Így védekezz a kánikula ellen

Így védekezz a kánikula ellen
Így védekezz a kánikula ellen - pixabay

A napokban végre elmondhatjuk, hogy megérkezett a nyár. Az az igazi fülledt, napsütéses, felhőmentes nyár. Sehol egy árnyék, sehol egy gyönge, hűs szellő. Na de hogyan védekezz a kánikula ellen?

A napsütés egyrészt szuper dolog, kezdődhet a barnulás. Lehet napozni a kertben, teraszon, a parkban, kinek hol van lehetősége. A meleg viszont nagyon veszélyes is tud lenni, ha nem vigyázunk vele. Kaphatunk napszúrást, de az ennél rosszabb hőgutát is.

„Ég a napmelegtől a kopár szík sarja,
Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta;
Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben,
Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben.”

Írja Arany János, a Toldi című művében. Valahogy a napokban mi is éppen ezt érezzük. Ég a bőrünk, melegünk van. És ha tikkadt szöcskenyájak nem is legelésznek a pusztában, a szúnyoginvázió annál szívesebben falatozik belőlünk. Mit tegyünk, ha el akarjuk kerülni a napszúrást és a hőgutát? És ami a legfontosabb…

…hogyan védekezz a kánikula ellen?

Elsősorban érdemes tudni azt az intervallumot, amikor nem előnyös napon tartózkodni. Ez az intervallum pedig nem más, mint a délelőtt 11 és délután 15 óra közötti szakasz. Ugyanis a napsugárzás ilyenkor a legerősebb. Ilyenkor a legkönnyebb leégni, ráadásul nem is kicsit. Komoly égési sérülések is keletkezhetnek a bőrön, ha nem vesszük figyelembe ezt az apró szabályt.

Beszédterápia – mikor van rá szükség? | Babafalva.hu

Ha mégsem tudjuk elkerülni 11-15 óra között a napon történő tartózkodást…

Nő, Barna, Arc, Kalap, Fej, Portré, Szalmakalap, védekezz a hőség ellen, védekezz a kánikula ellen
pixabay

Mindenképpen viseljünk szalmakalapot, bármilyen sapkát, sálat, ami takarja a fejünket és tarkónkat a tűző napsugaraktól. Ugyanis a legtöbb napszúrás, hőguta okozója a fejünkkel folyamatosan érintkező meleg.

Igyunk több folyadékot, mint átlagosan szoktunk, hiszen a szervezetnek most nagy szüksége van rá. A hőség hamar dehidratálttá teheti a testünket. Mivel jobban és könnyebben izzadunk a nyári forróságban, érdemes mindenhová vizet vinni magunkkal a táskában. Néhány liter vizet naponta meg kell inni ahhoz, hogy megfelelően el tudjuk látni a napi teendőket.

Keressünk árnyékos helyet, ha van erre a közelben lehetőség és néha pihenjünk meg. Sok-sok ember van, aki ilyenkor kültéren dolgozik. Így sajnos nincs mindenkinek lehetőség rá, hogy árnyékba menjen. Mégis, ha akad egy-egy nagyobb lombú fa vagy egy zárt tér, ahová betérhetsz – tedd meg. Életmentő lehet néhány perc árnyék is, amikor a fejünk lehűlhet kissé.

Hideg gyümölcsök és zöldségek fogyasztása. Nyáron minden tele van vitaminnal és élettel. Éljünk a lehetőséggel és együnk minél több gyümölcsöt és zöldséget, lehetőleg nyersen.

Vizes ruha a tarkónkra… ezzel azonban nem árt vigyázni. Jóleső lehet a vizes ruha, de meg is fázhatunk, ha túlzásba visszük.

Mossuk meg rendszeresen az arcunkat hidegebb vízzel, hogy ezáltal is lehűljön kicsit a szervezet. Érdemes lehet még hideg vizet engedni a csuklónkra, ami szintén képes segíteni, hogy ne melegedjünk annyira túl.

Következő cikkünkben a napszúrás és a hőguta közötti különbségekről fogunk beszélni. Amennyiben érdekel titeket ez a téma, nézzetek vissza a napokban és olvassátok el.

hirdetés
Ha van kimeríthetetlen téma és témán belüli kérdéskör ezen a csodálatos bolygón, úgy vélem ezek pontosan a gyereknevelés és a család témakörei. Minden nap hoz némi változást, mindig jönnek újabb és újabb fordulatok a világban, mindig lesznek időszerű kutatások, melyekről igenis érdemes írni. Önnön gyermekkori tapasztalatokat, személyes gondolatokat, szakmai cikkek fordításait öntöm szavakba. Az írás az életem fő mozgatórugója. Legyen szó cikkekről vagy versekről, izgalmasnak és gyönyörűnek találom az alkotás ezen módját. Az információáramlás könnyeden zajlik modern világunkban, ezért nagy lehetőség számomra, hogy egy ilyen nagyszerű közösséggel oszthatom meg mondandómat, mint amilyenek Ti vagytok!
Előző cikkA magyarok jó kapcsolatot ápolnak az apjukkal
Következő cikkNapszúrás és hőguta, mi a különbség?

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .