Magyar orvosok választanak szét egy fejüknél összenőtt sziámi ikerpárt

sziámi ikrek

A bangladesi sziámi ikrek szétválasztását a világon eddig sehol sem vállalták, most magyar orvosok tesznek csodát. Egy magyar orvoscsapat, dr. Csókay András, dr. Pataki Gergely és dr. Hudák István vállalkozott egyedül arra a nagy kockázatú, többlépcsős beavatkozásra, hogy szétválasztanak egy bangladesi sziámi ikerpárt – írja a Blikk. A lap arról ír, az első, legveszélyesebb műtét a napokban történt meg, sikeresen.

Rabia és Rukiya épp olyanok, mint bármelyik kétéves gyermek: járnak, mosolyognak, kommunikálnak a külvilággal, csak épp a koponyájuknál összenőttek, és bár az agyuk külön-külön kifejlődött, az agykéreg összetapadt” – mondta a lapnak dr. Csókay András. Az orvos arról beszélt, közös volt a fő agyi szállítóér-hálózatuk is.

„Néztem az MR-leleteiket, és imádkoztam. Majd eszembe jutott: mi lenne, ha az óriás agydaganatok viselkedését próbálnánk utánozni, így segítve a gyerekeken. Azaz szépen lassan elzárnánk az ereket, így a keringés másfele terelődik. Ezt csináltuk meg katéteres eljárással” – fejtette ki az orvos. Hozzátette: tudta, hogy erre egyedül dr. Hudák István képes, akivel a Honvédkórházban dolgoztak együtt.

A magyar orvosok a múlt vasárnap utaztak Banglades fővárosába, Dakkába. Először három órán keresztül érfestéssel vizsgálták a kislányok agyi keringését, majd egy ötórás beavatkozás következett.

2 órát éltek csupán a Budapesten született sziámi ikrek

„Nagyon fontos volt a teljes precizitás. Egyik gyermek sem sérülhetett vagy halhatott meg, hiszen ez a másik életét is örökre megnyomorította volna” – fejtegette dr. Hudák István. Húsz százalék esélye volt, hogy meghalnak a gyerekek.

A doktorok végül sikerrel jártak: egy ötórás műtéttel lezárták a közös nagy és a 24 kisebb vénát is. A két kislány mosolyogva ébredt az altatásból. Bár kívülről nem látszik semmi, mégis megtörtént a szétválasztásuk legfontosabb lépése: most már külön-külön működik az agyuk.

A plasztikai helyreállító sebészeti missziókat szervező Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány három orvosa már évek óta lát el betegeket Bangladesben, így került hozzájuk a ritka és bonyolult orvosi eset.

Dr. Csókay András, Dr. Hudák István és Dr. Pataki Gergely,
A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány orvosai – Dr. Csókay András, Dr. Hudák István és Dr. Pataki Gergely, fotó: cselekves.org

Pataki Gergely március 6-án kedd reggel az M1 aktuális csatornán elmondta, 2,5-3 millió szülésből csupán egy sziámi iker, s ezeknek a hat százaléka a fejüknél összenőtt. A bangladesi Dakkában február 28-án elvégzett műtét bonyolultságát jelzi az is, hogy több külföldi szakember nem vállalta a beavatkozást. A mostani, első műtét után – a tavasz közepén vagy végén – szövettágítókat építenek majd az ikrek koponyája köré, míg a végső szétválasztásra szeptemberben kerülhet sor – mondta.

forrás: hirorigo.net/atv.hu és MTI
fotó: 
hirorigo.net
hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkTerápia visszeres kismamáknak
Következő cikkNem megy fogházba Geréb Ágnes

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .