Lisztérzékeny a lányom!

A lisztérzékenység komoly diétához kötött. Mivel nem egyszerű a diagnosztizálás, fontos, hogy a szülők gyanú esetén erre is kérjenek vizsgálatot. Itthon a gyerekek és a negyvenéves nők a két veszélyeztetett korcsoport, bár becslések szerint a betegeknek csak körülbelül a fele tudja magáról, hogy azért van rosszul az étkezések után, mert lisztérzékeny.

Koltai Tünde, a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesületének elnöke szerint hazánkban egyre többen érintettek, növekszik azoknak a száma, akinek gluténmentes ételekre van szüksége.

Az igény felmerülésével azonban nem feltétlenül járt együtt a gluténmentes termékek megjelenése és széles választéka a hazai boltokban. Azonban egy érintett anyuka nem adta fel, és saját tapasztalata alapján ma már ő is azok közé tartozik, aki egyre több finomságot kínál a lisztérzékenyeknek.

Budaörsi élelmiszerallergia szaküzlet, Nyugati Cöli Bisztró

„Tíz évvel ezelőtt kezdődött a történetünk, ami eleinte igazi rémálom volt – kezdi Gyepes Katalin. 13 éves múlt Szilvi lányom, amikor egyre rosszabbul lett, ugyanis akkor még nem tudtuk, hogy atipusos lisztérzékenysége van. Volt, hogy kórházba kellett vinni, mert olyan vashiánya volt, hogy azt mondták, biztosan valami belső vérzése van. Egy hétig vizsgálták, majd semmit sem találtak – hazaküldték. Senki sem tudta, hogy miért van folyamatosan arcüreg-gyulladása. Mintha egy hullámvasúton ültünk volna: állandóan változott a lelkiállapota, attól függően, hogyan érezte magát: folyamatos ízületi fájdalma és hőemelkedése volt és mindig éhes volt.
Amikor elvittem a gyerekorvoshoz, hogy mentsék fel egy időre a torna alól, mert olyan ekcémás lett, hogy járni alig tudott, a körzeti orvos azt mondta, hogy nem teszi meg, mert Szilvi biztosan csak szimulál. Az egészségügyben dolgoztam – mondja Katalin – és hiába magyarázta nekem minden orvos, hogy Szilvinek semmi baja, végül elvittem az én felnőtt háziorvosomhoz. Négy év után egy részletes kivizsgálás után derült ki, hogy lisztérzékeny.”

Mivel tíz évvel ezelőtt még nem volt nagy választék a gluténmegluténmentes, lisztérzékenyntes termékek között, és Katalin másik lánya is szeretett volna finomat enni, az asszony kísérletezni kezdett, kakaós csigát készített először. Majd gondolt egyet, és Budaörsön egy kis helységében megnyitotta családjával élelmiszerallergia szaküzletét és itt kezdték el sütni saját recept alapján a kakaós csigát, amit kifli, kenyér, túros batyu követett.
Hatalmas sikerük volt, az egész országból érkeztek hozzájuk a vásárlók.

A napokban a családi vállalkozás a fővárosban is nyitott egy kedves, kávézóval egybekötött boltot a Nyugati téren.

Itt biztonságosan tud étkezni minden érintett, ami azért nagyon fontos, mert a speciális diétát állandóan tartani kell és így nem is olyan egyszerű barátokkal, családdal elmenni és beülni egy étterembe.

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkBabák, akik szeretik a hangtálakat
Következő cikkHáromból egy anyuka nehezen szoptat

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .