Hasznos vagy káros a nyári iskolai előkészítő?

Csak nemrég tört ki a szünidő, és máris akad, aki augusztusban kezdené a fejtágítást a diákoknak, méghozzá a legkisebbeknek, akik csak szeptembertől lesznek elsősök. Iskola-előkészítő táborok hirdetik magukat a neten is. Azok a programok, amelyek ősztől tavaszig készítettek fel nagycsoportos óvodásokat első tanévükre, már befejeződtek. Most jönnek a nyári gyorstalpalók. Iskolaérett, egészséges kicsinyeknek!
Hasznos-e, ha idő előtt ültetjük be a gyerekeket a képletes iskolapadba? Vagy hagyjuk játszani őket? Esetleg kifejezetten káros a képzés terén a siettetés? A szülői lélekre ható hirdetésszövegekkel találkozókat kívánjuk eligazítani szervező, pedagógus, fejlesztő és pszichológus segítségével.

Ötéves korban különtanár

„A gyógypedagógia tudománya azzal a céllal született meg, hogy még a halmozottan sérült, fogyatékos gyermekeket is képessé tudja tenni az önálló életvitelre, a társadalomba való beilleszkedésre – írja a honlapon egy képességfejlesztésre szakosodott cég vezetője. – A sérült gyermekeknél jól bevált módszerek természetesen az egészségeseknél is működnek, de még hogy! Annyi a különbség, hogy kevesebb energia befektetésével, hamarabb nagyobb eredmény érhető el… A Polgár lányokénál – akiknek gyógypedagógusok a szüleik – talán nem kell fényesebb példát hoznunk a hatás illusztrálására.”

Egy anya két kurzust is végigjáratott gyermekével. A program szlogenjével kezdi, aztán tér át saját tapasztalataira.

– A legtöbb szülőhöz hasonlóan mi is mindenből a legjobbat akarjuk adni a gyermekünknek, de időnkből, energiánkból nem mindenre futja. Itt vannak azonban a remek szakemberek, kedvességükkel megnyerték a fiunkat. Már az állapotfelméréskor kiderült róla, hogy fejlettebb a koránál. Azóta pedig egyre okosodik. Van értelme a korai fejlesztésnek – meséli. Hozzáteszi még, hogy két tannyelvű iskolába íratták a gyereket, „fel kell hát őt vértezni a nagy kihívásra, az angol írástanulásra.”

Másként látja az apa, aki kiíratta gyermekét a „versenyistállóból”. – Ahelyett, hogy játszana a többiekkel, már ötéves korában külön tanárhoz kell rohanni vele óvoda után. Hogy figyeljen egy órán át? A középiskolában is csak negyvenöt percesek a foglalkozások! – érvel.

A kurzus négyszázezer forintos tandíját a férfi nem tudta kigazdálkodni, a szervezők felkínálta banki kölcsön a közel húsz százalékos THM-mel túlterhelné a családi kasszát. Eldöntötte hát, hogy „inkább otthon olvasunk, verselünk, rajzolunk, biciklizünk, a finommozgást pedig gombóc- és pogácsakészítéssel fejlesztjük, közben számolgathatjuk is, hogy ki hány sütit evett meg.”

Minden gyereknek van gyenge pontja

Az országossá növesztett hálózaton kívül sok helyi iskola-előkészítő is hirdeti magát. Lehet, hogy csak ideig-óráig tudnak talpon maradni, főként ha egyszemélyes vállalkozások, mint amilyen a szolnoki Sziporka – volt.

A mindennapokban alsó tagozaton tanító Molnár Mónika az első foglalkozást ingyenessé tette, a következőket nyolcszáz forintra taksálta. A 2010-11-es tanévben azonban már nem hirdette meg az előkészítőt, amely a gondolkodást, a verbális képességeket és a feladattudatot igyekezett fejleszteni a nagycsoportos tanítványoknál. Az óvodákban, ahol a szórólapokat szerette volna elhelyezni, valósággal elkergették, úgy vélték, hogy az ő munkájuk kritikája az iskola-előkészítő szükségessége.

– Alkalmanként negyvenöt percet foglalkoztam az óvodásokkal, ültünk kicsit asztalnál is, míg írás-, számolás-előkészítést végeztünk, de inkább mozgásos és közösséghez szoktató feladatok voltak – idézi fel.

Én az óvodára ismerek. De beszélgetőtársam úgy látja, hogy nagy a szakadék az óvoda és az iskola között: három-négy évet tölt el a gyerek teljes szabadságban a családias légkörű intézményben, nagy létszámú csoportokban, ahol nem kötelező foglalkozásokon részt vennie, aztán minden átmenet nélkül ridegebb környezetbe kerül; egyhónapnyi türelmi idő után figyelmesen kell végigülnie a tanórát, önálló feladatmegoldásra kényszerül. Molnár Mónika szerint minden gyereknek van gyenge pontja, szükséges a fejlesztésük. Kinek a szociális beilleszkedés megy nehezebben, kinek a tanulási képességei nem megfelelőek.

Egészséges gyermeket nem kell „felzárkóztatni”

Mózes Eszter klinikai gyermekpszichológus szerint azoknak a gyerekeknek van szükségük segítségre, akik gyógypedagógiai vizsgálattal megállapítható problémával küszködnek az értelmi fejlődés terén, illetve részképességzavar gyanúja áll fenn náluk. De őket sem előre gyártott programokba skatulyázzák be. A pszichológus állítja, hogy a gondok felfedezésére és orvoslására jól szervezett intézmények működnek, az óvodától a nevelési tanácsadóig.

– Az átlagos, egészséges gyerekeket nincs miért „felzárkóztatni – fejti ki nézetét. – A józan ész eddig is azt súgta, de most már modern pszichológiai kutatások is bizonyítják: a kisgyerekben genetikailag programozott, hogy milyen utat kell bejárnia mozgásban, játékban, értelmi és érzelmi fejlődésben, és ő, ha jó családban növekszik, biztonságban érzi magát, bármiféle kényszer, előírás, extra fejlesztés nélkül magától szépen halad ezen az úton. Sőt a külső kényszer sokat árthat neki. Az állandó fegyelmezés nyomán, illetve ha rászoktatjuk, hogy például érdemjegyekért tanuljon, elsorvadhat az ösztönös belső motiváció. Ijesztő folyamat, hogy a gimnázium alatt végig az egyetemre készítjük fel őket, az általános iskolában a gimnáziumra, az óvodában az iskolára, a bölcsődében az óvodára.

Okosító technikák

Közlése szerint mostanában az is előfordul, hogy fizetős bölcsődére előkészítő „tanfolyamot” hirdetnek. Kevés a bölcsődei férőhely, és a szülők sejtik, hogy azokat a kicsiket fogják fölvenni, akik jártak ebbe a fejlesztő „játszóházba”.

– De már az anyaméhben is „okosítjuk” a magzatot, Mozartot hallgattatunk vele. Az egész társadalomra rányomja a bélyegét az életfelfogás, amely szerint mindig a következő korszakba rohanunk, ahelyett, hogy a jelenlegit élveznénk. Amikor egy gyerek óvodás, akkor játsszon, azáltal tanul, éli meg a nehézségeit, az örömeit, dolgozza fel a tapasztalatokat, és nem szeretne mást, mint fölfedezni a világot. Miért akarjuk neki feladatlapokkal előírni, és gyorsítani az iramot? – veti fel.

A kérdésre azonnal a választ is megadja a pszichológus: az „okosító taktikák” hullámokban érkeznek az Egyesült Államokból, ahol a hatvanas években ütötték fel a fejüket.

– Azzal érvelnek, hogy a társadalomnak mekkora hasznot hoz az eredmény, és az egyénnek miként nőhet az értelmi teljesítménye. Nem az IQ-ja, mert az genetikailag meghatározott és állandó az életút során, legföljebb 10-15 pontot változtathat rajta a képzés. Az érzelmi fejlődésre azonban senki sem ügyel. Elsikkad, hogy az ilyen-olyan módszereken nevelkedett miként szocializálódik, milyen kapcsolatot fog kialakítani másokkal, hogyan tudja majd betölteni a családban a szerepét, rendes, boldog ember válik-e belőle, egészséges lelkű lesz-e vagy neurotikus, netán szerfüggő. Erős egyéniségnek és bátornak kell lennie a szülőnek a döntéshez, hogy e kortünettel szembeszállva ne küldje be gyermekét az ördögi mókuskerékbe – mutat rá Mózes Eszter.

Mátraházi Zsuzsa, MTI