Negyedszer is Aranyanyu kerestetik!

Negyedszer is Aranyanyu kerestetik!

Ki lesz az idei év Aranyanyuja , ki kapja a kétszázezer forintos pénzjutalmat és a Richter Aranyanyu Díjjal járó elismerést? Mostantól szeptember 21-ig lehet jelölni a környezetünkben élő értünk, gyermekünkért, barátainkért, közösségünkért nap mint nap sokat tevő orvosnőket, pedagógusokat vagy egészségügyi szakdolgozókat. November elején mutatjuk be az aranyanyu.hu weboldalon a nagyközönségnek az idei év 12 döntős Aranyanyujának portréfilmjét és november 20-án derül ki, hogy közülük kik vehetik át a díjakat.

A 2011-ben Rácz Zsuzsa írónő és a Richter Gedeon Nyrt. által létrehozott, Magyarországon egyedülálló és hiánypótló kezdeményezés mára bizonyítottan elérte célját: a zsűri eddig 21 rendkívüli nőt tudott elismerésben részesíteni kitartó, szívvel-lélekkel végzett, mások számára is példaértékű munkájáért.

Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője elmondta, hogy az elmúlt négy év alatt a Richter Aranyanyu díj ­­­­- aminek a legfontosabb missziója a nők önbecsülésének növelése, a hétköznapi hősök elismerése-, a cég társadalmi felelősségvállalásának egyik leglényegesebb eleme lett.

„Amikor útjára indítottuk a Richter Aranyanyu díjat, titkos vágyunk volt az is, hogy a díjazottakkal egyéb kapcsolódási pontokat is találjunk. Ma már több olyan Aranyanyunk van, akivel megtaláltuk az együttműködési lehetőséget. Ez nem volt nehéz feladat, hiszen egészségügyben és oktatásban dolgozó nőket díjazunk, és ez a két terület a Richter Gedeon Nyrt. felelősségvállalásában meghatározó szerepet tölt be” – mesélt az elismerés egy másik fontos és pozitív velejárójáról Beke Zsuzsa, aki zsűritagként is részt vesz a projekt életben.

Rácz Zsuzsa írónő, mint alapító szintén aktívan részt vesz a díjazás folyamatában, a történeteket hivatásából adódóan íróként is szemléli: „Minden jelölés egyedi és különleges, a jelöltek hivatása, sorsa egy-egy regény számomra. Büszke vagyok arra, hogy ennyi rendkívüli nő él az országban és igazi mázlistának érzem magam, hogy sokukat személyesen is ismerhetem. Igazi példaképek számomra.”

Az alapítókon kívül a zsűri tagjai: Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Dobó Kata színésznő Dr. Gyarmati Andrea olimpikon, Kriston Andrea, az Intimtorna módszer kidolgozója.

Nagy Tímea elmondta, hogy minden alkalommal lenyűgözi őt a díjazottak hivatástudata, sokat merít a belőlük áradó lelkesedésből. Szerinte már az is nagy elismerés számukra, ha jelölik őket, hiszen minden pozitív visszajelzés újabb erőt ad a folytatáshoz.

Dr. Gyarmati Andrea –nem véletlenül- az olimpiára emlékezteti a díjátadó, számára hasonlóan megható, mint a dobogón állva nézni a magyar zászlót és hallgatni a Himnuszt. A mindennapok dicső bajnokaként tekint az Aranyanyukra.

„A kezdeményezés reményt ad, hogy érdemes jónak és egyre jobbnak lenni abban, ami a hivatásunk, mert ez a munka meghozza gyümölcsét, mondjuk egy Richter Aranyanyu díj formájában”- tette hozzá Kriston Andrea.

Dobó Kata színésznő bevallotta, hogy hosszú ideig él a díjátadó katartikus pillanatainak emlékéből, viszi magával az emelkedett hangulatot, a szívbemarkoló érzéseket a hétköznapokon. Sajnos zsűritagként ő nem jelölhet, pedig elmondása szerint nem telik el olyan hét az életében, amikor ne érezné azt egy-egy nővel kapcsolatban, hogy ő bizony megérdemelné, hogy Aranyanyunak válasszák!

Mit kell tennie annak, aki jelölni szeretne?

Az ajánlásokat három kategóriában várják a www.aranyanyu.hu honlapon szeptember 21-ig. Egy személyes történetben kell bemutatni a jelölni kívánt orvosnőt, pedagógust vagy egészségügyi szakdolgozót. A rövid írásban meg kell jelennie a jelölt elhivatottságának, odaadó személyiségének.

A beérkezett jelölésekből kategóriánként négy, tehát összesen tizenkét döntős Aranyanyut választanak ki. A jelöltekről portréfilm készül, ennek alapján internetes szavazással a nagyközönség dönthet arról, hogy kik kapják meg idén a díjat. Emellett egy hattagú zsűri is odaítél minden kategóriában egy díjat, így összesen hatan vehetik át a novemberi díjátadón a Richter Aranyanyu Díjat és a vele járó, fejenként 200 ezer forintos pénzjutalmat.

Az idei Richter Aranyanyu díj folyamata már nem csupán asztali számítógépen, de bármilyen internetes böngészésre alkalmas eszközön követhető, valamint a Facebook oldal kedvelői és a jelölők között értékes nyeremények is gazdára lelnek. Szintén fontos újítása a 2014-es évnek, hogy a közönségszavazás is a www.aranyanyu.hu oldalon történik, érdemes tehát csatlakozni a közösséghez és figyelemmel kísérni a bizonyára negyedszer is sok izgalmat, fordulatokat tartogató eseményeket.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .