Kulcsár Edina és párja, Szabó András – Csuti idén februárban jelentették be, hogy szülői örömök elé néznek. A pár csodaként éli meg a várandósságot, már alig várják a kis Medox érkezését. Edina rajongói nagy örömére, élete minden fontos pillanatát megosztja velük közösségi oldalán, így mindannyian végigkísérhetjük terhességét napról napra, hétről hétre. A pontos dátumot, hogy mikorra várják első gyermeküket, szeretnék megtartani maguknak, de Edina megígérte, ha eljön az ideje, mindenről beszámol követőinek.
A kismamát 2014-ben Magyarország legszebbjének választották, majd az ezt követő világversenyen második helyezést ért el, ezzel történelmet írt! Várandóssága idején is gyönyörű, ízléses képeket láthatunk róla, és kijelenthetjük, hogy nagyon jól áll neki az egyre növekvő pocak.