Ónodi Ágnes babahordozás szakértő

2332

Ónodi-Ágnes-babahordozás-tanácsadásTémakör: babahordozás, kötődő nevelés, hordozóeszközök

A szakértő elérhetőségei:
Honlap: www.hordozo.hu
E-mail: [email protected]
Telefon: 06 30 847 62 26

A szakértő cikkei>>

Első gyermekem babakorában – 2003 nyarán született – sokat szenvedtem. Igazán nagyon igyekeztem, ő mégis sokat sírt. És én sem találtam a helyem ebben a vadiúj helyzetben, amiről nem is tudtam előre, hogy ennyire új lesz. Próbáltam a babám körül olyan környezetet teremteni, ami a legjobb neki, miközben nekünk, a szüleinek is élhető. Gondolkodásomban meghatározó volt, hogy a gyerek megszokja a rendet maga körül. Ezt szem előtt tartva alakítottam életünket. Időről időre megéltem, hogy kialakult egy rend, amely egy darabig működött (engem pedig eltöltött a büszkeség és a megkönnyebbülés), majd felborult (engem pedig elborított a bizonytalanság és kétségbeesés), és kezdhettem a „szoktatást” elölről. Közben gyötrődtem, mert hiányzott a harmónia, a szabadság és talán leginkább a babámmal való egység élménye.

Levilla Pöttöm Tanoda
Miele DG 6001 GourmetStar gőzpároló

Az életünkben egy pont volt, ahol mindezt megkaptuk: kendőbe kötve. Így kerek lett a világ. Ezért egyre többet hordoztam. A hordozást írásos használati utasításból tanultam. Akkor még nem tudtam, hogy milyen óriási különbség, hogy a kendő így vagy úgy van megkötve. Egyszerűen csak élveztem, hogy együtt vagyunk.

Két évvel később megszületett második gyermekem. Ő sokat profitált abból, amit az elsővel tapasztaltam. Nem próbáltam napirendet kialakítani, és rendhez szoktatni. Nem aggódtam hogy hogyan lesz élhető az életünk. Nem féltem tőle, hogyan lesz önálló nagyobb korában, ha kicsiként folyton rám van kötve. Ráhangolódtam. Figyeltem az ő igényeire, miközben figyeltem a magaméira, és a többiekére is a családban. Kerestem a pillanatnyilag legjobb megoldást, és bíztam benne, hogy idővel egyre kevesebbet kell nekünk alkalmazkodni a legkisebbhez, mert belenő ő is a mi életmódunkba. Praktikusan ez azt jelentette, hogy hordoztam és hordoztam és hordoztam őt. Közben tanultam a hordozásról: az elméletéről, a gyakorlatáról, a hátteréről.

Ennek köszönhetem, hogy most, mikor már harmadik gyermekemet hordozom – ő 2009 tavaszán született – tudatos bennem, hogy mit miért csinálok. Hogy miért hordozom őt egész álló nap. Tudom, hogy testileg-lelkileg ahhoz alkalmazkodott, arra készült fel, hogy hordozni fogják. Látom, hogy így a legkönnyebb, a legfinomabb mindannyiunknak. Felismerem és követem babám jelzéseit, hallom és követem a belső hangjaimat, amik azt mondják: tartsd magadnál, a te babád, nálad a helye! Élvezem, hogy szorosan együtt vagyunk most, amikor ennek van itt az ideje. És tudom, hogy el fog jönni az is, méghozzá nem is olyan sokára, hogy fokozatosan leválik rólam. Igyekszem addig annyit hordozni őt, úgy kibabázni magam, hogy lépést tudjak majd tartani vele az önállósodásban: amikor azt látom majd rajta, hogy menne, boldogan és könnyedén hagyjam menni. Hogy akkor is részem legyen majd abban a kiteljesedettségben, egységélményben, amiben most.

Sok tanulással és tapasztalattal szakmámmá vált a baba- és kisgyermekhordozás. 2005 ősze óta tartok hordozókendő-tanfolyamokat. Azért vágtam bele, mert ahogy jártamban-keltemben a segítségemet kérték, megtapasztaltam, hogy hatékonyan tudok segíteni a hozzám fordulóknak technikai kérdésekben és a babás, kisgyerekes életmóddal kapcsolatos kérdésekben egyaránt.

Örömmel segítek Neked is: várom kérdésedet hordozókendőről és más hordozóeszközökről, ezek használatáról. A hordozás egészségügyi és lelki hatásáról. Arról az életmódról, ami abból következik, hogy látjuk a gyermekek testkontaktusigényét, és ismerjük, hogyan lehet ezt számunkra is kellemes módon kielégíteni – a kötődő nevelésről.

A szakértő tanfolyamai:

Hordozni – miért, hogyan, mivel?: Vezetett beszélgetés a hordozásról sok-sok képpel, érdekességekkel, tényekkel és tapasztalatokkal szinesítve. A pontos programot a résztvevők érdeklődése alakítja. Különböző hordozóeszközök kipróbálása szakszerű segítség mellett. Találd meg Neked mi AZ ideális hordozóeszköz.

Elölhordozás tanfolyam: Megbeszéljük, mi mindenre kell odafigyelni hordozás közben, hogy az a baba és a Te egészségedet szolgálja. Megtanulunk 1-2 elölhordozós kötést és a kendőben szoptatást. Figyelmet fordítunk az apró részletekre is, mert a tapasztalat szerint ez a siker kulcsa.

Csípőn- és hátonhordozás tanfolyam: Lépésről lépésre megtanuljuk a gyermeket egyedül, biztonságosan hátravenni,a hátról levenni, és kényelmesen hordozni. A résztvevők igénye szerint megtanulunk 1-2 csípőnhordozós kötést. A résztvevők érdeklődése szerint szóba kerülnek mindennapi gyakorlati kérdések a csípőn- és hátonhordozással kapcsolatban.

Újrakezdő és haladó csípőn- és hátonhordozás: Ez a tanfolyam a Tiéd, ha már hordozol háton, és szeretnéd pontosítani tudásodat, új technikákat tanulnál, vagy cseperedő gyermeked igényei megváltoztak és lépni szeretnél. A résztvevők igényei szerint átismétlünk már ismert kötéseket és kívánság szerint tanulunk újakat.

Babahordozó klub: A klubban – minden hónap harmadik csütörtökjén – tudsz beszélgetni, tapasztalatot cserélni a hordozásról, feltöltődni, belülről megerősödni. A kötetlen beszélgetés mellett minden alkalommal más-más, hordozással kapcsolatos témát járunk körül.

Tanfolyamvezetői képzés: A Nemzeti Felnőttképzési Intézet által akkreditált, 60 + 12 órás képzésünk során a baba- és kisgyermekhordozásról és annak háttértémáiról elmélyült elméleti és gyakorlati tudást nyújtunk. A részletekért látogasd meg weboldalunkat!

Szólj hozzá Te is!

hirdetés
MEGOSZTOM EZT A CIKKET!
Három gyermekes anyukaként sok tanulással és tapasztalattal szakmámmá vált a baba- és kisgyermekhordozás. 2005 ősze óta tartok hordozókendő-tanfolyamokat. Azért vágtam bele, mert ahogy jártamban-keltemben a segítségemet kérték, megtapasztaltam, hogy hatékonyan tudok segíteni a hozzám fordulóknak technikai kérdésekben és a babás, kisgyerekes életmóddal kapcsolatos kérdésekben egyaránt. Örömmel segítek Neked is!
Előző cikkSegítség! Hazudik a gyerekem?!
Következő cikkMár a 30 hetes magzatnak is van emlékezete

79 EDDIGI KÉRDÉS

  1. Kedves Ági,

    Koraszülött kisfiamat szeretném hordozni. Ő már 3 hónapos elmúlt, de korrigált kora szerint még csak 1 hónapos. Nem találtam meg a megfelelő helyet, weboldalt, ahol pontosan le lenne írva milyen típusú hordozót kell vásárolni ilyen helyzetben. A másik nehezítő tényező, hogy Orosházán lakunk, ahol nem tudok ilyen oktatásról sem. A közelben Szegeden találtam szakértőt és már volt is időpontunk, de sajnos több egészségügyi probléma is van még a picurral és nem igazán tudom megoldani ezt a szegedi utat sem.
    Köszönöm a tanácsodat előre is!

    Andi

    • Kedves Andi!

      Jó lenne a válaszhoz tudnom, hogy mekkora most a kisfiad, hány kilós. Így egy kicsit homályban tapogatózom, de azt gondolom, hogy a következő hordozóeszközök biztosan jók lehetnek nektek, mert ezek mind jók már két kiló körüli babának is:
      szövött hordozókendő,
      rugalmas kendők,
      JePorteMonBébé-kendő (Zsömbi),
      karikás kendő,
      Pöti,
      Caboo/Close.
      A linkekre kattintva egy-egy praktikus, alapos és tömör leírást találsz az adott eszközről, hogy tudd, hogy eszik vagy isszák. Ajánlom az eszközválasztó programunkat is, ami segít még a hordozók között tájékozódni. Ha megnézegeted, elolvasgatod ezeket, és további kérdésed merül föl, kérdezz bátran akár itt, akár e-mailben ([email protected]) vagy telefonon (30/847-62-26).
      A tanulásban segítség lehet, ha az oktató házhoz tud menni esetleg Szegedről, vagy ha nem, akkor igyekszünk a távolból is megadni minden lehetséges segítséget. Attól is függ, hogy hogyan tudunk a távolból segíteni, hogy melyik eszközt választod. Ha kihasználjuk a videók, a fényképküldés, az e-mailes és telefonos kapcsolattartás lehetőségeit, azt gondolom, hogy lépésről lépésre szépen célba érhetünk.
      Várom hát a további kérdéseidet, illetve azt, hogy hogyan tudok segíteni nektek, hogy a babád finoman, kényelmesen és biztonságosan rajtad cseperedhessen.

      Üdv:
      Ági

  2. Kedves Agi!
    A velemenyedetszertenem kerni. 10 hezes kisfiamat 1 hetes kora ota egyre gyakrabban hordozom kendoben. Amiota hazajottunk a korhazbol nem alszik napkozben. Hiaba alszik el a cicin, ha leteszem (mar ha egyaltalan sikerul ugy h neebredjen fel kozben), akkor par perc-fel ora mulva felebred, de kendoben alszik mostmar 2-3 orat is. Igy a konnyebb utat valasztva, rajtam aalszik hordozva napi 2-3-szor. Azt szeretnem kerdezn7i, h vajon igy meg fog-e tanulni vizszintesen elaludni? Csak mert ha valaha majd neha mas vigyazna ra, pl nagyszul, nem hiszeem h ok hordoznak,…
    Mivel idaig zsombiben volt elol, abbo nem tudtam ugy kihamozni, h ne ebredt volna fel. M Mar 6,5

    • Kedves Katalin!

      A kérdésed sokkal inkább alvásra, altatásra, mint hordozásra vonatkozik, amit kár lenne, ha én válaszolnék meg, mert bár a válasz iránya egyértelmű (miszerint jó úton vagytok, ne izgulj), a részletek nagyon is fontosak (miszerint mi legyen a letevéssel, mi lesz később és hogy tud így mással lenni majd). Ha az alvásszkértőinkhöz fordulnál, sokkal személyre szabottabb és pontosabb választ kapnál, mintha én válaszolnék ezért arra biztatlak, hogy keresd Keresd Kalmár Szandit ([email protected], 30/565-17-59) vagy Toma Ildit ([email protected], 30/297-93-18), illetve ajánlom a figyelmedbe a közvetkező cikkeinket a témában, mert szerintem sok kérdésedre találsz választ bennük:
      Biztosan nem rontom azzal, ha magamon altatom?
      Meddig normális, hogy ringatva alszik el?

      Üdv:
      Ági

  3. Kedves Ági!
    5 hetes a babám, aki nagyon szeret kézben lenni. Szinte már csak ott érzi jól magát. Kaptam kölcsön egy Pöti karikás hordozókendőt, de sajnos nem igazán értem hogyan kell majd bele ültetnem a picit. Nézelődtem a neten, de kimondottan Pöti- s videót nem találtam… Tudnál esetleg segíteni? Válaszod előre is köszönöm!
    Kriszta

  4. Kedves Reni!

    Ha a kendőhöz kapsz Didymos DVD-t is a kötésekről, használd bátran. Ha nem kapsz, küldünk neked szívesen, kérd mailben Verától ([email protected]). Ha megírod, hol laksz, szívesen segítek abban is, hogy hol találsz a legközelebb jó személyes segítséget. A neten fent levő videók közül én ezeket szeretem: http://www.slingababy.co.uk/#!videos-with-a-woven-wrap/c8li .

    Üdv:
    Ági

  5. Kedves Ági

    Kisfia 3hetes és hordozni szeretném
    most kapok kölcsönbe egy didymos hordozókendőt
    azt szeretném megtudni h milyen kötés ajánlott neki és h hol tudom a kötést esetleg megnézni a neten?
    mivel vidéki vagyok a pesti személyes nem igazán megoldható
    válaszod előre is köszönöm
    Reni

Comments are closed.