Inkább kerüljük el a lombikot, tegyünk a természetes fogantatásért

Inkább kerüljük el a lombikot, tegyünk a természetes fogantatásért

Amikor egy párnak nem sikerül a családalapítás, akkor rendszerint a lombikprogramba kapaszkodnak. Sokan már akkor, amikor 4-5 hónapnyi próbálkozás után sikertelennek könyvelik el a családalapítási kísérleteket. Pedig a lombik erős árnyoldalakkal is rendelkezik, így inkább csak az utolsó lehetőség kéne, hogy legyen.

A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére.

Elképesztően megterhelő – a nőknek

A férfiak esetében a lombikprogramnak igazából csak lelki terhei vannak, szerepük a folyamatban ugyanis – ha már túl vannak a kivizsgálásokon – nem sok. Mintát adnak, amikor kell, és várják a fejleményeket.

A hölgyek azonban igen kellemetlen és fájdalmas procedúrán mennek keresztül. A felmérések után esetükben megkezdődik a stimulálás, mely természetesen hormonokkal történik. Itt már a szakemberek eltolják a normál ciklust, és a peteérés serkentésével kockázatos vállalkozásba is kezdenek. Természetesen a serkentésre szükség van, hiszen a lombikprogram nem veszélytelen, így a lehetőségekhez mérten mindent meg kell tenni, hogy a lehető legnagyobb esélyekkel vághassunk bele.

Míg normál esetben egyszerre egy petesejt érik meg, a stimulálás hatására ez a szám jóval magasabb is lehet. A gond azzal van, hogy sajnos nagyon könnyen túl lehet stimulálni a nőt, mely nem csak veszélyes, de a beültetést is lehetetlenné teszi, azt mindenképpen el kell tolni időben.

A stimulálás folyamat azzal jár, hogy a nőknek napi szinten injekciókkal kell magukat gyötörni, melyek száma a folyamat végére 80 fölé is emelkedhet összességében. Ez a hormonális terhelés pedig már messze nem elhanyagolható a szervezetre nézve, megnő a miómák és más daganatok kialakulásának esélye is!

Kerüljük el?


A lombikprogram egy utolsó kapaszkodó, mely a reményvesztett pároknak babát adhat. A lényeg, hogy utolsó, vagyis mielőtt az in vitro megtermékenyítés mellett döntenénk, lehetőleg próbáljunk ki minden lehetőséget.

Fontos kiemelni, hogy a meddőség oka sokszor könnyebben kezelhető, mint hinnénk. A PCOS és más, hasonló nőgyógyászati betegségek hátterében nagyon sok esetben egyszerű tápanyaghiány áll, melynek helyreállításával maga a betegség is kezelhető, felszámolható. Hogy hogyan lehet pótolni a tápanyagokat? Ez már egy fogósabb kérdés, mert a válasz sajnos nem az, hogy jókat kell enni.

Tápanyagpótlás

A kiegyensúlyozott étkezés és a rendszeres mozgás alapfeltétele az egészségnek, ezek kikerülhetetlenek. Ma már azonban a szakemberek jelentős része a baba tervezésének időszakában is javasolja a várandósvitamin szedését, mivel így a raktárak gyorsabban és biztosabban feltölthetőek – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak.

Ahhoz, hogy a várandósvitamin valóban segítség legyen, ne csak pénzkidobás, mindenképpen olyat válasszunk, melyben biológiailag aktív, szerves formában találhatóak meg az anyagok. Ezek praktikusan a citrátok és a glükonátok (pl.: cink-citrát, réz-glükonát), ezen összetevőkről a dobozok apróbb betűs részeiben tájékozódhatunk.

Fontos a termék komplexitása is, hiszen így a felszívódási arány tovább növelhető (a szerves összetevők 80%-kal javíthatják a felszívódást, ehhez jön még a komplexitásból adódó könnyebb beépülés). És természetesen nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a szervezet eltérő igényekkel rendelkezik az eltérő trimeszterekben. Vagyis minden trimeszter más és más arányban igényli az anyagokat, amiket a lehető legtökéletesebben kell kiszolgálni.

A felkészülés és az első trimeszter, a második trimeszter, illetve a harmadik trimeszter és a szoptatás is támogatást igényel, a kiválasztott termék tagolásának pedig ehhez kell igazodnia!

Forrás: ratkotunde.hu

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .