Mikor engedjem, mennyit engedjek? – tanácsok a kamaszok szüleinek

„Mások persze elmehetnek!” Ezt a mondatot valószínűleg minden, kamaszgyereket nevelő szülő hallja, havonta legalább egyszer. Ilyenkor sokukban felmerül a kérdés, vajon tényleg ő túlságosan szigorú? Hány éves korában lehet elengedni egy gyereket éjszakára? Kérhetjük-e, hogy telefonáljon haza? Kérdezősködhetünk-e a barátairól? Hogyan lehet meggyőzni, ha nem akarjuk elengedni? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Korbuly Ágnes pszichológussal, családterapeutával.

– Nem lehet mindenkire érvényes szabályokat meghatározni, hiszen minden családnak megvan a maga normarendszere, jó esetben kamaszkorra már kialakultak a szülő és gyermeke közötti megállapodások. Azt kell ilyenkor szem előtt tartani, hogy természetes folyamat, ha tizenéves korban egy kamasz önállósodni szeretne, a családtagjai helyett szívesebben van a kortársaival. Azt is tudni kell azonban, hogy ebben a korban is vágynak a stabilitásra, a biztonságra. Szerintem az a legfontosabb, hogy minden család mérje fel, hogy a szülők hogyan érzik biztonságban a saját gyereküket, és a gyerek hogyan érzi biztonságban magát.

Egyébként az, hogy egy gyerek 13 évesen azt mondja, hogy szeretne elmenni egy szórakozóhelyre, az nem feltétlenül valódi igény az esetében, valószínűleg inkább a kortársainak szeretne megfelelni. Fontos, hogy a szülő bele tudja érezni magát a gyerek helyébe, de tudja, hogy ha hirtelen szabadjára engedi, akkor a gyerek elveszíti az otthoni stabilitást. A családnak az a legfontosabb szerepe, hogy védő funkciót lásson el, mindig az adott életszakasznak és a gyerek szükségleteinek megfelelően.

Egyezkedjünk a gyerekkel

– A kamaszok meglehetősen nehezen viselik, ha valami nem az elképzeléseiknek megfelelően alakul. Hogyan lehet ezt megbeszélni?

– A legfontosabb, hogy egyezkedjünk. A teljes tiltás nem vezet eredményre, csak dacot vált ki. Ahogy mindenben, a fokozatosság ebben is segít. Ne érezze a gyerek, hogy az ő érdekeit, elképzeléseit semmibe veszik. A szülők érdeklődjenek, miért vonzó számára az a rendezvény, miért szeretne elmenni oda. Törekedniük kell arra is, hogy ismerjék azt a közeget, amelyben mozog a gyerekük. A vitáktól nem kell megijedni. Ha egy felnőttnek stabil az önértékelése, akkor nem fog megrendülni attól, ha egy kamasz ellenérzéseket fejez ki vele szemben. Ha valaki csak azért engedi el a gyerekét valahová, hogy megtartsa a szeretetét, akkor ott már nagy probléma van. Az a tapasztalatom, hogy akkor jelentkeznek kamaszkorban súlyosabb problémák, ha a szülő nem bízik magában, és nem bízik a gyerekében. Ez egy öngerjesztő folyamat, mert a bizalmatlanság a gyerekben azt váltja ki, hogy ő sem bízik magában, és egy idő után már a szüleiben sem. Azért is fontos a szülő megfelelő önértékelése, mert nem szabad megriadni attól, hogy a gyerekünk mást gondol a világról, az életről, mint mi.

– Sok szülő inkább a tiltásba menekül, úgy gondolja, abból nem lehet baj…

– Nem jó, ha semmilyen formában sem engedünk a gyerek igényeinek. Határokat kell szabni, de lehet egyezkedni. Megoldás lehet, ha a szülő tudni akarja, hogy pontosan hová és kikkel szeretne elmenni a gyerek, szabhat időhatárokat, vagy ha például még nagyon fiatal a gyerek, és házibuliba kéredzkedik, akkor lehet az a feltétel, hogy legyenek otthon a házigazda szülők. Megállapodhatnak abban is, hogy az este folyamán valamikor jelentkezik. A gyereknek is jó, ha tudja, hogy van kihez fordulnia, ha baj van.

Nem a szigor a megoldás

– Ha már elengedtük, megtilthatunk neki dolgokat, vagy hagyjuk, tapasztalja meg maga az életet?

– Ha egy gyereknek biztonságot adó, stabil háttere van, akkor előbb-utóbb kialakul nála a szükséges belső tartás. Sokak hiedelmével ellentétben nem a tiltásoktól és a szülői szigortól épül ki egy fiatalban az önszabályozási modell. Ha nem korlátozó szülői családi légkörben nevelkedik valaki, ahol csak tiltás és hatalmi önkény van, akkor sokkal inkább képessé válik arra, hogy ő maga fel tudja mérni, milyen helyzetben meddig lehet elmenni. Ha egy gyerek azt szokja meg, hogy a szülei irányítják, mindig külső szabályok szerint kell élnie, akkor nem alakulnak ki a saját belső szabályai, és felnőttként is mások elvárásainak akar majd megfelelni. Amikor egy családban olyan légkörben nevelkedik valaki, amelyben vannak korlátok, de neki is van beleszólása a saját dolgainak intézésébe, akkor kialakul benne a vészcsengő, ami jelez, ha baj van. Az a cél, hogy ne nekünk kelljen tiltani, hanem a gyerekünk képes legyen vigyázni saját magára. Hogy még akkor is, amikor később majd beül egy szórakozóhelyre, akkor mértékkel igyon, ő uralja az alkoholt, és ne az alkohol uralja őt. Amikor valakinél kialakul a családi függőség, akkor később nagyobb eséllyel lesz szenvedélybeteg.

Mára eléggé elmosódtak az életkori határok, nem ritka, hogy a gyerekek nagyon korán szeretnének nagyobb szabadságot. Mi az az életkor, amikor már jogos kérés lehet egy gyerektől, hogy szeretne éjszakába nyúlóan szórakozni, vagy sátorozni a barátaival?

– Bár a gyerekek nagyon eltérően fejlődnek, középiskolás korban, tizenöt-tizenhat éves korban már érthető, ha egy fiatal nem a telekre szeretne menni hétvégén a szüleivel, hanem kempingezne a barátaival. Ilyenkor a szülő kérheti, hogy időnként jelentkezzen a gyerek, el tudja őt érni, de bíznia kell annyira benne, hogy nem keresi túlságosan gyakran, nem ellenőrizgeti. Ne kopó módjára, de finoman érdeklődjön a szülő, hogy milyen szórakozóhelyre, kik közé megy a gyereke, milyen zenét hallgat, mi foglalkoztatja. Kellő távolságban tudjanak lenni egymástól, karnyújtásra, de úgy, hogy bár nem ér össze a kezük, ha mozdulnak, elérjék egymást.

A gyereknek kell a figyelem

– A kamaszok is igénylik, hogy kérdezgessék őket, csak tessék-lássék tiltakoznak?

– Igen, ez így van. Biztonságérzetet ad számukra, ha a szüleik érdeklődnek a dolgaik iránt, de arra is szükség van, hogy berzenkedni tudjanak ez ellen. Ez egy finom játék. Nem akarják, hogy beleszóljanak az életükbe, de azt akarják, hogy határokat szabjanak nekik. Talán különösnek hangzik, de amikor egy gyerek otthon csapkod, hogy el akar menni, néha éppen arra van szüksége, hogy ne engedjék el. Nem biztos, hogy igazán el akar menni, lehet, hogy benne is hasonló aggodalmak vannak, mint a szüleiben, és megnyugvás számára, hogy a szülei szabnak neki határokat.

– Melyek azok a jelek, amelyek arra figyelmeztethetnek egy szülőt, hogy túlságosan szabadjára engedte a gyerekét, és jobban kellene figyelnie?

– Amikor hirtelen jelentősen megváltozik a gyerek viselkedése. Ha például megváltozik az alvás-ébrenlét egyensúlya, jelentősen romlik a tanulmányi eredménye, erősen hullámzik a hangulata, nagyon levert, vagy éppen túlságosan élénk. Mindezek szenvedélybetegséget is jelezhetnek, de arra is figyelmeztethetnek, hogy a tizenéves olyasmit él át, amelyben szüksége lenne a szülei segítségére. Nem a bírálatukra, hanem a segítségükre, így, ha kiderül, hogy a gyerek bajba került, akkor ne büntessenek a szülők, hanem igyekezzenek átgondolni vele közösen a történteket, és a megoldási lehetőségeket. A kamaszkor nehéz időszak a gyerek és szülő számára is, ha ezt átvészeli a család, akkor sokkal erősebb lesz a kapcsolat.

Szólj hozzá Te is!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..