Sok családban a karácsonyt a várakozás mellett szorongás is megelőzi, mert az a tapasztalat, hogy az ünnep idején folyamatos a feszültség, és előbb-utóbb kitör a veszekedés. Összeállításunkban felvillantunk néhány konfliktushelyzetet, és ötletet adunk arra, hogyan érhetjük el, hogy a karácsony valóban ünnep legyen.
Vitakarácsony
Szilvi négy testvérével zajos családban nőtt fel. Minden ünnep nagyszabású volt, karácsonykor pedig az volt a szokás, hogy náluk gyűlt össze a rokonság, és ő gyerekként a testvéreivel, unokatestvéreivel azt élte meg, hogy ez egy világraszóló nagy mulatság, és igazán gondtalan együttlét.
Ahhoz kamaszodni kellett, hogy feltűnjön, van mégis feszültség, hogy vitatkoznak a felnőttek, és a nők csitítgatják férjeiket, de mindig van, hogy valaki igazán korán hazaindul. Már egyetemre járt, amikor először beszélgetett erről édesanyjával, és amikor megértette, hogy mindenki félve várja a karácsonyt, és a konfliktusok menetrendszerűen részei lesznek az ünnepi együttlétnek. Év közben ezek szunnyadnak, a feszültség oka megvan, bizonyos dédszülői ház és telek igazságtalan elosztása, de ilyenkor egymásnak feszülhet két fél, és a családtagok beállnak mögéjük, mint két ellenséges tábor.
Mire Szilvi huszonöt éves lett, a nagycsalád egyre kevésbé találta a hangot egymással, és Szilvi édesanyja évről évre nehezebben készült az ünnepre. Mégis úgy érezte, nincs más választásuk, pontosan tudják, mi várható, hogy sírás és veszekedés lesz az ünnepből, de a karácsony el nem maradhat.
Nevetve meséli Szilvi, hogy három éve, amikor felvetette, nem kell, hogy ők biztosítsanak terepet ennek a karácsonyi tragikomédiának, édesanyja elkerekedett szemmel hallgatta, és azt mondta, soha nem gondolkodott ezen, hogy lehet másként. Szilvi édesapja sosem szólt bele a fontos kérdésekbe, de most jó ötlettel állt elő: a nyaralóban töltik a karácsonyt, csak az ő szűk családjuk.
Elvált férfiak vesszőfutása
Zoltán agglegény, szülei vidéken élnek, újévre megy inkább hozzájuk. Karácsonykor dolgozik, és a benzinkúton érdekes dolgokat lát.
– Huszonnegyedikén, ahogy sötétedik, alig van forgalom, este kilencig kizárólag férfiak érkeznek a shopba, autóik dobozokkal, ajándékzacskókkal tele, és még valami csokoládét válogatnak feszülten. Tudom, hogy kik ők, az elvált férjek. Elképzelnem is nehéz, hogyan lehet ezt kibírni, menni a régi családba, ott talán már új férfi is van, a régi anyós, neki kell még az utolsó pillanatban valami bonbon. A gyerekek várják, de lehet, a felnőttek egymáshoz se szólnak, de a gyerekek miatt végig csinálják, végrehajtják a közös ünnepet.
Egyszer egy férfi kimerülten jött délután, mondtam neki, visszafelé jöjjön be, legalább mesélje el majd el, hátha megkönnyebbül, ha már túl van ezen az estén. És visszajött – én azóta tudom, hogy tényleg nem kell nekem a család, elvagyok én magamban, megvannak a kapcsolataim, de azért nem teremtek magam köré családot, hogy aztán ez legyen belőle.
Amíg kicsik a gyerekek az elvált családban valóban minden erejüket összeszedve próbálnak a szülők eljátszani valami régi karácsonyt. De ezek nehéz esték, a keserűség nem félrerakható csak azért, mert a naptár karácsonyt mutat. A karácsony nem a patchwork-családok ünnepe, csak azoké a kivételes hippi lelkületűeké, akik a keblükre tudnak ölelni mindenkit, történt, ami történt.
Karácsony önmagunkkal
Katinak kellett egy nehéz évvége, hogy leszámoljon a hiedelmemmel, hogy a karácsonyt nagyon meg kell ünnepelni ideális körülmények között, mert ha nem, akkor igazán nagy baj van. Hat évvel ezelőtt éppen huszadikára vált a párkapcsolata tarthatatlanná, nem gondolkodott azon, hányadika van, csak el innen, ez járt a fejében.
Két nap múlva volt egy kulcsa egy üres albérlethez, és huszonharmadikán éjszaka pár zsák ruhával, bőröndökkel elköltözött. Huszonnegyedikén délig ténfergett a lakásban, a barátnőit hívta telefonon, elmondta, hogy elköltözött. Érezte a kínjukat, hogy most úgy érzik, órákat illene beszélgetni, de telefon a vállukhoz szorítva, és nagy tálakat mosogatnak. Megnyugtatta őket, hogy jól van, és a szüleit már fel sem hívta.
Délben elment egy könyvesboltba, szórakoztatta a tömeg, hogy tényleg vannak, akik ilyenkorra hagyják a vásárlást. Magának vett ajándékot, egy vacak regényt, egy estére jó lesz, és egy méregdrága fotóalbumot. Zárás előtt futott még be egy élelmiszerboltba, és csupa nemkarácsonyi dolgot vett, bármit, amit megkívánt. Volt csokoládé, fagylalt, és fagyasztott készételek. Ma is úgy emlékszik, csodás három napja volt, egy ünnep, amit csak magával töltött, soha ennyi figyelmet nem szánt még magára.
Megszoksz vagy megszöksz?
Mónikáéknál a karácsony már régóta nem a szeretet ünnepe, a gyűlölködésé annál inkább. A család egyébként sem túl szilárd alapokon nyugvó lelki békéjét – s persze egymás idegeit – a tagok a finomságokkal teli fehér asztal mellett tépázzák évről évre. Mónika gyerekei egy alkalommal megelégelték a rendszeres hajtépést, ezért kellemesebb programot szerveztek maguknak szentestére. Móni elfogadta a döntésüket, ám kötelességtudata erősebb volt attól, hogy ő is a szökést válassza.
Amíg mások ünneplőbe öltöztetik a lelkünket karácsony estére, ő a türelem erényével vértezte fel magát, hogy túlélje a tágabb rokonságot összecsődítő vacsorát. Milyen jól tette! Még be sem lépett az ajtón, amikor az unokahúga az üdvözlés helyett szemrehányó kérdést szegezett neki: „Hát milyen anya vagy te, hogy még karácsonykor sem tudsz parancsolni a gyerekeidnek?”
Az est hátralévő részében a szülei egymással, az unokahúg a férjével, a nagynéni pedig az ő férjével veszekedett folyamatosan, változó intenzitással. Csak a nagymama ringatózott csendesen a hintaszékében a bejglijére összpontosítva. Móni irigykedve gondolt az egérutat választó gyermekeire, egészen addig, amíg meg nem ízlelte a fokhagymás, kolbásszal töltött karajt. Azóta sem evett ahhoz foghatót.
Egy asztalnál az új és a régi család
Edina már szinte nem is emlékszik arra az időszakra, amikor a karácsony még meghitt, bensőséges családi ünnep volt. Számára a szenteste évről évre növekvő számú idegenek kínosan feszengő gyülekezete. Lányaik 4 és 6 évesek voltak, amikor férjével, Istvánnal a válás mellett döntöttek. A fontos családi eseményeket és ünnepeket azonban továbbra is együtt töltötték. A gyakorlat, kompromisszumok árán ugyan, de sokáig működött. Félretették egymás iránti haragjukat, a kislányok pedig izgatottan várták az év legszebb estéjét, amikor újra együtt láthatják szüleiket.
Az ünnepi asztal körül helyet foglalók száma öt évvel a válás után kezdett növekedni, nem kis kellemetlenséget okozva minden résztvevőnek. István először csak az új barátnőjét hozta magával, majd jöttek annak kamaszodó fiai is. Hamarosan Edina is társra talált, így nem volt kétséges, hogy párja és annak két kislánya is velük karácsonyozik. A régi tagok féltékeny szemmel néztek az újakra, az újak zavarban érezték magukat a régiek miatt. A többek számára idegen, járulékos tagok megérkezése azonban mindenkitől elvette az ünnep békés, fesztelen hangulatát.
Először István, majd Edina új párjának szüleivel bővült a családnak már alig nevezhető, ám az eredendően családi ünnepet mégis együtt töltő emberek közössége. A járulékos tagok versenyének eddigi állására idén István licitált rá: bejelentette, hogy új feleségének bátyját és gyermekeiket is magával hozza. Edina svédasztalos fogadásra készül és persze egy újabb rémes karácsonyra.
2. rész: Változtassunk a forgatókönyvön>>
