Megelőzhető a nemkívánt terhesség és az abortusz

neesspaanikba_leed_80.jpg

„Ne ess pánikba” címmel figyelemfelhívó kampányba kezd a Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság, mivel Magyarországon aggasztóan magas a fiatalokon végzett abortuszok száma. A társaság fontosnak tartja a sürgősségi fogamzásgátlás magyarországi liberalizálását is. A  terhesség-megszakítás tartós károsodást, sokszor meddőséget okozhat, a több abortuszon átesett nőknél, sokkal magasabb a spontán vetélések és a koraszülések aránya.

„Magyarországon aggasztóan magas azoknak a fiataloknak az aránya, akik egyáltalán nem, vagy nem megfelelően védekeznek. Bár míg 2000-ben 59 249 terhesség-megszakítás történt, addig 2008-ra ez az érték 44 089-re csökkent főként a 25-29, illetve a 30-34 éves nők körében. A tizenévesek azonban nem rendelkeznek elegendő információval a szexualitásról” – mondta Prof. Dr. Bártfai György, a MCSNTT elnöke. Ennek változtatását szolgálja többek között  a „Ne ess pánikba” elnevezésű kampány, amely elsősorban a  sürgősségi fogamzásgátlásra, az abortuszok megelőzésének egyik hatékony módszerére hívja fel a figyelmet, valamint a művi terhesség-megszakítás veszélyeire, és az első abortusz következményeire. „A Társaság országos szintű tudatformáló munkája ellenére a magyar tinik mégis nagyon keveset tudnak a fogamzásgátlás lehetősségeiről. Részben azért, mert sok családban a szexualitás kérdése mind a mai napig tabu témának számít. Szülői segítség nélkül pedig minden felvilágosító tevékenység könnyen kudarcot vallhat” – tette hozzá Dr. Bártfai.

Míg Európa számos országában a tabletták a patikában recept nélkül is megvehetőek, addig Magyarországon erre  nincs lehetőség, és Európa más országaihoz képest nem finanszírozza az egészségbiztosító. Valószínűleg ezzel is magyarázható, hogy míg például Hollandiában 16 millió  lakosra évente 33 ezer, addig Magyarországon 10 millió lakosra 44 ezer terhesség-megszakítás jut; vagyis 12 percenként esik teherbe úgy egy magyar nő, hogy nem szeretné megtartani terhességét- derül ki a Dimond Agency Kommunikációs Ügynökség májusi közleményéből.

Valamint a  terhesség-megszakítás tartós károsodást, sokszor meddőséget okozhat: azoknál a nőknél, akiknél több abortuszt is végeznek, sokkal magasabb a spontán vetélések és a koraszülések aránya. Ezért a sürgősségi fogamzásgátlást népszerűsítő kampány tudatosítani kívánja a fiatal lányok körében azt, hogy ha megtörténik a védekezés nélküli szeretkezés, vagy a védekezésbe netán hiba csúszik, akkor is van megoldás, nem szabad kétségbeesetten, tehetetlenül várakozni. Épp ezért a Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság minél előbb szeretné elérni a sürgősségi fogamzásgátlás magyarországi liberalizálását, hogy a segítségre szoruló fiatal lányok minél könnyebben hozzájussanak a tablettához, megelőzve ezzel a korai terhességet, és az abortuszt.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .