Itt lesznek a legjobb családi programok Húsvétkor!

A gyerekek számára a Húsvét elsősorban a tojásfestés és a (csoki)nyulak ünnepe, amit még emlékezetesebbé tehetünk, ha családi kirándulással és hagyományőrző programokkal kötjük össze. Erre idén is remek lehetőségek lesznek országszerte – összegyűjtöttük a legjobbakat!

Az ópusztaszeri skanzenben rügyfakasztó vasárnap és vízbevető hétfőn életre kelnek a húsvéti hagyományok. Korhű ruhákba öltözött menyecskék, legények elevenítik meg az ünnepi szokásokat. Ételszentelés, tojásfestés, régimódi lovas kocsis locsolás, muzsikaszó, néptánc, népzene, meglepetések és nyeremények várják mindazokat, akik a természethez közel szeretnék ünnepelni a feltámadást. Az évek óta megrendezett Szeri Húsvét igen népszerű rendezvény, amelyen minden érdeklődő megismerheti és megtapasztalja a magyar hagyományra jellemző húsvéti szokásokat.

Hangulatos húsvéti készülődés várható kicsiknek és nagyoknak az Őrségben is: Pityerszeren március 26-án a helyi termelők, kézművesek kirakodó vására és az Őrségi Népi Műemlékegyüttes bemutatása mellett lehetőség lesz túrázásra az eurázsiai vadlovakhoz. A gyerekeket tojáskereső játék és kemencés kalácssütés is várja, valamint március 27-én kincskereső játékban, 28-án népi játszóházban tombolhatják ki magukat.

Fotó: fotogallo.hu
Fotó: fotogallo.hu

Az egykori Hortobágyon élők fő megélhetését hagyományosan a pásztorkodás, a halászat, pákászat és a kézműveskedés jelentette. A néphagyomány különleges húsvéti szokásról ugyan nem ír, ám mégis a puszta különleges kelléktárat biztosít ennek az ünnepnek és a tavasz érkezésének átélésére. A gémeskutak vizének éltető, tisztító frissessége, idei születésű kecskék, bárányok vidám ugrálása, vadlovak csikóinak nyerítése, hazaérkező madárcsapatok tengernyi sokasága tölti meg élettel a pusztát, a tavaszt. A hortobágyi Pusztai Állatpark különleges húsvéti programokkal kedveskedik vendégeinek: lesz tojáskeresés, nyuszi teke, almahalászat. A gyerekek indulhatnak locsolóvers szavaló versenyen, és rajzversenyen, valamint újszülött az bárányokat és nyuszikat is megsimogathatják.

Húsvét alkalmából először kerül megrendezésre a Siófoki Húsvéti Nyuladalom! A március 25. és 28. között zajló fesztivál alatt számos színes programmal és rengeteg fellépővel várják a látogatókat. Kiemelt szerepet kapnak a gyermekprogramok, esténként pedig a felnőtteknek kínálnak változatos szórakozási lehetőségeket a szervezők.

Miskolcon, a Diósgyőri várban március 27-én egész nap folyamatosan Pék Dudás Zsuzsanna népművész és barátai adnak elő műsort „Rózsavizes húsvét napját jöttem köszönteni” címmel, és tartanak játékos foglalkoztatókat („szagos víz” készítés, díszes tojás és a komatál) a kisebbeknek. Március 28-án Diósgyőri vár alsó várudvara megtelik élettel: állatsimogató, játszótér, és népi tojásfestés várja a gyerekeket (a programok az Alsó várudvaron ingyenesek).

A három napos Hollókői Húsvéti Fesztivál a hagyományok és az életöröm ünnepe. Egy hely, amit mindenkinek látnia kell! 2016. március 26. és 28. között folyamatos program várja a bájos ékszerdoboz faluba látogatókat, ahol az Ófalu parasztházai és köves utcája visszarepít minket az időben. Gazdag folklórprogram, palóc gasztronómia, népszokások az elmaradhatatlan locsolkodással, koncertek, családi és gyermekprogramok nyújtanak feledhetetlen élményeket a vendégeknek.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .