Míg a legtöbb kisgyermek élete első éveiben kifejezetten anyás, a későbbiekben ez szinte egyik pillanatról a másikra megváltozhat és már csak apa fürdetheti, apa olvashat esti mesét. Tegnap még anya volt a legjobb, ma már csak apa kell? Mire jó egy anya és miért fontos az apa? Mi a szerepe a gyerekek apa- és anyaimádó korszakainak?

Apa, a hős

„Az első két évben Benjámin nagyon anyás volt. Ám nemrég ez gyökeresen megváltozott. Olyannyira, hogy reggelente csak apa öltöztetheti, ő kenheti a vajas kenyeret és este kizárólag ő mesélhet. Egyik napról a másikra apa lett életünk hőse.”- mondja Éva. – „Tudom, hogy ez így természetes, mégis rettentően féltékeny vagyok a férjemre.”

A pszichológus szerint teljesen normális, ha egy kétéves kisfiú inkább az édesapja társaságát keresi, még akkor is, ha ez a mellőzöttség az anyának rosszul esik.

„Az első életévben az anyához szorosabb kapcsolat fűzi a piciket, mint az apához, ennek azonban nem csak biológiai okai (életben maradási ösztön, a szoptatás miatt az anyához kötöttség) vannak, hanem a törődés mennyisége és minősége miatt is alakul így.

A gyerekek fejlődésében két éves kor körül jön el az a pont, amikor ki kell lépni a nagyvilágba. A tágabb környezet felfedezésében a bátor apuka a kalandvágyó kisgyerek legfőbb útitársa és játszótársa. Míg az anya a család érzelmi bázisát biztosítja, az apának instrumentális szerepe van, vagyis ő felel a társadalmi normák elsajátításáért és annak a függőségi viszonynak az átformálásáért, amely az anya-gyerek kapcsolatot az első évben jellemzi. Az apukák a családon kívüli szocializáció felelősei, ők tanítják úszni, biciklizni csemetéiket és ők a család első számú védelmezői.
„A férjem sokkal vagányabban neveli a kisfiunkat, ő bátorítja Benjámint akár merészebb mutatványokra is, miközben én még odanézni sem merek.”- nevet Éva.

Míg a hetvenes években az apák létezését csupán biológiai szükségszerűségnek tartották, mára ez a nézet –szerencsére- teljesen megváltozott. A mai apukák örömmel fürdetnek, pelenkáznak, ringatják és hordozzák kicsinyüket és előszeretettel játszanak vele. Igaz, rájuk leginkább a „tombolós” játékok jellemzők: a levegőbe dobálják gyermeküket, birkóznak vele, csiklandozzák őket.

Identitáskeresésben

Az életkoron túl a gyermek neme is nagy mértékben meghatározza, mikor melyik szülőjét részesíti előnyben és melyikkel alakít ki szorosabb kapcsolatot. Négyévesen Lina tipikus „anya pici lánya” volt, örömmel segített a házimunkában, éjjel-nappal babázott és csak „csajos” ruhákat volt hajlandó felvenni. Mint a legtöbb vele egyidős kisgyerek, ő is folyton kísérletezett a női szerepekkel és a megerősítést az édesanyjától várta. Lina most második osztályos és a copfos-szoknyás kislányból apa nadrágos, vagány nagylányává változott, aki az ideje nagy részét leginkább apával és olyan fiús játékokkal tölti, mint a focizás vagy a kerékpárszerelés. Női oldala megtalálása után most fiús énjével kísérletezik.

A gyerek a legelső és legfontosabb leckéket nemi magatartására vonatkozóan a szüleitől kapja. A kislány anyjától tanulja meg, hogyan viselkedik egy nő a férjével, gyermekeivel, ismerőseivel, milyen értékrend alapján szervezi életét. De apján tanulmányozza először azt, hogy milyen egy férfi, és szülei együttélésében azt, hogy milyen a férfi és a nő örök kapcsolata. A fiú apjától lesi el az úgynevezett férfias tulajdonságokat (bátorságot, szívósságot, lendületet), de a férfi családban játszott szerepét, otthonhoz, feleséghez, gyermekeihez fűződő viszonyát is.

Tévedés, hogy az apa csak a fia nemi szerepvonásainak kialakulásáért felel!

Kísérletek bizonyítják, hogy a lányával szeretetteljes viszonyt ápoló, őt féltő és óvó apa hatására a kislányban a hagyományosan feminin vonások válnak uralkodóvá: kedves és házias, a nyílt agresszív viselkedést kerülő, kicsit nyafka nővé érik.

Az az apa, aki kevésbé dependens, szellemileg és fizikailag is vállalkozó szellemű kislányt nevel, inkább a gyerek autonóm törekvéseit erősíti, aki így független és teljesítményorientált felnőtté cseperedik.

„A lányok apjuk szemén keresztül látják és határozzák meg önmagunkat.”- mondják a szakemberek.

Az évek múlásával a fiúk édesapjukra egyre inkább riválisként tekintenek. Nem csak azért keresik társaságát, mert ő a minta, hanem azért is, mert össze akarják vele mérni saját képességeiket, erejüket. Gyakran választják ugyanazt a hobbit, hogy minél közelebb kerülhessenek hozzá, később pedig túlszárnyalhassák.

Nálatok ki a főnök?

Még a nagyobbak is inkább édesanyjukhoz fordulnak, ha lelki eredetű problémáik vannak.

„ Érzelmeket érintő kérdésekben a gyerekek inkább anyát tartják kompetensebbnek, míg a stratégiailag fontos döntésekben az apa szava számít ”- állítják a pszichológusok.

Az őszinte odafordulás alapvető bizalmat és szoros kapcsolatot feltételez, nem is beszélve a fizikai jelenlétről, amely leginkább a késő estig dolgozó apáknál jelent problémát. Igaz, szakértők állítják, hogy a kapcsolat intenzitása nem elsősorban az egymással eltöltött idő mennyiségétől, mint inkább a minőségétől függ. A tapasztalat azt mutatja, hogy nagyobb befolyással vannak gyermekeikre a sokkal többet távol levő apák, szavuk nagyobb súllyal esik a latba, ennek pedig az intenzív együttes élmények és az apa társadalmi pozíciója lehet az oka. Az apa szájából – aki felelős pozícióban van egy nagy cégnél- sokkal hitelesebbnek és megalapozottabbnak tűnik egy döntés, mint anyáéból.

A harmónia megbomlása

A legtöbb ember számára élete első, legfontosabb szereplője, az édesanyja. Nem csoda, ha a kezdeti szimbiózis bomlásnak indulását az anyák tragédiaként fogják fel. Míg eddig ők voltak gyermekük figyelmének középpontjában, annak ragaszkodása, szeretete szinte kizárólag nekik szólt, most ezen osztozkodniuk kell apával.

A kapcsolat „háromszögűvé” válásával a kisgyerek elindul a nagyvilág felé, fejlődésének záloga az anyával való kapcsolat lazítása.

Persze ha sem az anya, sem az apa nincs jelen a gyerek életében – mert állandóan dolgozik vagy saját életét éli-, esélyük sincs, hogy kedvenccé váljanak. Nem jó jel az sem, ha a kisgyerek tartósan elutasítja valamelyik szülője közeledését és csak az egyikkel hajlandó szorosabb kapcsolatot kialakítani, mondja a pszichológus. Ennek oka lehet a szülők közötti nyílt vagy burkolt konfliktus, amelynek kapcsán a gyerek kötelességének érzi megvédeni a „gyengébbet”, büntetni a „bűnöst” és nyíltan állást foglalni.

Amíg azonban ez az oda- és elfordulás időszakosan változik, hol apával, hol pedig anyával fűződnek szorosabbra a szálak, nincs gond, sőt, ez az egészséges személyiségfejlődés természetes velejárója, mint ahogy a pillanatnyilag elhanyagolt fél féltékenysége is érthető. Tilos azonban a gyereket emiatt bántani, kérdőre vonni, azt a kérdést feszegetni, kit szeret jobban, mert ez csak feszültséget kelt benne.

„Teljesen természetes, hogy az ember érzelmeinek intenzitása időnként változik és kifejezetten káros, ha manipuláljuk ezeket a tiszta érzéseket”

A szülőknek bízniuk kell abban, hogy a gyermeki szeretet és odafordulás mindig úgy változik, hogy az a személyisége fejlődését szolgálja. A pszichológus azt javasolja, hogy ne nyúljunk bele ebbe a folyamatba, mert a gyerekek ösztönösen érzik, mire van szükségük. Fogadjuk el, hogy egyszer anya a favorit, mert ő megértőbb, máskor pedig apa a nyerő, mert ő adja az életképesebb tanácsot.

Szólj hozzá Te is!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..