Május elsején Vígmajálissal ünneplik a 127 éves teátrumot

A hagyományokhoz híven az idén is megrendezik a Vígmajálist: május 1-jén évadbejelentéssel, könyvbemutatókkal, családi programokkal és koncertekkel várja a Vígszínház a közönséget, hogy együtt ünnepeljék a 127 éves teátrumot.

A Vígmajális délutáni ingyenes programjai könyvbemutatókkal kezdődnek, majd a Ditrói Mór utcában gyerekfoglalkozásokkal, dedikálással és koncerttel várják az érdeklődőket, akik megismerhetik a Vígszínház jövő évadának tervezett bemutatóit is.

Este a nagyszínpadon exkluzív gálakoncertet adnak Budapest 150. és a Vígszínház 127. születésnapja alkalmából – áll a teátrum MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Mint írják, május 1-jén 13 órától a Vígszínház alagsori büféjében két színháztörténeti könyv bemutatójára várják az érdeklődőket.

Illyés Ákos, a színház főmérnökének szerkesztésében A Vígszínház 125 éves épületének története címmel megjelent kiadvány archív fotókkal, eredeti építész- és látványtervekkel, a színház régi iratainak segítségével vezet végig a színház alapításának ötletétől az épület tervezési elképzelésein át, az építésen, a megnyitáson és az azt követő évtizedeken keresztül egészen napjainkig.

Az olvasó megismerheti a mai közönség által már nem látható eredeti épületrészleteket, betekintést nyerhet a kulisszák mögötti életbe és abba is, milyen lehetett a Vígszínház belső élete több mint száz évvel ezelőtt.

A Fesztbaum Béla és Gellért-Robinik Péter szerkesztésében megjelenő A Vígszínház 25 éve (1996-2021) című színházi album egy régi hagyománynak a folytatása. A Vígszínház ugyanis időről időre megjelentet egy összefoglaló kiadványt, amely igyekszik egy kötetbe sűríteni, és fényképek segítségével felidézni az eltelt időszak művészeti eseményeit, társulati és egyéni teljesítményeit, ébren tartani a törékeny színházi emlékezetet és továbbírni a színház 1896. május elsején kezdődött történetét.

A könyvbemutatókon Fesztbaum Béla, Illyés Ákos, Radnóti Zsuzsa és Rudolf Péter beszélget.

A Ditrói Mór utcában 14 órától várják az érdeklődőket, hogy a társulat és a közönség együtt ünnepelhesse meg a Vígszínház 127. születésnapját. Rudolf Péter igazgató 15 órától ismerteti a következő évad bemutatóit, majd többek között olyan előadásokból hallhatók részletek, mint a 80 nap alatt a Föld körül, A nagy Gatsby, A dzsungel könyve, A padlás és A Pál utcai fiúk, valamint a társulat néhány tagja meglepetés dalokkal is készül.

Délután dedikálás, plakát- és könyvárusítás, szelfigép és gyereksarok várja az érdeklődőket, valamint kedvezményes jegy- és bérletvásárlásra is lehetőséget biztosítanak.

A Vígszínház társulata a Vígmajális program záróakkordjaként 19 órától a nagysikerű Víg125 koncertsorozat különkiadásával zenés időutazásra hívja közönségét.

A közlemény kitér arra is, hogy megszámlálhatatlan nagyszerű és népszerű dal született Budapestről. Mint írják, ezek a slágerek megörökítik a főváros hajdani lakóinak hétköznapjait, örömeit, bánatait, hangulatait, életük apró eseményeit, és hát ebből is áll egy város története, nemcsak nagy történelmi fordulópontokból.

A Budapest 150. és a Vígszínház 127. születésnapját ünneplő koncert Fesztbaum Béla rendezésében látható. Az esten „a régi Pest-Buda megidézésétől ismert és újra felfedezett dalok szárnyán végig repülünk a város és a Vígszínház közös történetén többek között olyan nagyszerű szerzők közreműködésével, mint Kálmán Imre, Zerkovitz Béla, Eisemann Mihály, Fényes Szabolcs, Presser Gábor, hogy aztán Cseh Tamás Budapestjét érintve megérkezzünk a grundra” – fogalmaznak a közleményben.

hirdetés
Ha van kimeríthetetlen téma és témán belüli kérdéskör ezen a csodálatos bolygón, úgy vélem ezek pontosan a gyereknevelés és a család témakörei. Minden nap hoz némi változást, mindig jönnek újabb és újabb fordulatok a világban, mindig lesznek időszerű kutatások, melyekről igenis érdemes írni. Önnön gyermekkori tapasztalatokat, személyes gondolatokat, szakmai cikkek fordításait öntöm szavakba. Az írás az életem fő mozgatórugója. Legyen szó cikkekről vagy versekről, izgalmasnak és gyönyörűnek találom az alkotás ezen módját. Az információáramlás könnyeden zajlik modern világunkban, ezért nagy lehetőség számomra, hogy egy ilyen nagyszerű közösséggel oszthatom meg mondandómat, mint amilyenek Ti vagytok!
Előző cikkAz első 50 nap: tanácsok a kisbaba első heteire
Következő cikkOtthon vagy a babáddal? Egészítsd ki a jövedelmed egészségpénztárból!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .