Karácsonyi ajándékötletek kicsiknek és nagyoknak

Karácsonyi ajándékötletek

Karácsony előtt a sok teendő közül, talán az ajándékok kitalálása, beszerzése a legnagyobb feladat. Bár a karácsony- a gyerekek kivételével- nem az ajándékról szól, legalábbis nem erről kellene szólnia, de azért tegyük a kezünket a szívünkre! Megkönnyebbülünk, ha tökéletes ajándékot adhatunk szeretteinknek.

Manapság rengeteg lehetőségünk van a vásárlásra, hiszen nemcsak a plázákat járva találhatunk ajándékokat, hanem az interneten illetve kisebb boltokban is szerencsével járhatunk. Nagy segítség, ha már hónapokkal előre gondolkozunk, listát írunk, nézelődünk, így nem kell az utolsó pillanatban kapkodnunk.

Ajándékötletek gyermekeknek

Gyermekkorban még az ajándék a mérvadó, na de mit vegyünk, ha úgy érezzük, már mindene megvan? Bevallom, gyerekként én sem annyira örültem az új sapkának, pizsamának vagy a meleg csizmának. Csak a játék számított.

Lényeges, hogy csak olyan ajándékot vegyünk a gyerekeknek, amiket bátran használhatnak, praktikusak, és biztonságosak. A szülőknek fontos feladatuk, hogy ne bugyuta tárgyakat vegyenek, hanem kreatív, fejlesztő dolgokat válasszanak. Ide tartoznak többek között az építőjátékok, fakockák, kirakósok, babák és a társasjátékok. Milyen jó is az, ha karácsonykor együtt játszik az egész család.

A mesefigurák, zenei Cd-k, plüssök minden gyerek kedvencei, ezekkel nem hibázhatunk. Kislányoknak talán könnyebb a választás, sok-sok baba, mini konyha, háztartási „gépek”, ékszerek állnak rendelkezésünkre. Kisfiúknak természetesen autót, traktort, kardot, legót, építőjátékot ajánlunk. Nagyobbak már örülnek a számítógépnek, laptopnak, könyvnek, hangszernek, parfümnek, ruhának is. Ők már kaphatnak sportszereket, labdákat, biciklit, szánkót.

Ajándékötletek felnőtteknek

Ajándékot általában közeli rokonnak, ismerősnek, barátnak veszünk, így ismerjük annyira az ízlését, hogy tudjuk minek is örülne valójában. Gondoljuk végig, kinek, mi a hobbija, hiszen ehhez kapcsolódó ajándékokkal nagy örömet szerezhetünk. Barátnőnek, lánytestvérnek, anyukának ajánlott a ruha, kiegészítő, táska, konyhai eszköz, kozmetikum, parfüm vagy óra vásárlása. Nekem mindig nehezebb volt fiúnak ajándékozni, persze ez nem jelenti azt, hogy ne találnánk valami szépet a fa alá. Apukának, férjnek, barátnak vehetünk fényképezőgépet, elektromos borotvát, karórát, számítógépes játékot, kozmetikumot, szivart, pénztárcát és mobiltelefont.

Néha előfordul, hogy elfáradunk, tényleg nincs ötletünk, vészesen ketyeg az óra, mindjárt itt a Szenteste. Erre az esetre is vannak megmentő ajándékok, ilyen például a legbiztosabb ajándék, azaz a könyv, az újság-előfizetés, wellness-hétvége, színház illetve koncertjegy. Ezek 100%-ig biztosak, hiszen személyre szabottak, mindenkinek az egyénisége szerint tudunk válogatni.

A legkülönlegesebb ajándéknak még mindig a saját gyártású és az egyedi ajándékok számítanak. Készíthetünk fotóalbumot, fotókönyvet, naptárt, gyertyát, különféle szappanokat, díszeket, összeállíthatunk zenei cd-ket, köthetünk sálat, kesztyűt.

Nézzünk körül alaposan, hiszen ilyenkor akciósan is sok mindent beszerezhetünk. És ne aggódjunk, nincs olyan ajándék aminek nem lehet örülni, hiszen mindenki tudja, hogy szívből jött.

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

Előző cikkÖt perc kismamatorna otthon – képekkel
Következő cikkHáziőrizetbe kerülhet Geréb Ágnes

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..