Nagyszülők kontra friss szülők

Nagyszülők kontra friss szülők

Amikor két szerelmes fiatal szorosabbra fűzi egymással a szálakat, akkor a szülők fel szokták tenni a kérdést: esküvő mikor lesz? Miután véget ér a Nagynap, és lecsengett a mézeshetek szárnyaló bája is, akkor jön a következő kérdés a leendő nagyszülőktől: mikor jön már az unoka?

És amikor jön az unoka, akkor jönnek a nagyszülők is, hogy segítsenek az újszülött körül. A fiatalok igyekeznek a legjobb tudásuk szerint ellátni a picit, amit néha nem hagynak szó nélkül a nagyik, vagy épp az elbizonytalanodott anyuka vagy apuka kéri a segítséget, ami viszont ellentétet válthat ki a friss szülők között. Olyan házaspárral is találkoztam már, akik több mint húsz évig hordoztak magukban tüskét az anyóstól. A sérelem akkor érte őket, amikor a ma már leérettségizett gyermeket hazahozták a kórházból, és bizony ez a seb rányomta bélyegét a párkapcsolatra is. A sértett fél úgy érezte, hogy a párja az édesanyja mellé állt vele szemben, haragot és bizalomvesztést élt meg, a társ pedig folyamatosan két tűz között érezte magát, egy olyan választási helyzetben, melynek nincs jó megoldása. Úgy gondolta, ha a feleségének meg kell felelni, szembe kell mennie az édesanyjával.

Ülj le vele és beszéld meg!

Mindenképpen jót tesz a nagyszülők és a friss szülők kapcsolatának, ha előre megbeszélik, hogy ki hogyan képzelte a babalátogatást, a baba körüli tennivalókban történő segítséget. Mindkét fél igényeit szem előtt tartva.

Nem az a baj, ha nézeteltérés alakul ki a szülők és nagyszülők között, hanem az, ha nem képesek megnyugtatóan kezelni azt.

Az alábbi területeken szokott ellentét előfordulni:

  • Gyerekfürdetés
  • Gyermek étkezési, tévézési, számítógépezési szokásai
  • Friss házasok pénzkezelési, szabadidő eltöltési szokásai
  • Látogatások, segítség a nagyszülői ház körül
  • Elvált nagyszülők látogatása, közös ünnepeken részvétel
  • A meny vagy a vő életvezetése, a nagyszülő gyermekéhez való hozzáállásának bírálata

A fent felsorolt területeken kívül is vannak speciális esetek, amikor ingoványos területre léphetnek a család tagjai.

A megegyezés érdekében az alábbi pontokat érdemes figyelembe venni:

  • Mindenki a legjobb tudása szerint cselekszik
  • Senkinek sincs nagyobb igazsága a konfliktusokban, hiszen a saját szemszögéből mindenkinek jogos az igaza
  • Nem legyőzni kell egymást, nem az a lényeg, hogy mindenáron a mi akaratunk érvényesüljön
  • A jó hangulat, a békés egymás mellett élés kialakítása közös érdek
  • A megértő, pozitív kommunikáció nagy segítség. Ha valakinek baja van valamelyik családtagjával, akkor ne a háta mögött, mással szervezkedve, ráutalással támadja meg őt, hanem szemtől-szembe mondja el neki az érzéseit.
  • Mindenki jó valamiben. Egyesíteni, összeilleszteni kell a családtagok erősségét a feladatok elvégzése érdekében.

Higgadtan és normális hangnemben

A helyes kommunikáció fontos eleme a jó hangulat, a békés kapcsolatok kialakításának. Tudni kell nemet mondani, de soha nem a személyről, hanem a témáról, a feladatról beszélve. Amiben nincsenek a felek azonos véleményen, ott meg lehet egyezni abban, hogy az adott témában nem értenek egyet.

fotó: pixabay.com

Erről a témáról a Család rovatban olvashatsz többet!

hirdetés
Házassági tanácsadó, párkapcsolati coach, motivációs tréner vagyok, három könyv szerzője. A mediátorképzés után elvégeztem a Berkeley Egyetem Boldogság Tudománya kurzusát, hogy még mélyebben és szélesebb körben lássak bele az emberi viselkedés, a szokások és a boldogság összefüggéseibe.
Előző cikkIkrekkel is könnyű a bevásárlás
Következő cikkA magzati halálozások egyik fő oka

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .