Már a 30 hetes magzatnak is van emlékezete

30 hetes magzat

Egy holland kutatás szerint már a 30 hetes magzat is rendelkezik rövid-távú memóriával. 93 terhes nő vett részt abban a vizsgálatban, ahol a magzatok reakcióit mérték ún. „vibroakusztikus” inger hatására. A magzatokat a 30., 32., 34., 36, és 38. terhességi hétben vizsgálták.

Már a 30 hetes magzatoknak is volt 10 perces rövid-távú memóriájuk, a 34 hetes magzatok pedig úgy tűnt emlékeznek a 4 héttel korábban elraktározott információkra.

„A vibroakusztikus készülék hangokat és rezgést is kibocsát (vibro = rezgés, akusztikus = hang – a szerk.) – magyarázza Dr. Jan G. Nijhuis, a Maastrichti Egyetem Genetikai, Családtervezési és Gyermekegészségügyi Központjának vezetője, a kutatás egyik szerzője. – Az ingereket a magzat lábánál fejtettük ki, félpercenként 1 másodpercig. Azt mértük, hogy hány inger után nem reagál már rá a magzat. Ez ugyanis azt jelenti, hogy már habituálódott, azaz hozzászokott, és biztonságosként ismeri fel.”

A habituáció a tanulás egyik legegyszerűbb formája, egészséges idegrendszer szükséges hozzá. Lényege, hogy egy élőlény megtanul nem reagálni olyan ingerekre (pl. egy óra hangos ketyegésére), amelyeknek nincsenek komoly következményei, nem veszélyesek. Az első vizsgálatokat a magzati habituációról 1925-ben végezték, és egy autódudát használtak hozzá. Hasonló vizsgálatokat végeztek azóta elektromos fogkefék, ajtócsengők és az említett vibroakusztikus készülék használatával.

Az inger szintje viszonylag magas volt a szakértők szerint. „Szinte biztos vagyok benne, hogy a baba tisztán hallotta, és elég hangos volt a keltett zaj.” – mondta Dr. Richard O. Jones texasi szülész-nőgyógyász professzor.  – Bárcsak láthattam volna közben ultrahangon a babát, nem csodálkoznék, ha a kezeit a fülére szorította volna.”

A magzat viselkedése, mozgása a központi idegrendszer épségére utal. A terhességi szűrővizsgálatok közül a magzatmozgás számolása a legegyszerűbb eljárás, melyet a kismama maga is elvégezhet. Ezt a terhesség 32. hetétől szokta kérni a terhesgondozást végző orvos. 30 perc alatt legalább 5 magzatmozgást kell észlelnie az anyának, de ez akkor is kevesebb lehet, ha a baba alszik. Ilyenkor fel lehet ébreszteni zenével, zajjal, a has finom nyomogatásával, vibrációval vagy ha a kismama mozog.

„Ez a következő lépés ahhoz, hogy jobban megértsük a magzat központi idegrendszerének fejlődését. – mondja Dr. Jan G. Nijhuis. – Ki szeretnénk fejleszteni egy méhen belüli neurológiai vizsgálati módszert, melyet aztán felhasználhatnánk a veszélyeztetett magzatoknál.”

fotó: youtube.com

Magzat hétről hétre

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkÓnodi Ágnes babahordozás szakértő
Következő cikkJótékony hatású a szülési fájdalom

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .