Négymillió forinttal indítanák el gyermekeiket a magyar szülők – felmérés

Egy felmérés szerint a magyar családok a gyermekek húszas éveinek elejéig igyekeznek pénzt gyűjteni önálló életük elindításához, a szülők terveiben 4 millió forint megtakarítása szerepel, ám átlagosan csupán az ehhez szükséges összeg harmadát, 82 ezer forintot tesznek félre évente.

A Budapest Bank legfrissebb reprezentatív felméréséből kiderül, hogy a szülők 44 százaléka a félretett összeget a szinte semmit nem kamatozó folyószámláján őrzi. Az eredeti cél megvalósításához, a 4 millió forintos megtakarításhoz évi 235 ezer forintot kellene félretenni.

ID-100177349A felmérés szerint a takarékoskodás célja jellemzően az általános biztonsági tartalék képzése, a szülők fele a felsőfokú tanulmányok finanszírozására gyűjt, 40 százalékuk pedig a gyermek önálló otthonának megteremtéséhez spórol.

A megkérdezett szülők több mint 70 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a megtakarítás mellett is igyekszik a gyermekeknek mindenből a legjobbat megvenni. Ennek érdekében 16 százalékuk kölcsönt is felvett már, 40 százalékuk pedig a jövőben is hajlandó lenne hitelfelvételre a gyermek érdekében. A felvett kölcsönből jellemzően infokommunikációs eszközt, lakberendezési tárgyakat vesznek vagy a tandíjat fedezik.

A gyermekek anyagi biztonságának megteremtése a családok 85 százaléka szerint pénzügyi nevelés kérdése is: a legtöbb szülő azt gondolja, hogy ezt a feladatot az iskolának és a családnak közösen kell ellátnia. A felmérés szerint zsebpénzt a szülők közel háromnegyede ad gyermekének, közülük 60 százalék arra törekszik, hogy ez bizonyos rendszerességgel, például hetente vagy havonta történjék, közel felük pedig azzal is segíti gyermekét a beosztás megtanulásában, hogy lehetőleg mindig azonos összeget ad neki.

MTI

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .