Így etesd a babádat! – Egytől két éves korig

Így etesd a babádat! - Egytől két éves korig
pixabay

Ebben a korban a gyermekek étrendje viszonylag nagy változáson esik át és egyre inkább kezd hasonlítani egy normál emberére. Elkezdenek kipróbálni új ízeket, új állagokat. Az hogy milyen étrendet és ételeket részesítetek előnyben otthon, nagyon sokban befolyásolja a gyermek étkezési szokásait később. Éppen ezen oknál fogva érdemes törekedni az egészségesebb étkezés felé.

A kisgyermekeknek még a pocakja is kicsi, tehát kevés ételt képesek elfogyasztani, ezért különösen lényeges, hogy az a mennyiség legyen egészséges és tápláló az üres kalóriák helyett. Az étkezéseket tekintve, ahogy eddig is tette a baba, az önellátást fogja felfedezni a pici ujjaival, majd később 15-18 hónapos kor körül eszközökkel (evőeszköz).

Adjatok sok esélyt és alkalmat arra, hogy ez a folyamat elkezdődjön és békésen folyjon a medrében, de azért mindig legyetek ott segítségként, ha szükség van rá vagy frusztráció merülne fel. A készségek fejlődésével azonban érdemes tenni egy lépést hátra és hagyni, hogy a pici átvegye az irányítást egy bizonyos mértékben és elsajátítsa az önálló étkezéshez szükséges folyamatokat.

A gyermeki akarat néha makacs tud lenni, de sose feledd: mint szülő elsősorban Te vagy a „főnök”, aki tereli a csemetéjét az úton, így Te megmondhatod, hogy mit adsz a gyermeknek, ő pedig el fogja dönteni, hogy ízlik-e, mennyit eszik és melyiket eszi meg a kitálalt ételek közül.

Mi a helyzet a tejjel?

Tej, Spray, Csöpög, Splash, Élelmiszer, Folyadék, Friss
pixabay

A tej a kisgyermekek étrendjének fontos része, mivel kalciumot és D-vitamint biztosít, amely elősegíti az erős csontok fejlődését. A legtöbb két év alatti gyermeknek teljes zsírtartalmú tejet kell fogyasztania a normál növekedéshez és az agyi fejlődés teljességéhez. Ha egy kisgyermeknek túlsúlya, szívproblémája van, magas a koleszterinje akkor az orvos javasolhat csökkentett zsírtartalmú tejet is. Ha elmúlt a kicsi 2 éves akkor átválthattok alacsonyabb zsírtartalmú vagy zsírtartalom nélküli tejre is.

A 12-18 hónapos kor a leginkább alkalmas arra, hogy áttérjetek csészére a cumisüvegről. Ahelyett, hogy egyszerre kidobtok minden cumisüveget, lassan vegyétek ki őket a mindennapokból. A tejet kínáld egy csészébe, miután a gyermek elkezd étkezni. Néhány gyermek ne szereti a tehéntejet, mert az különbözik az anyatejtől vagy a recepttől, amihez szoktak. Ha ez a helyzet, akkor érdemes a tejet összekeverni az anyatejjel és fokozatosan átállítani a keveréket 100%-os tehéntejre.

A vas fontossága

Fontos, hogy vigyázzatok a vashiányra miután a gyerekek elérték az 1 évet. Befolyásolhatja a testi, szellemi és magatartásbeli fejlődést is és vérszegénységhez vezethet.

A vashiány megelőzése

  • korlátozd a gyermek tejbevitelét napi 480 mililiterre
  • vegyetek sok vasban gazdag ételt, mint a hús, baromfi, hal, bab
  • igyekezzetek vassal tlei gabonaféléket használni a főzésnél, amíg a gyermek nem képes önállóan vasban gazdag ételeket fogyasztani
  • beszéljetek orvossal róla, hogy ha egyedi eset áll fent, mit tehettek a helyzet pozitív kimenetelének érdekében

A kerülendő ételek

Candy, Tálak, Gummibärchen, Cukorka, Cukor
pixabay

Innentől a gyermeknek a lehető legkülönfélébb étrendet érdemes mindennapi étkezése részévé tenni. Érdemes figyelni az allergiás reakciókat is. A gyereknek nagyobb az élelmiszer-allergia kockázata, ha szülő vagy közeli családtag is ételallergiás vagy allergiás. Kerüljétek a fulladást okozó ételeket, mint amilyenek a pattogatott kukorica, a kemény cukorka, nyers zöldség és keményebb gyümölcsök vagy a szőlő, mazsola, dióféle.

Mennyit kell ennie egy kisgyermeknek?

Ajánlott a napi három étkezés bevezetése, melyben minimum két-három egészséges nasi is van. De előfordulhat, hogy a gyermek kihagy néhány étkezést. Sok szülő ezt nehezen viseli, de engedni kell, hogy a gyermek reagáljon az önnön éhségére és hallgathasson a belső útmutatásaira. Nem szabad erőltetni az étkezést, ha olykor nem jön magától.

Azt sem érdemes hagyni, hogy igény szerint egész nap önállóan étkezzen és rá legyen bízva, hogy mikor egyen, miből egyen. Fontos a mindennapi rutin kialakítása és lényeges a szülői útmutatás. Ha kérdésed van azzal kapcsolatban, hogy mennyit eszik vagy kell enni egy gyermeknek, beszélj bizalommal a kicsi orvosával.

VIA

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkIngyenes vezetéstechnikai tréning a kisgyermekeseknek
Következő cikkEgy barátom öngyilkosságról beszél – mit tegyek?

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .