Komplex kisgyermekkori szűrőprogram indul

Uniós támogatással kisgyermekkori komplex szűrőprogram indul, amelynek célja bevonni az ellátásba azokat is, akik valamilyen okból nem kapják meg a nekik szükséges korai fejlesztést – mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten.A kiemelt program 2,5 évig tart majd, és 2,5 milliárd forint uniós forrásból valósítják meg – jelentette be az államtitkár a sajtótájékoztatón.

ID-100131259A program egy része egy – tizenöt életszakaszra bontott – szülői kérdőíven alapul, amelyet 1500 család tölt majd ki gyermeke életkorának megfelelően. A program részeként a védőnők elektronikus úton, táblagépek segítségével fogják feldolgozni az általuk felvett adatokat, így egységes dokumentumrendszer jön létre – ismertette.

Fogarasi András gyermekneurológus kifejtette: a programmal szeretnék elérni a teljes gyerek-alapellátást és a házi gyermekorvosokat, hiszen a korai ellátásra szoruló gyermekek több mint harmada nem kapja meg a szükséges ellátást vagy szolgáltatást. A korai életszakaszban nyújtott támogatás eredményesebb és költséghatékonyabb, mint a későbbi, ezért is van szükség a komplex felmérésre – tette hozzá.

Az informatika fejlesztésére és összehangolására azért van szükség, mert a védőnő körzet szerint dolgozik, de nem biztos, hogy a gyermekorvos is a körzetből való, hiszen a szülő szabadon választhat gyermekorvost – fejtegette a program szakmai vezetője.

A módszertani rész keretében elsősorban azt tekintik át, hogy jelenleg melyek a védőnők és a háziorvosok feladatai a gyerekek 0-7 éves korában, mert rengeteg a párhuzamosság – mondta Fogarasi András.

Fogarasi András közölte, a módszertani fejlesztés jövőre továbbképzéseken fog eljutni az alapellátó orvosokhoz, és része lesz a védőnői tananyagnak is.

MTI

fotó: freedigitalphotos.net

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .