Karácsony egy emberöltő távlatából

Karácsonyi fények

A gyerekek szemében a karácsonyi égőfüzérek mesterséges fénye csillog. Azt találgatják, mit rejtenek majd a fa alatti csomagok. A szülők a teendők hosszú listájával a kezükben rohannak boltról boltra. Idegtépő készülődés. De mire is? A szeretet ünnepére? Vagy ez már csak üres közhely? Nagymamákkal beszélgettem, akik egy emberöltő távlatából emlékeztek vissza a giccs-, műanyag-, kirakat-, parádé- és sallangmentes karácsonyestékre.

Gyertya, neon, LED: a remény fényeinek evolúciója

Márti nénivel egy villamosmegállóban találkoztam. Éppen akkor szólítottam meg, amikor a láthatatlan kéz felkapcsolta Budapest karácsonyi világítását. A fák ágaira csavart égősorok, akárcsak a villanyoszlopok tetejére függesztett karácsonyi motívumok egy pillanat alatt fényárba borították a körutat. „A főváros ünneplőbe öltözött.” – fordult felém némi iróniával a hangjában – „Nem mondom, hogy nem szép, vagy nem látványos, de megszokhattuk már, hogy a budapesti éjszakák nem sötétek. A hirdetőtáblák, a neoncsövek, a LED-falak az évszaktól függetlenül mindig erősítik a közvilágítást. Édesanyám mondogatta gyakran, ha látogatóba jött a vidéki szülőfalumból, hogy Budapest ott van, ahol az ember felmászik a karácsonyfára.”

„Persze se a hétköznapi neonvilágításnak, se ennek a mesterséges cirkuszi fényparádénak nincs köze az ünnephez. A karácsonyi fényeknek, mint egykor a betlehemi csillagnak, utat kellene mutatniuk a Megváltóhoz és reményt kellene hozniuk az embereknek. Gyermekkorom karácsonyainak legintenzívebb emléke a gyertyafény. Anyám mindig gyertyát gyújtott, annyi szálat ahány családtagunk már nem lehetett velünk. Mi, gyerekek körülültük az asztalt és néztük, ahogyan táncolnak a gyertyalángok, amelyek az életet, a halhatatlan szeretetet és a reményt jelképezték.”

„Tegnap a Duna-parton sétáltam a legkisebb unokámmal, pont ezekről a meghitt karácsonyestékről meséltem neki. Egészen addig sikerült megtartani az érdeklődését, amíg el nem robogott mellettünk a fényvillamos. A vásári látványosság elterelte a figyelmét.” S, hogy mi lett ez után a reménnyel? A kérdésre Márti néni beletörődő mosollyal válaszolt: „Nem veszett el, csak átalakult. Az unokám abban reménykedett, hogy utazhat a csoda villamoson.”

Az illatos ágtól a divatos műfenyőig

Juli nénivel egy bevásárlóközpontban találkoztam. Feltűnt, hogy tétován nézegeti a karácsonyi dekorációt, a szinte mérnöki pontossággal díszített, tökéletesen egyformára öltöztetett műfenyőket, amelyekből minden öt méterre jutott kettő. „Micsoda parádé!” – csóválja a fejét bosszankodva – „Az én unokám is bolondul a karácsonyfa divatért. Ezért is jöttem ide, hogy csupa egyforma díszeket vegyek neki. A lelkemre kötötte, hogy csak ezüstszínű lehet, semmi más.”

„Emlékszem, nekünk még karácsonyfánk sem volt.” – kezdett mesélni kérésemre – „Pedig nem voltunk szegények, csak a világ volt más akkoriban. Apám levágott egy szép fenyőágat, az asztal közepére fektette, köré almát tettünk, diót, mogyorót, mézeskalácsot. Illatos ág, mi így hívtuk. A finom, friss gyanta illat hamar keveredett a gyümölcsök és a sütemények illatával és bejárta az egész házat. Másfajta díszítésre nem is volt szükség. Egy-két gyertya égett még az ablakban és ez elég is volt, ahhoz, hogy meghitt és varázslatos legyen a karácsony mindenféle színes villogók, égők, girlandok, üveggömbök nélkül is.”

„Magam is anya voltam már, amikor először állítottunk fát. Csenevész kis fenyő volt, alig néhány ággal, de gyönyörűnek láttuk, miután teleakasztottuk a saját kezűleg készített díszekkel. A diót, a mogyorót és az aprósüteményeket újságpapírba csomagoltuk, majd vékony drótból függőt erősítettünk rájuk. Ezek voltak a szaloncukrok. Színes papírlapokból csíkokat vágtunk, majd, mint a láncszemeket egymásba fűztük és összeragasztottuk őket. Ilyen szép girlandja nem volt senkinek a városban.” – idézte fel csillogó szemmel az emlékeket Juli néni.

„A gyerekeim felnővén már nem bajlódtak ennyit ezzel az egésszel. A fenyőfájuk mindig élő volt, bár cserepes, de a díszeket már készen vették. Nem töltöttek el napokat a karácsonyfa öltöztetésével, de én nem is láttam azt olyan szépnek. Az unokáim műfenyőket állítanak, pont olyan hibátlanok, mint ezek itt.” – mutat a bevásárlóközpont karácsonyfáira – „Az egyik évben kék, a másikban piros, a harmadikban arany, mintha csak egy divatlapból szedték volna őket. Oda a varázs, a közös élmény, az egyediség. Nehéz megszoknom, de szeretem őket annyira, hogy ezüst díszeket vegyek, ha ez a kívánságuk.” – mondta és sietve eltűnt a forgatagban.

Ajándék: a szeretet mércéje?

„Már nem emlékszem, hogy mikor jött divatba a karácsonyi ajándékozás, de még ma sem értem igazán, hogy miért van rá szükség. Az ünnep nem ettől lesz szép, mégis úgy tűnik, mintha az ajándék nagysága és értéke lenne a szeretet kézzelfogható mércéje.” – panaszolja egy vidéki kisvárosban élő nagymama, Ági néni, majd arról mesél, hogy az értékes karácsonyi ajándék közelebb hozhatja egymáshoz a generációkat, míg az értéktelen növeli a szakadékot. Persze az érték fogalma generációnként eltérő jelentést hordoz.

„Nehezen találom a hangot az unokáimmal, főleg a nagyobbakkal. Nem ismerem a játékokat, amelyekkel játszanak, nem tudom, hogy hogyan működik a számítógép, vagy a mobiltelefon, amit folyton nyomogatnak, sőt, előfordul, hogy a szavakat sem értem, amiket használnak egymás között. Kérdezem őket, de nincs türelmük elmagyarázni, néha még nevetnek is rajtam, ha megpróbálok úgy beszélni, mint ők. Hiába, én már nem változom, alkalmazkodni is csak nehezen tudok. Nem úgy, mint a másik nagymama, a pesti. Fiatalabb, mint én, modern, felvilágosult. Tudja, hogy mit szeretnek a gyerekek és mire vágynak igazán”.

„Tavaly karácsonyra kis ketyeréket vett nekik, soha nem láttam még olyanokat azelőtt. Világítottak, zenéltek, elfértek az ember tenyerében. Én a kicsiknek pulóvert kötöttem, a nagyoknak sálat és sapkát. Azóta se volt rajtuk, de az a kis vacak, amit a nászasszonytól kaptak, folyton ott lóg a fülükben. Sajnálom, hogy nem éltek azokban az időkben, amikor a karácsony még valóban a szeretetről, a családról, az együttlétről szólt és nem emlékezhetnek az örömre, amit egy hímzett karácsonyi abrosz okozhat, vagy az élményre, amit a kántálás, a betlehemes játék és az éjféli misén való didergés nyújthat. Akkor talán az én ajándékom és az én szeretetem – akár ajándék nélkül – is értékesebb lenne számukra.”

Nagymamáink karácsonya, a mi karácsonyunk

A karácsony valódi értékeinek ismerői és őrzői köztünk, velünk élnek. Fontos lenne, hogy az ünnepi készülődés sürgető teendői közepette is szakítsunk időt arra, hogy meghallgassuk meséiket. Bár a gyertyafényt villódzó, színes égősorokra cseréltük, az illatos ágat felváltották a dizájnos műfenyők, a kézzel kötött pulóverek helyett pedig mp4-es lejátszókat ajándékozunk egymásnak, a mesék tanulságai örök érvényűek, akárcsak az együttlét öröme, a családi összetartás, a meghittség varázsa és a szeretet. Nagymamáink karácsonyának értékei egy kis türelemmel és odafigyeléssel a mi karácsonyunkat is gazdagíthatják.

Gáncsos Kármen

Fotók: piqs.de, freedigitalphotos.net

A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkKarácsonykor szülni nem éppen kellemes
Következő cikkKarácsonyi konfliktusok – Változtassunk a forgatókönyvön