Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtés

Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtés
Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtés

Adventi adománygyűjtés – Elindította „Ételt az éhezőknek, Otthont az otthontalanoknak, Esélyt az esélyteleneknek!” címmel hirdetett országos adventi pénzadománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet.

A szervezet az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta: az idén 30 éves segélyszervezet azért gyűjt, hogy egész évben segíteni tudja a nélkülözőket, és kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből.

Műfenyő, karácsonyfa nagy választékban | Pepita.hu

A járványhelyzet miatt most még inkább szükség van az összefogásra, melyhez otthonról is könnyen lehet csatlakozni – tette hozzá.

Az 1353-as adományvonalon hívásonként, illetve sms-enként 250 forinttal lehet támogatni a segélyszervezet munkáját.

Az adventi adománygyűjtés az első adventi gyertya közös meggyújtásával vette kezdetét, amelyet idén Lévai Anikó jószolgálati nagykövet és Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató lobbantott lángra.

Gáncs Kristóf az eseményen elmondta: a segélyszervezet három évtizede segíti a rászorulókat. Idén is családok tízezreinek szeretnék szebbé tenni az ünnepét az otthon melegét biztosító tüzelővel, élelmiszercsomaggal, meleg étellel és nehéz sorsú gyermekeknek szervezett karácsonyi programokkal.

Adventi adománygyűjtés

Kis Jézus, Bölcsi, Karácsony, Gyermekek, Jézus, adventi adománygyűjtés
pixabay

A szervezet küldetése azonban nem ér véget az ünnepekkel. A beérkező adományok túlnyomó része a következő év hétköznapjaiban teszi lehetővé, hogy ételt, otthont és esélyt adjanak a rászorulóknak, köztük azoknak is, akiket az elmúlt két évet meghatározó járvány következményei sodortak nehéz helyzetbe.

Advent a várakozás, a felkészülés időszaka | Babafalva.hu

A kommunikációs igazgató ismertette: a 2020 adventjében összegyűlt csaknem 232 millió forint 5 százalékát fordították ünnepi segélyakciókra, több ezer adag melegétel kiosztására, tüzelőre, élelmiszersegély-csomagokra, valamint a segélyszervezet átmeneti otthonaiban élő családoknak és további több ezer gyermeknek szervezett karácsonyi programokra.

A fennmaradó pénzből a segélyszervezet egész évben folyamatosan működő szociális intézményeit támogatták, illetve fejlesztették. Példaként említette, hogy új gyermekfejlesztő központtal bővítették a szervezet olaszliszkai intézményét, valamint játszóteret alakítottak ki a szolnoki intézményük udvarán. Vizsolyban, Boldogkőújfalun és Lakócsán fejlesztették a Felzárkózó települések program keretében létrehozott Jelenlét pontokat, továbbá egy új Jelenlét pontot hoztak létre Felsődobszán.

A 2022-es fejlesztési tervek közül Gáncs Kristóf kiemelte a szolnoki központ újabb bővítését főként gyermekek számára tervezett közösségi terekkel, és megemlítette munkahelyteremtő mezőgazdasági fejlesztési céljaikat.

Gáncs Kristóf az adománygyűjtésről elmondta: a 1353-as adományvonalon hívásonként, illetve sms-enként 250 forinttal bármikor és bárhonnan lehet csatlakozni az összefogáshoz. Emellett a www.segelyszervezet.hu oldalon bankkártyás fizetéssel lehet adakozni, illetve átutalással és csekken is várják a felajánlásokat a 11705008-20464565 bankszámlaszámra.

A kommunikációs igazgató emlékeztetett arra is, hogy az előző évekhez hasonlóan a gyűjtés a Tesco áruházakban már november 15-én elkezdődött, és advent első vasárnapjáig több mint 60 000 darab 250 forintos adománykupont vásároltak az áruházak kasszáinál. A nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokban is gyűjtik a pénzfelajánlásokat – tette hozzá.

hirdetés
Ha van kimeríthetetlen téma és témán belüli kérdéskör ezen a csodálatos bolygón, úgy vélem ezek pontosan a gyereknevelés és a család témakörei. Minden nap hoz némi változást, mindig jönnek újabb és újabb fordulatok a világban, mindig lesznek időszerű kutatások, melyekről igenis érdemes írni. Önnön gyermekkori tapasztalatokat, személyes gondolatokat, szakmai cikkek fordításait öntöm szavakba. Az írás az életem fő mozgatórugója. Legyen szó cikkekről vagy versekről, izgalmasnak és gyönyörűnek találom az alkotás ezen módját. Az információáramlás könnyeden zajlik modern világunkban, ezért nagy lehetőség számomra, hogy egy ilyen nagyszerű közösséggel oszthatom meg mondandómat, mint amilyenek Ti vagytok!
Előző cikkMikulás programokkal vár – Állatkert vasárnap
Következő cikkCsecsemőkori örömök – anyukák mondták

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .