy ez rossz lenne.
    szóval ott volt a kezemben a baba és aludt, mint egy angyal, fel sem tudtam ébreszteni, hogy mellre tegyem…fél óra múlve meg jöttek is érte, hogy orvoshoz viszik.
    délelőtt, amikor visszahozták mosolyogva mondták, hogy milyen kis éhenkórász a lányom, merthogy 2 adag tápot megevett.
    na, ekkor már sikerült felébresztenem, de sehogy nem tudtam mellre tenni, nem volt aki segítsen, és végül az ordító gyereket kiszedték a kezemből, hogy fürdetés van..
    második napon (azaz a harmadikon)már mentem segítségért, mert nem tudok szoptatni.erre azt mondták, hogy borzasztó ügyetlen vagyok és a gyerekkel szúrok ki, ha nem szoptatok, de nagy küzdés után a babó szopott 10 ml-t.aztán elvitték megint, és megtömték táppal, merthogy a testsúlyonkénti 150 ml kajának meg kell lennie..

    következő alkalommal nem szopott semmit, csak cicin volt, én meg nem tudtam eldönteni, csak játszik-e, vagy tejem nincs..a nővér azt mondta nincs tejem, de ne izguljak, sok baba felnőtt tápon.

    nah, az ezt követő nap két idős nővér volt, ők segítettek végre, megengedték, hogy sokat nálam legyen a baba, és akkor szopott is, 10 és 30 ml-ket, de sajnos a két öreg is benyomta neki a tápot..

    aztán hazaküldtek minket..a gyerek 6 órát aludt, semmi nem ébresztette fel.és én megpróbáltam szoptatni, de nem szopott, csak másfél órát kiabált, és sehogy nem bírtam megnyugtatni..na akkor kevertem pohárba a kórházban felírt tápszerből és megitattam a babát..egyből csend lett és alvás.következő alkalommal megint próbáltam szoptatni, de nem akart, és megint poharaztunk..ez így ment 2 napig, amíg a gyerek el nem kezdett napi 7-8 órákat egybefüggően ordítani.akkor a gyerekorvos azt mondta, hogy keveset eszik a gyerek, a poharazástól meg fáj a hasa, adjam neki cumiból a tápot..ekkor már kezdett megrendülni a hitem a dokikban és nővérekben, arról nem is beszélve, hogy a saját sikertelenségem is a padlóra vágott.
    vettem cumisüveget, és mellé mellszívót, hogy azért hátha lesz tej is…
    egy hétig 2 óránként fejtem minden nap, így sikerült kb 200 ml tejet kicsalni/nap..de a cumi az bejött, a hasfájásnak fújtak.
    (közben persze mindig próbáltam szoptatni)
    aztán rátaláltam az aventes cumira és kipróbáltuk..2 nap múlva szopott a lányom, sőt, elaludni csak azon volt hajlandó.persze tej az nem lett több, csak a táp fogyott, és én mindig igyekeztem betartani a szakemberek szerint ajánlott 150 ml/ttkg-ot. persze ezt nem mindig ette meg a baba…ami vicces, hogy a gyerekorvos leszúrt, hogy kövér a pici, de amikor megmutattam neki a táplálási naplót, akkor azt mondta, hogy még keveset is eszik a súlyához képest, amit leszek szives korrigálni..

    a baba 3,75-tel született, most 3 hónapos és 7 kg.7-8x eszik naponta, alkalmanént kb 100 ml-t, ebből 200 anyatej.

    lehet, hogy sok baromságot írtam, de azt hiszem az látszik, hogy soha senkitől nem kaptam segítséget ahhoz, hogy a gyerekemet szoptatni tudjam, és hogy az egyedüli tápláléka az anyatej legyen.orvosok, védőnők, akik láttak minket mind felháborodással voltak, mikor azt mondtam, hogy nem adok többet tápot a gyereknek, inkább két hétig óránként szoptatok, csak hogy legyen tej…én meg hittem nekik, és gondolom ezzel nem csak én vagyok így…

Comments are closed.